Túlnépesedünk, vagy kihalunk?
Egyáltalán nem biztos, hogy a túlnépesedés a legf?bb veszély. Az is lehet, hogy éppen ellenkez?leg, kihal az emberiség.
„A kutatások eredményei arra mutatnak, hogy a föld lakossága belátható időn belül éppenséggel csökkenésnek indulhat” − Írja Jeff Wise a Slate magazinban.
Az évtizedek óta zajló népességrobbanás nyomán korunk legelterjedtebb népesedési elmélete szerint a Föld népessége hamarosan olyan lélekszámot ér el, amelyhez képest a természeti környezet által nyújtott életfeltételek és erőforrások elégtelennek bizonyulnak, ami elkerülhetetlen tragédiákhoz vezethet. Az elmélet Thomas Malthus brit demográfus 18. századi nézeteire hivatkozik, ám némileg leegyszerűsíti Malthus elméletét. Az ellenvélemények eddig arra épülnek, hogy az emberiség találékonysága új fejlődési lehetőségeket teremt, amelyeknek köszönhetően a korábbi fejlődési korlátok áthághatók.
Wise cikke nem ezzel érvel, hanem demográfiai statisztikákat idéz. Az emberiség lélekszám-növekedése az elmúlt évtizedben valamelyest lassult. A Föld lakóinak fele máris kevesebb utódot hoz világra, mint amennyi a reprodukcióhoz elégséges volna. Az európai helyzet ismert, de újabban az Egyesült Államokban és a fejlődő világban is csökkent a születési arányszám. Ha ezeket a trendeket meghosszabbítjuk, azt az eredményt kapjuk, hogy 2070-re 9 milliárdnál tetőzik a lakosság lélekszáma, s utána a Japánra évtizedek óta jellemző stagnálás népesedési modellje alakul ki: egyre több lesz a nyugdíjas, a munkavállaló pedig egyre kevesebb. A Bécsben székelő IIASA globális elemző intézet úgy számol, hogy ha századunkban az átlagos termékenységi ráta a mai európai szintre süllyed, akkor 2200-re megfeleződik a Föld lakossága, újabb száz év múltán pedig egymilliárdra csökken. Újabb tizenkét nemzedék múltán „annyi ember marad, amennyi egy idősek otthonát éppen hogy képes megtölteni” − teszi hozzá Wise.
Maga is tudja azonban, hogy ennyire biztos tudásunk nincs a jövőről. Mindenesetre, ahogy a kínai kötelező egygyermekes családmodell negatív következményei mutatják, a döntéshozóknak kockázatos dolog egyoldalúan a túlnépesedés veszedelmeire fókuszálniuk.
Az ENSZ 2010-es előrejelzése szerint azonban az alacsony termékenységi rátát produkáló országokban végül helyreáll majd a reprodukciós ráta. Ez a forgatókönyv azt vetíti előre, hogy a Föld népessége eléri majd a 10 milliárdot, és csak akkor stabilizálódik. Hogy a magas népszaporulat ellen mit lehet tenni, azt mindenki tudja: iskolába kell küldeni a lányokat. Ezzel bekerülnek a munka világába is, és a fejlett világban mindenütt ismerik a folytatást.
De hogy az alacsony népszaporulat ellen mi a teendő, azt nem tudjuk. Szingapurban harminc év óta próbálják ösztönözni a gyerekvállalást, akár 18 ezer dollárnyi juttatással is, mégis Olaszország kétségbeejtő szintjén van a termékenységi hányados: a szingapuri nők átlagban 1,2 gyermeknek adnak életet. Svédországban a nagy összegű gyermekvállalási támogatások csak ideiglenesen emelték a rátát 2 fölé. Mára ismét 1,9-re csökkent.
Wise mindent egybevetve nem a túlnépesedéstől tart, hanem inkább a népesség korösszetételének romlásától, és a lélekszám csökkenésétől. Felszólítja az olvasót, gondolja meg, hogy a távoli jövendő nemzedékei annak alapján ítélnek majd meg bennünket, amit az emberiség fennmaradásáért tettünk. „Ha még lesznek olyan nemzedékek.”
(metazin)
