A világháló, mint lincsterep
„Jaron Lanier szeretné leállítani a méhkas-mentalitást, mielőtt az mindannyiunkat magába olvasztana, tönkretenné a politikai diskurzust, és társadalmi katasztrófába torkollana” − olvassuk a Smithsonian Intézet webmagazinjában Ron Rosenbaum beszámolóját a Lanierrel folytatott hosszú beszélgetéséről.
Lanier a világ egyik leghíresebb informatikai fejlesztője, ő alkotta meg például a „virtuális valóság” kifejezést, és számos virtuális alkalmazást hozott létre. Kezdetben ő is a Web 2.0, az interaktív internetvilág lelkes ideológusai közé tartozott. Ő is hirdette, hogy az internet kiteljesíti a szabadságot, és az egyszerű polgár előtt is megnyitja a nyilvánosság kapuit, érvényesülhet hát a tömeg bölcsessége. Lelkesedése azonban már az első társasági oldalak elterjedésekor alábbhagyott.
Rosenbaum nem itt kezdi Lanier faggatását, hanem az újabb felfedezéseknél. A világhíres internetguru ugyanis zeneszerző és előadóművész is; ritka ázsiai fúvós hangszerek gyűjtője és megszólaltatója. Kezdetben ünnepelte, hogy az internetes oldalakon egyszerűen át lehet emelni a zeneműveket, mondván, hogy ily módon akadályok hárulnak el a kultúra terjedése és egyben fejlődése elől. Újabban azonban egészen másképp vélekedik erről. Egy zeneműkiadó ismerőse ugyanis tönkrement, olyannyira, hogy amikor megbetegedett, nem volt már biztosítása, és gyűjtést kellett szervezni a gyógykezelés költségeire. Továbbgondolva a dolgot, Lanier odáig jut el, hogy az internetes szerzőijog-sértések hasonlítanak a sokszorosan becsomagolt tőzsdei értékpapírok világára, amely a válságot okozta. Mindkét esetben kevés ember zsebeli be a hasznot, és a nagyközönség, a középosztály fizeti a számlát. Hasonlóképp negatívan ítéli meg az internetes fordítóprogramok terjedését. Valaki felhasználja az igazi, élő fordítók munkáját, betáplálja egy számítógépbe, és hirdetési felületet gyárt belőle. A fordítóknak pedig nem fizet. Ő keres rajta, de a piac egy része eltűnik: kevesebb új érték terem. Mint Lanier elmondja Rosenbaumnak, éppen erről ír hamarosan megjelenő könyvében, amelynek már a címe is sokat elárul: A hatalom végzete és a méltóság jövője. Arról van benne szó ugyanis, hogy „a legnagyobb számítógép birtokosa mindenki mást képes a maga hasznára csontig kielemezni, hogy aztán a maga kezében összpontosítsa a vagyont és a hatalmat, miközben zsugorítja a gazdaság egészét”.
Ezután tér rá Rosenbaum arra, miért látja Lanier veszélyesnek az internetet a közéletre nézve. Mint a Metazinban is olvasató volt, Cass Sunstein chicagói jogászprofesszor, Obama elnök jogi főtanácsadója már az ezredforduló évében felhívta a figyelmet arra, hogy az interneten a tipikus felhasználó olyan információkat válogat ki, amelyek közel állnak a nézeteihez, s emiatt a közügyek iránt érdeklődő internetezők egymástól elzárkózó, egymást egyre kevésbé megértő és egyre merevebben elutasító gettókba tömörülnek. Lanier a veszélyt elsősorban a névtelen kommentelők megjelenésében látja. Az a véleménye, hogy veszélyeztetik az értelmes közbeszédet és ezzel a demokráciát, mivel szinte farkasfalkaként rontanak rá egyes kiszemelt áldozatokra: „Lassanként gyűlölködő trollok nemzetévé válunk.” Saját magán is rémülten tapasztalta meg, hogy működik ez a hatás: azt vette észre, hogy örömmel olvassa egy utált ismerőséről megjelenő internetes támadás-özönt. Olyan korban, amikor a gazdasági bizonytalanság egyre mélyül, s amikor a tömeges fellépésre szerveződő társasági oldalak fókuszálni tudják az egyéniek frusztrációját, ez Lanier szemében „egy társadalmi katasztrófa előjele”.
Rosenbaumtól megtudjuk, hogy ez a látásmód részben Lanier családi történetével magyarázható. Édesanyja egy ausztriai koncentrációs tábor túlélője volt − testvérei mind odavesztek. Édesapjának felmenői pedig oroszországi pogromok után menekültek Amerikába. Lanier megjegyzi, hogy a pogrom is tömegpszichózis terméke, más szóval a tömeg agyondicsért bölcsességének megnyilvánulása.
(metazin)
