Hat természetfeletti csoda hitünk erősítésére

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. november 10. szombat

világtörténelemben az általunk jelenleg ismert öt, transzcendens módon keletkezett kép és anyag - a feltámadás el?tti és utáni Krisztus-Arcok, a Sz?zanyát ábrázoló guadalupei kép, a lancianoi Szent Vér, és Yvonn n?vér karján a Gyermek Jézust bemutató Szeretet Királya szobor tudományosan igazolva - felülmúlják a világ minden más ereklyéjét. Hatodik ereklyeként soroljuk ide az Új Mexikó-i [USA] loretói kápolnában, a XIX. században természetfeletti módon épült csoda-lépcs?t is.

 

1. Manoppello, a történelemben egy alig ismert olasz városka. Az 1500. körüli években még a térképen sem jelölték. Templomában található azonban a világ legértékesebb ereklyéje: Veronika Kendője. – Előtörténet. A Szent Péter Bazilikában őrizték Szent Veronika Kendőjét. 1506. évben egy zarándok kis csomaggal Manoppellóba érkezett, amelyet átadott egy helyi orvosnak. Az orvos a csomagot kinyitotta és meglátta a Szent Arc képet tartalmazó kendőt. Meg akarta köszönni az adományozónak, de amire teljesen széthajtotta, kiderült, hogy már nincs mellette senki. XVI. Benedek Szentatyánk (2005→) is imádkozott itt a Szent Arc előtt.

 

2. A Torinói Lepel Jézus testének lenyomata egy négy méter hosszú lenvásznon kirajzolódva, ahogyan a lepelre helyezték temetésekor és letakarták. Hosszú hányadtatás után Torinóban, a Keresztelő Szent János katedrálisban, a guarni kápolnában őrzik. 1532: tűzvész alatt a tároló láda megolvadt, a Lepel épen maradt. Öt évszázadon át nagyobb érdeklődés nélkül pihent. A II. világháború alatt a Nápolyhoz közeli monteverginei apátságba szállították, 1946-ban vitték vissza Torinóba. 1972. október 1-én bűnözők megpróbálták meggyújtani. Nem sikerült. 1997: Harmadik tűzvész. A Lepel ismét épen maradt. 2000-ben a jubileumi évben kiállították, 2,5 millióan látták.  2009-ben bejelentették: feliratot találtak a Leplen és megfejtették azt. A restaurálás után 2010-ben ismét bemutatták a székesegyházban. Szentatyánk 2010. május 2-án, Torinóba látogatása alkalmával szemlélte meg.

 

3. A nyolcadik században a lanciánói Szent Legontianus templomban egy bazilita szerzetes latin rítus szerint ­szentmisét mutatott be. Az Átváltoztatás után egyszerre kétely támadt benne Krisztusnak a Szentségben való tény­leges jelenlétét illetően. És ekkor a Szentostya Hússá, a bor pedig Vérré vált. Majd a Vér megalvadt és öt különbö­ző, szabálytalan alakú és nagyságú, darabonként azonos súlyú csomóra oszlott. A Szent Relikviák a csoda óta eltelt évszázadokon át a mai napig gyakorlatilag változatlanul megmaradtak. A Szentostyából átváltoztatott Hús rostos szer­kezetű és barna színű, de rózsaszínű lesz, ha a Monstrancia mögé valamilyen fényforrást helyeznek.

(A lancianoi csodát követően mintegy 1300 évvel később, 1999-ben Argentínában, Buenos Aires egyik templomában kézbe-áldoztatás közben a Szentostya leesett és piszkos lett. A pap felvette, vízbe tette, és gondolta, ha majd feloldódik, megöntözi vele a virágokat. Öt nap alatt sem oldódott fel, hanem ez idő alatt piros folt, 96 nap után pedig száraz var keletkezett rajta. Egy orvos-szakértőt bíztak meg a vizsgálatával, aki különböző laboratóriumokban ellenőriztette. A laboránsoknak nem mondott semmit. A kaliforniai laborvezető igazolása: „A minta, amit hozott nekünk, a szívizomnak egy darabja, a baloldali szívkamrából.” Az orvos-szakértő tovább kutatott. Odaadta a mintát Dr. Frederick Zugibe professzornak (ő vizsgálta a Torinói Leplet), aki azt mondta: „az az ember, akié ez a szívdarabka volt, súlyos sérüléseket szenvedett, ütötték, kínozták.” Ő sem tudta, hogy Szentostya az, amit vizsgál. Kérdezte: „De egy valamit el kell, hogy magyarázzon nekem! Hogy lehet, hogy amíg vizsgáltam a mintát, az mozgott, lüktetett? Hogyan vette ki a szívet egy halott emberből, és hozta el nekem ide New Yorkba?” Amikor az orvos-szakértő Zugibe professzornak megmondta, hogy 1999. évben konszekrált Szentostyát elemzett, a tudós haja az égnek állt. A Szentostyát Linolli biokémikus-patalógus professzor is megvizsgálta és a lancianói ereklyével összehasonlította. Linolli professzor ezt mondta: „Ez egy izomdarab a szívből, ugyanolyan, mint a másik [lancianói] minta. Ugyanahhoz a személyhez tartozik. A csoda megdöbbentő, bizonyítja, hogy Jézus Krisztus kétezer év óta valóságosan és mindörökké jelen van az Eucharisztiában. Megerősítés ismét: Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké!)

 

4. Juan Diego, 57 éves indián férfi 1531-ben Mexikóban, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentmisére igyekezett. A Szent Szűz útközben, a Tepeyac dombon megjelent előtte és kérte, menjen a mexikói püspökhöz s mondja el: " … itt egy kápolnát építsenek,… " A spanyol püspök jelet óhajtott az Égtől. A negyedik jelenéskor a Szűzanya kérte Juant, hogy a domb tetején - a hideg téli decemberben - szedje teli rózsával a kötényszerű köpenye (tilmája) elejét és mutassa meg a püspöknek. - A köpeny leeresztésekor a rózsák kihulltak és a püspök előtt Juan köpenye elején ez a gyönyörű Mária­-kép vált láthatóvá. Két hét múlva állt a fából épült kápolna. 

 

5. A Kisjézus – SZERETET KIRÁLYAKÉNT – az ima alatt rendszeresen extázisba merült francia Yvonn nővér karján több alkalommal megjelent. A Szeretet Királya a nővér extázisból történt visszatérése után öt esetben - gyermekként, szobor-alakban - fizikailag is maradandóvá vált. Mennyei Atyánk Szent Akarata így teremtett meg a semmiből egy-egy szobrot az öt világrész számára. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy az öt szobortest állományában minden belső rész megvan, ami az emberi szervezetben az élet funkcióit ellátja. - A nővér 1951-ben halt meg. A SZERETET KIRÁLYA azóta további üzeneteket küldött.

 

6. Santa Fè (New Mexico, USA) XIX. században épült loretoi kápolnájában „csoda-lépcső” van. A szerzetesek a kápolna elkészülte után vették észre, hogy nincs lépcsőfeljárat a kórushoz. Kilenc napig imádkoztak Szent Józsefhez, tudván, hogy ő ács volt. A kilenced utolsó napján egy „idegen” kopogtatott be hozzájuk, mondván azt, hogy ő ács, és meg fogja építeni a lépcsőt. Egyedül megépítette. Senki nem értette, hogy a lépcsőszerkezet hogyan áll minden központi támasz nélkül. Az ács szeget és enyvet egyáltalán nem használt. A szerkezet 33 lépcsőfokból áll, ami az Úr Jézus életkorát jelenti. Dolga végeztével nyomtalanul eltűnt, még munkabérre sem tartott igényt. Úgy tudják, az ács maga Szent József volt, akit Jézus küldött a szerzetesek megsegítésére.

Kovács János

You have no rights to post comments