XIV. Leó pápa: Óvakodjunk, nehogy úgy járjunk templomba, hogy közben nem követjük Jézust!
Október 12-én délelőtt, az évközi idő huszonnyolcadik vasárnapján a Szentatya ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter téren a máriás lelkiség jubileuma alkalmából. Beszédében arra figyelmeztetett, hogy semmi se vonja el figyelmünket a konkrét emberektől: „Mária útja Jézus nyomában halad, Jézus útja pedig minden emberhez vezet, különösen a szegények, a sebzettek és a bűnösök felé.” Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.
Ma Pál apostol mindannyiunknak mondja azt, amit Timóteusnak: „Emlékezz Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból!” (2Tim 2,8). A hitünket tápláló máriás lelkiség középpontjában Jézus áll. Ahogyan a vasárnap is minden új hetet az ő feltámadásának fényében nyit meg. „Emlékezz Jézus Krisztusra”: ez az, ami igazán számít, ez az, ami megkülönbözteti az emberi lelkiségeket Isten útjától. „Mint valami gonosztevőt még bilincsbe is vertek” (2Tim 2,9) – Pál arra buzdít bennünket, hogy
ne veszítsük szem elől a középpontot, és ne válasszuk el Jézus nevét az ő történetétől, keresztjétől.
Amit mi túlzásnak tartunk és keresztre feszítünk, azt Isten feltámasztja, mert „önmagát nem tagadhatja meg” (2Tim 2,13). Jézus Isten hűsége, Istennek önmagához való hűsége. Ezért a vasárnapnak olyanná kell formálnia bennünket, hogy valóban keresztények legyünk: Jézus izzó emlékével kell betöltenie érzéseinket és gondolatainkat, hogy ezáltal átalakítsa közösségi életünket, a földön való együttélésünket. Minden keresztény lelkiség ebből a tűzből fakad, és hozzájárul ahhoz, hogy ez a tűz még izzóbbá váljon.
A Királyok második könyvéből vett olvasmány (5,14–17) a szíriai Námán meggyógyulására emlékeztetett bennünket. Jézus maga is magyarázta ezt a szakaszt a názáreti zsinagógában (vö. Lk 4,27), és értelmezése mélyen felkavarta a város lakóit. Amikor azt mondta, hogy Isten az Izraelben élők helyett inkább ezt az idegen leprást mentette meg, általános felháborodást váltott ki: „Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák” (Lk 4,28–29). Az evangélista nem említi Mária jelenlétét, pedig ott lehetett, és átélhette mindazt, amit az agg Simeon megjövendölt neki, amikor az újszülött Jézust bemutatta a templomban: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai” (Lk 2,34–35).
Igen, szeretett testvéreim, „Isten szava eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit” (Zsid 4,12). Így Ferenc pápa is a szíriai Námán történetében olyan igét látott, amely átható és aktuális üzenetet hordoz az Egyház életére nézve. A Római Kúriához intézett beszédében ezt mondta: „Ez az ember egy szörnyű drámával kénytelen együtt élni: leprás. Páncélja – ugyanaz, amely hírnevet szerez neki – valójában egy törékeny, sebes, beteg emberséget takar. Gyakran találkozunk ezzel az ellentmondással életünkben: néha a nagy adottságok nagy gyarlóságokat takaró páncélként szolgálnak. […] Ha Námán csak a kitüntetések gyűjtését folytatta volna, hogy páncéljára tűzhesse, végül felemésztette volna a lepra: látszólag életben maradt volna, de betegségébe zárva és elszigetelődve” (Beszéd a bíborosi testület és a Római Kúria tagjaihoz a karácsonyi jókívánságok kifejezése alkalmából, 2021. december 23.).
Ettől a veszélytől Jézus szabadít meg bennünket – ő, aki nem visel páncélt, hanem meztelenül jön a világra és hal meg; ő, aki úgy adja ajándékát, hogy a meggyógyult leprásokat nem kényszeríti arra, hogy elismerjék őt: az evangéliumban úgy tűnik, csupán egy szamaritánus ébredt rá, hogy szabadulást nyert (vö. Lk 17,11–19). Talán
minél kevesebb címet és érdemet tudunk felmutatni, annál világosabb, hogy a szeretet ingyenes. Isten tiszta ajándék, tiszta kegyelem
– de milyen sok hang és vélekedés képes ma is elválasztani bennünket ettől a mezítelen, megrendítő igazságtól!
Testvéreim, a máriás lelkiség az evangélium szolgálatában áll: feltárja annak egyszerűségét. A Názáreti Mária iránti szeretetünk vele együtt Jézus tanítványaivá tesz bennünket, megtanít visszatérni hozzá, elmélkedni és összekapcsolni életünk eseményeit, amelyekben a feltámadt Jézus ma is meglátogat és megszólít bennünket. A máriás lelkiség bevezet bennünket abba a történelembe, amely felett megnyílt az ég, segít meglátni a szívük szándékában gőgöseket, akiket szétszórt, a hatalmasokat, akiket trónjaikról letaszított, és a gazdagokat, akiket üres kézzel küldött el. Arra kötelez bennünket, hogy javakkal lássuk el az éhezőket, felemeljük az alázatosakat, emlékezzünk Isten irgalmára és bízzunk karjának erejében (vö. Lk 1,51–54). Az ő országa ugyanis úgy valósul meg, hogy bennünket is bevon, ahogyan Máriától is kérte azt az igenjét, amelyet egyszer kimondott, majd nap mint nap megújított.
Az evangéliumban ugyanis azok a leprások, akik nem tértek vissza, hogy köszönetet mondjanak, arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten kegyelme elérhet ugyan bennünket, de válasz nélkül maradhat, meggyógyíthat anélkül is, hogy bevonódnánk. Óvakodjunk tehát,
nehogy úgy járjunk templomba, hogy közben nem követjük Jézust! Vannak a vallásosságnak olyan formái, amelyek nem kapcsolnak össze bennünket másokkal, és elaltatják a szívünket.
Ekkor nem élünk meg valódi találkozásokat azokkal, akiket Isten utunkra helyezett; nem veszünk részt – mint Mária – a világ átalakításában és a Magnificat örömében. Óvakodjunk a hittel való mindenféle visszaéléstől is, amely képes a másokat – gyakran épp a szegényeket – ellenséggé változtatni, „leprásokká”, akiket kerülni és elutasítani kell.
Mária útja Jézus nyomában halad, Jézus útja pedig minden emberhez vezet, különösen a szegények, a sebzettek és a bűnösök felé. Ezért a hiteles máriás lelkiség Isten gyengédségét, az ő anyai szeretetét jeleníti meg az Egyházban. Mert – amint az Evangelii gaudium apostoli buzdításban olvassuk – „valahányszor Máriára tekintünk, újra felébred bennünk a gyengédség és a szeretet erejébe vetett hit. Benne látjuk, hogy
az alázat és a gyöngédség nem a gyengék, hanem az erősek erénye, akiknek ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat, nincs szükségük arra, hogy rosszul bánjanak másokkal.
Rá tekintve felfedezzük, hogy ő, aki Istent magasztalta azért, mert »letaszította trónjukról a hatalmasokat» és »a gazdagokat üres kézzel küldte el« (Lk 1,52–53), ugyanaz, mint aki az otthon melegét biztosítja igazságosságkeresésünknek” (288. pont).
Szeretteim, ebben az igazságosságra és békére szomjazó világban tartsuk elevenen a keresztény lelkiséget, a népi jámborságot azok iránt az események és helyek iránt, amelyeket Isten megáldott, és amelyek örökre megváltoztatták a föld arculatát. Tegyük a megújulás és az átalakulás motorjává, ahogyan azt a jubileum kéri: a megtérés és a visszaszolgáltatás, az újragondolás és a felszabadítás idejévé. Járjon közben értünk a Boldogságos Szűz Mária, a mi reményünk, és mindig – újra meg újra – Jézus felé, a megfeszített Úr felé irányítson bennünket! Benne van üdvösség mindenki számára.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
