Európai hitviták

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. november 15. csütörtök

A német konzervatív publicista szerint az európai integráció kritikátlan ideológusai veszélyesebbek az EU-ra, mint a nacionalista populisták. A baloldali kommentátor szerint a nemzetállamok sem demokratikusabbak és hatékonyabbak, mint a brüsszeli intézmények.

„Európát a hangos propagandisták ideológiává alakították. A kontinens többet érdemel ennél, és ezért meg kell védeni legbuzgóbb támogatóitól” – olvassuk Bernd Ulrichnak, a Die Zeit szerkesztőjének cikkét.

A német publicista szerint az Európai Unió jövőjével kapcsolatos párbeszéd egyre inkább hitviták színvonalára süllyed. A globalizáció és a nemzetek fölötti együttműködés jobb- és baloldali ellenzői egyaránt mumusnak tekintik az Uniót. A haladó értelmiség szemében viszont éppen ellenkezőleg, az európai integráció elvi kérdés. Robert Menasse osztrák író nemrég kifejtette, hogy az EU gyengülése a demokratikus intézményrendszer ellehetetlenülésével és az intolerancia erősödésével járhat. Közismert európai politikusok és értelmiségiek nyílt levélben szólítják fel az Európai Bizottságot a szupranacionális intézmények erősítésére, illetve föderális intézményrendszer kialakítására és posztnemzeti identitás megteremtésére.

A több Európát követelő kiáltványok gyakran apokaliptikus veszélyekre figyelmeztetnek. Az EU-ideológusok azzal érvelnek, hogy az integrációs folyamat lassulásának katasztrofális következményei lesznek: Európa kulturális hanyatlásával, sőt háborús konfliktus veszélyével fenyegetnek. A félelmetes jóslatok hivatottak igazolni, hogy az európai nemzetállami rendszer haladéktalan és radikális átalakítására van szükség – véli Ulrich. Mivel a világ küszöbön álló összeomlásától tartanak, az integráció kritikátlan ideológusai az óvatos reformereket is megalkuvónak tekintik.

Ulrich mindazonáltal nem tartozik az EU-szkeptikusok táborába: elismeri, hogy csak az egységes Európa lehet geopolitikai és világgazdasági szempontból meghatározó erő. „Minden lehetőséget, még az átfogó reformok lehetőségét is érdemes megfontolni. Mindezzel nincs semmi bajom. Csak hát a hangnem...” Az európai integráció híveinek kritikátlan, ideologikus álláspontja mindössze arra jó, hogy megerősítse az EU-szkeptikusokat – figyelmeztet a német publicista.

Tényleg nagyobb veszélyt jelentenek az integrációpárti értelmiségiek Európa számára, mint a populista EU-szkeptikusok? – kérdi Ulrich cikkére reagálva Hans Hoyng, a Spiegel szerkesztője. Hoyng szerint egyre többen vannak, akik az uniós intézményeket fölösleges bürokratikus vízfejnek, a brüsszeli döntéshozást pedig antidemokratikusnak tekintik. Az EU-val szembeállítják a nemzetállamokat, azt hangoztatva, hogy a demokrácia a nemzetállamok intézményes keretén belül jött létre.

Mindebből azonban korántsem következik, hogy a nemzetállamok hatékonyabban és igazságosabban működnének, mint az EU – jegyzi meg Hoyng. Vajon a két nagy párt által felosztott Ausztria vagy a technokrata kormány által irányított Olaszország jobban megfelel a demokrácia ideáljának? „Kétségtelen, hogy Európa válságban van. De az is biztos, hogy a nemzetállamhoz való visszatérés nem oldja meg a problémákat” – véli Hoyng.

(metazin)

You have no rights to post comments