Belső reakcióink, amikor rájövünk, hogy a valóság nem az, amiben hittünk
Mi történik bennünk, amikor mély csalódás ér, amikor kiderül, hogy becsaptak minket - erről ír Andrási Betty pszichológus, érdemes elolvasni:
"Az ember alapvetően nem úgy működik, hogy folyamatosan gyanakszik. Épp ellenkezőleg. Az idegrendszerünk bizalomra van huzalozva. Gyerekként megtanuljuk, hogy a „nagyok” tudják az igazat. A szülő, a tanár, az orvos, a vezető, ők azok, akikhez igazodunk. Nem kérdőjelezzük meg őket, mert a túlélésünk függ tőlük.
Ez a minta felnőttkorban is velünk marad.
Ezért hisszük el könnyen, amit mondanak nekünk.
Ezért nem feltételezzük alapból, hogy manipulálnak.
Ezért nem élünk állandó kételyben.
Ez nem butaság, naivság, hanem az idegrendszer gazdaságos működése.
Amikor viszont kiderül, hogy a valóság nem az, amiben hittünk, akkor nem egyszerűen „tévedtünk”.
Hanem több pszichológiai törés is történik, és több mechanizmus indul be egyszerre:
1. Kognitív disszonancia
Az agy nem bírja el, hogy „amit hittem” és „ami van” egyszerre legyen igaz.
Feszültség keletkezik, amit csökkenteni kell.
Ezért sokan először tagadnak, relativizálnak vagy magyarázatokat gyártanak.
2. Bizalomvesztés
Nem csak az adott rendszer felé, hanem általában.
„Ha ebben hazudtak, akkor miben nem?”
Ez egy mély, egzisztenciális bizonytalanságot hoz.
3. Szégyen
Nagyon fontos és alulbeszélt ez a reakció.
„Hogy nem vettem észre?”
„Hogy hihettem el?”
Ezért sokan inkább ragaszkodnak a régi narratívához, mert az kevésbé fáj, mint beismerni a tévedést. A szégyenérzet rombolja az önértékelést, és mindent megtesz az ember, hogy azt magasan tartsa. Egyszerűen nem akarunk rosszak lenni.
4. Düh és árulásélmény
Amikor a bizalom megsérül, az idegrendszer ezt gyakran támadásként értelmezi.
Ilyenkor jön a harag, a bűnbakkeresés, az intenzív érzelmi reakciók.
5. Identitáskrízis
Ha valaki hosszú ideig egy adott történethez igazította magát, akkor annak összeomlása nem csak véleményváltás, hanem önkép-vesztéssel is járhat.
És van még két nagyon fontos réteg, amiről keveset beszélünk.
6. A valahova tartozás elvesztése
Az ember nem csak információkhoz kötődik, hanem közösségekhez, konkrét emberekhez.
Egy nézőpont gyakran egyben egy „tábor”, egy identitás, egy „mi” érzés is.
Amikor ez meginog, akkor nem csak a vélemény omlik össze, hanem az egész kapcsolati tér is.
„Hova tartozom most?”
„Kikkel vagyok egy oldalon?”
„Ha ezt elengedem, elveszítem az embereimet is?”
Ez egy nagyon mély, ősi félelmet hoz fel. Ha egyedül maradok, ha nem tartozom másokhoz, akkor nem élem túl.
Az idegrendszer számára a kirekesztődés = veszély.
Ezért sokan inkább maradnak egy történetben,
mint hogy elveszítsék a közösségüket.
7. Gyászfolyamat
Itt nem egy embert veszítünk el, hanem egy világképet. A hitet, a biztonságérzetet és „eddig azt hittem, hogy…” történetet.
És a gyász fázisai itt is megjelennek:
– tagadás („ez nem lehet igaz”)
– harag („átvertek minket”)
– alkudozás („jó, de azért nem teljesen…”)
– szomorúság
– majd ideális esetben elfogadás
De sokan elakadnak valamelyik ponton.
Ezért amikor valaki „felébred”, az nem egy intellektuális pillanat, hanem egy érzelmi és idegrendszeri folyamat.
Egy trauma, amit fel kell dolgozni.
És ebből a nézőpontból nézve nem lenézésre van szükség, nem támadásra, hanem megértésre.
Amit látunk, az sokszor nem butaság, nem alacsony intelligencia, hanem veszteség, félelem és identitás-újrarendeződés.
Egy narratíva nem pusztán „igaz vagy hamis”, hanem egy belső kapaszkodó.
Ezért amikor ez meginog, az idegrendszer nem logikailag reagál, hanem védelmi módba kapcsol.
Innen nézve nem az a kérdés, hogy ki mit hitt el.
Hanem az, hogy mit csinál az ember, amikor meginog a valóságérzékelése.
Bezár?
Tagad?
Támad?
Vagy képes lassan újraépíteni a saját valóságát?
Az igazsággal való találkozás nem egy pillanat,
hanem egy folyamat. Idő kell hozzá, idegrendszeri kapacitás, és egy olyan közeg, ahol nem szégyen hibázni.
Mert végső soron nem az a kérdés, hogy ki tévedett, hanem az, hogy képesek vagyunk-e tanulni abból, amikor kiderül, hogy eddig nem azt láttuk, amiben szentül hittünk.
Legyél megértő azzal, aki most épp ezeken megy át.
(Andrási Betty pszichológus facebook oldaláról)
