Van-e kiútja Magyarországnak?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. november 29. csütörtök
November 23-án, a Tetőtéri esték programsorozat keretében Csaba László közgazdász professzor tartott előadást Tihanyban. Bevezetőjében elemezte hazánk helyzetét 2002 és 2012 között. 2002 és 2010 között az elpuskázott lehetőségek időszakát élte meg az ország – fogalmazott Csaba László. 2002-ben eldőlt, hogy felvesznek minket az Unióba, majd sikerült a NATO-ba is belépnünk, s úgy tűnt, korábbi politikai-gazdasági hátrányainkat  be tudjuk hozni. De nem így történt, mert ahelyett, hogy végrehajtottuk volna azokat a változtatásokat, amelyek nyomán a következő évtizedben fel tudtunk volna zárkózni az Unió fejlettebb részéhez, megfelelve a világgazdaság kihívásainak, éltünk a mának, fedezet nélküli hiteleket vettünk fel és adtunk sokaknak.

A 2002 és 2009 közötti időszak statisztikailag rendkívül jó képet mutat, mintha egy nagy föllendülés időszaka lett volna. Ugyanakkor azonban 2006 közepére az országban a növekedés kifulladt, mert az említett külső hitelek pumpálása tartotta fent. Az ország valós állapotát különböző válságok egymásra rakódása jellemezte – a növekedés mellett bizalmi válság jelent meg az emberek közötti kapcsolatokban, a közintézmények iránt, melyhez súlyos erkölcsi válság járult (megrendült a munkaalapú társadalomban való hit, a munka értékébe, az igazságba vetett hit), ezen belül a legsúlyosabb volt az egyre mélyülő értékrendi válság. S mindezt tetézte a kormányválság, illetve a nemzetközi pénzügyek válsága.

2010-ben szinte mindenki azt hitte, hogy ha a válságot okozók lelépnek a színről, megszűnik a válság, ám nem szűnt meg, s a csődtömeg itt maradt. 2010 tavaszán a magyar nép euforikus állapotba került a kétharmados választási eredmény nyomán, s eltúlzott várakozások fogalmazódtak meg a jövőt illetően.

Közben azonban sajnos a világgazdaság is, az európai gazdaság is leállt. Egymás után kerültek válságba a görögök, spanyolok, portugálok, írek, románok. Ma látjuk, a nagy államok gazdaságában mindenütt baj van. Abban bízni, hogy a külvilág minket majd fölfelé húz, nem érdemes. A pesszimistáknak, a támadóknak mégis azt üzenhetjük: a kormány megkezdhette a nagy rendszerek átalakítását a munkaalapú társadalmi rend felé. Hazánk az Unió 27 országa közül az egyetlen, ahol az államadósságnak a nemzeti termékhez viszonyított aránya csökkent. Nem volt példa arra az elmúlt 25 évben, hogy a magyar kormány betartotta volna a költségvetési hiányra vonatkozó ígéreteit, s most ez történt még a világgazdasági visszaesés idején is, sőt a fizetési mérlegben többletünk mutatkozott – miközben az Unió öt vezető gazdasági állama és szomszédos országaink csődbe vagy csődközeli, stagnáló helyzetbe sodródtak. A víz felszínén vagyunk, de különös állapotban, mint a hibernáltak – mondta a közgazdász.

A kiútra vonatkozóan a Katolikus Egyház szociális tanítása alapján a keresztény értékrend szerint szerveződő szociális piacgazdaság képét vetítette a hallgatóság elé Csaba László. Kiemelte: értékrend nélkül, keresztény alapozás nélkül nincs jövőkép, jövőkép nélkül nincs tervezés, a nélkül pedig sem családot, sem céget nem lehet vezetni. Olyan gazdaságot kell teremteni, ahol a munkaerő nem csupán bérköltség, hanem kolléga, embertárs, felebarát; s ahol a társadalom valamennyi tagjának joga és lehetősége, hogy a munkájából megéljen emberhez méltó minőségben. Semmiképpen sem hitelekből, nem környezetromboló módon és nem egyesek rovására, mások előtérbe kerülésére, hanem a közjót szem előtt tartva kell a gazdaságot felélénkíteni, ügyes és kreatív állami gazdálkodással. Nem újdonság XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikája óta a munka alapú társadalom. Nem az ipar, nem a mezőgazdaság arányának változtatása, hanem a szolgáltató szektor erősítése az út, kedvező vállalkozói adópolitikával – szögezte le az előadó.

Wilhelm Röpke Emberséges társadalom – emberséges gazdaság, Reinhard Marx münchen-freisingi érsek Tőke című művét és a pakisztáni, Amerikában élő Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász A fejlődés mint szabadság című tanulmányát idézte, melyekből kicsendül: a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz, a fejlődés eszköze. Nem az a cél, hogy egyre több legyen az anyagi jószág, hanem az emberi személyiség kibontakoztatása. A fejlődés keresztény mércével: mennyiségi növekedés minőségi elemekkel. Ennek megalapozása a színvonalas oktatás és nevelés már óvodás kortól.

XVI. Benedek pápa Caritas in veritate enciklikáját is idézte Csaba László, melyben Szent Pál apostol nyomán a Szentatya arról szól, hogy a világ akkor tud előre menni, ha a rész és az egész között harmónia áll fönn, ha a részben úgy dolgozunk, hogy a gondolkodásunk globális. Ha a globális gondolkodásban nem a globális kizsákmányolás van előtérben, hanem az, hogyan lehet a gyengék szempontját, a környezet fenntarthatóságának a szempontját figyelembe venni, és hogyan lehet azt a világtársadalmat felépíteni, ahol mindenkinek jut lehetőség arra, hogy saját maga által szabadon választott módon, emberhez méltó életet tudjon élni. Ugyan egy pápai enciklika nem gazdaságpolitikai útmutatás – fogalmazott az előadó –, mégis megfontolandó iránymutatás arra, hogy a helyit, nemzetit, európait és a világméretűt hogyan lehet és hogy kellene összekapcsolni az élet minden területén. S ezt akkor is hirdetnünk kell, ha tudjuk, hogy a világ magától nem abba az irányba megy, ám ha próbáljuk arra felé lökni, talán beindul – zárta gondolatait Csaba László.

Toldi Éva/Magyar Kurír

You have no rights to post comments