Interjú Pio atya titkárával
2009 augusztusában interjút kértem John Aurilia kapucinus atyától, a tampai Legszentebb Megváltó-templom plébánosától – írja egy amerikai újságírónő, Arleen Spenceley, a Tampa Bay Times munkatársa. – John atya nagy alázattal, olasz akcentussal válaszolt kérdéseimre; elmesélte a történetét, majd váratlanul hozzátette: „1967-ben Pio atya titkára lettem.” – „Bocsánat – vetettem közbe, mert azt hittem, rosszul értettem. - Kinek a titkára? Úgy értettem, mintha Pio atyát mondott volna.” Mint kiderült, nem félreértés volt.
John atyát az olaszországi Campobassóban szentelte pappá Alberto Carinci püspök 1966. december 17-én, és 1967 augusztusában ideiglenesen Pio atya titkára lett. Jelenleg a passaici Kármelhegyi Szűzanya-templom plébánosa. Az interjú óta tartom vele a kapcsolatot, és volt szíves megosztani velem Pio atyával kapcsolatos élményeit.
Azelőtt is ismerte Pio atyát, vagy találkozott vele, mielőtt a titkára lett?
Igen, a pietrelcinai kisszemináriumból, ami kb. 65 km-re van San Giovanni Rotondótól, többször meglátogattuk Pio atyát, hogy áldását kérjük. Mielőtt mellé kerültem, tíz éven át állandó kapcsolatban voltam vele. Aztán megkértek, hogy egy hónapig helyettesítsem a személyi titkárát.
Mit tudott Pio atyáról, mielőtt a munkatársa lett?
Azt, hogy szentéletű szerzetes, csodákat tesz, hogy megkapta a stigmákat és a bilokáció adományát, és olvasni tud a szívekben és a gondolatokban.
Hol laktak és hol dolgoztak Pio atyával?
Az iroda, ahol dolgoztam, a rendház harmadik emeletén volt. A szobám a második emeleten volt, ahol a többi testvéré, köztük Pio atyáé is. Akkoriban kb. tizenöt szerzetes élt a kolostorban. Az ebédlő az első emeleten volt. A rendház össze volt kötve a templommal, így a szerzetesek belül át tudtak menni. A templom és a kolostor előtt nagy tér van, ahol nagy tömeg fér el, és ahonnét a városba lehet jutni [busszal]. A kórház, a Szenvedés Enyhítésének Háza kb. 150 méterre van a templomtól. A kolostornak nagy, zárt kertje van nagy fákkal, konyhakerttel, virágokkal, sétautakkal. Az én időmben mindig óriási forgalom volt ott, éppúgy, mint most – sőt még inkább! A település, San Giovanni Rotondo régen nem volt összekötve a kolostorunkkal és a templommal, mint most. Amikor Pio atya fiatal papként ott működött (az 1920-as és 40-es évek között), a rendházhoz nem járt busz; csak gyalog vagy öszvéren, szamárháton lehetett megközelíteni a dombtetőt, ahol ma is áll.
Tikáraként milyennek ismerte meg Pio atyát?
Nem tudtam meg róla többet, mint amit már azelőtt is tudtam, kivéve, hogy a legnagyobb adománya az alázatosság. Hiába jöttek hozzá ezrével az emberek, mindig alázatos maradt, és sohasem változtatott a napirendjén: sok órán át imádkozott, sok órán át gyóntatott és hosszan misézett, több mint egy órán át.
Ha Pio atyára gondolok, a stigmák jutnak eszembe, és egy imája, amit gyakran imádkozom. Önnek mi jut eszébe, ha Pio atyára gondol?
Egy teljesen átlagos ember, aki történetesen – Isten kegyelméből – nagyon szentéletű volt. Sok szenvedése ellenére mindig mosolygott. Alázatos, kedves, imádságos emberként emlékszem rá.
Kedvenc idézetem Pio atyának az a közismert mondása, hogy „Imádkozz, remélj, és ne aggodalmaskodj!”. Munkatársaként mondott olyat Önnek, ami az Ön számára ugyanilyen fontossá vált?
Szavak nélkül beszélt hozzám. Nagyon ékesszólóan és erőteljesen szólt hozzám azzal, ahogyan élt, állandó imádságban és szenvedésben. De emlékszem, az imáról mondott valami nagyon találót: „John, az ima a kulcs, ami nyitja a mennyország kapuját.”
Szemtanúja volt a stigmáknak, a bilokációnak vagy más csodának?
Igen, a stigmákat sokszor láttam, amikor nem viselte a félkesztyűt. Bilokációnak vagy más csodának nem voltam tanúja, de tudom, hogy igazak, mert közvetlenül olyanoktól hallottam róluk, akik részesei voltak. Egyszer volt egy különös élményem. Nem tudtam, mit válaszoljak egy asszonynak, aki levélben azt kérdezte Pio atyától, hogy a fia orvos legyen-e, vagy pap. Odamentem Pio atyához, hogy megkérdezzem. A levél a kezemben volt, ő nem olvasta, s még mielőtt feltettem volna a kérdést, azt mondta: „Mondd meg neki, hogy jó orvos lesz a fia.” Ezen megdöbbentem.
Milyen hatással volt Szent Pio atya az Ön lelkiségére, papságára?
Mellette megértettem, hogy a papságom nem az enyém, hanem Jézusé. Én csupán méltatlan eszköz vagyok. Arról is meggyőződtem, hogy szerzetesi életem legnagyobb erőssége az ima és az alázat.
Szokta kérni imáiban Szent Pio atya közbenjárását?
Igen, mindennap, néha napjában többször is.
Miért ajánlja, hogy mi is kérjük Szent Pio atya közbenjárását?
Mert ismerem, beszéltem vele, érintettem, szeretem.
Hogyan hatott Önre Szent Pio atya halála és szenttéavatása?
Úgy, hogy azóta egészen más lett az életem: másként tekintek a szerzetesi életre, pozitívabban látom az elérendő célokat és az elsajátítandó erényeket.
S végül: Pio atya munkatársaként mit tanult meg Istenről és/vagy az életről?
Azt, hogy Isten nem bíró, hanem szerető Atya és Anya, és érdemes élni, ha van bőséges remény, hit és szeretet.
Magyar Kurír (mk)
