XIV. Leó pápa: Környezetvédelmi értekezések helyett ökológiai megtérésre van szükség
Október 1-jén délután a Szentatya a Castel Gandolfó-i nemzetközi Mariapoli Központban találkozott a Reményt ébreszteni című többnapos konferencia résztvevőivel, melyet a Laudato si’ kezdetű enciklika megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.
Kedves nővéreim és fivéreim, békesség veletek!
Mielőtt felolvasnám azt a néhány gondolatot, amelyet előkészítettem, szeretnék köszönetet mondani a két előadónak, akik előttem szóltak. Szeretném hozzátenni azt is, hogy ha ma délután vannak közöttünk hősök, akkor azok ti vagytok, akik együtt munkálkodtok a változásért.
Szeretettel köszöntöm a szervezőket, az előadókat, a résztvevőket és mindazokat, akik lehetővé tették a Reményt ébreszteni konferencia megrendezését, a közös otthonunk gondozásáról szóló Laudato si’ enciklika megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából. Külön is szeretnék köszönetet mondani a Laudato Si’ Mozgalomnak, amely a kezdettől fogva segítette Ferenc pápa üzenetének terjesztését és megvalósítását.
Ez az enciklika erősen hatott a Katolikus Egyházra és sok jóakaratú embert mozgósított. Kiindulópontként szolgált párbeszédekhez, és indítást adott számos közösen gondolkodó csoport létrehozásához, iskolai és egyetemi programhoz, különféle együttműködésekhez és projektekhez minden földrészen. Számos egyházmegyét és sok szerzetes intézményt inspirált különféle tevékenységekre a közös otthonunkról való gondoskodás érdekében, melyek abban is segítenek, hogy újra a szegényeket és a kirekesztetteket állítsuk a középpontba. Hatása elérte a nemzetközi csúcstalálkozókat, az ökumenikus és vallásközi párbeszéd területeit, a gazdasági és vállalkozói világot, valamint a teológiai és bioetikai kutatásokat is.
A „közös otthon gondozása” szóhasználat beépült az akadémiai, tudományos és politikai diskurzusokba.
Ferenc pápa aggodalmait és ajánlásait nemcsak a katolikusok értékelték nagyra és tették magukévá. Nagyon sokan – az Egyházon kívül is – megértve, képviselve és támogatva érezték magukat a történelem ezen időszakában. Különösen a következő témák keltettek érdeklődést széles körben: a helyzetelemzés (vö. 1. fejezet); az átfogó ökológia paradigmájának javaslata (vö. 4. fejezet); a párbeszédre való állhatatos felhívás (vö. 5. fejezet); a problémák gyökereinek kezelésére szóló buzdítás; valamint a felhívás, hogy „az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében” (13. pont).
Adjunk hálát mennyei Atyánknak Ferenc pápa ezen ajándékáért és örökségéért! Ezek a kihívások ugyanis ma még időszerűbbek, mint tíz évvel ezelőtt. Társadalmi, politikai, de mindenekelőtt spirituális kihívások ezek: megtérésre hívnak.
Mint minden évfordulón, miközben hálával emlékezünk a múltra, feltesszük a kérdést: mit kell még tennünk? Az évek során az enciklika megértésének és tanulmányozásának szakaszából átléptünk az alkalmazás szakaszába. Mire van szükség tehát, hogy a közös otthon gondozása, valamint a föld és a szegények kiáltására való odafigyelés ne tűnjön múló divatnak, vagy – ami még rosszabb – megosztó témának? A két évvel ezelőtt közzétett Laudate Deum apostoli buzdítás megjegyezte, hogy a Laudato si’ után „jócskán akadtak olyanok, akik megpróbálták bagatellizálni” (6. pont) az éghajlatváltozás egyre nyilvánvalóbb jeleit, „nevetségessé tenni azokat, akik a globális felmelegedésről beszélnek” (7. pont), sőt, még a szegényeket is hibáztatták azért, amit ők jobban elszenvednek másoknál (vö. 9. pont).
Az enciklika üzenetének terjesztése mellett ma rendkívül szükséges, hogy visszatérjünk a szívhez.
A Szentírásban a szív nem csupán az érzelmek és érzések központja, hanem a szabadság székhelye. Bár magában foglalja az értelmet, meghaladja és átalakítja azt, integrálva és befolyásolva a személy valamennyi összetevőjét és alapvető kapcsolatait. A szív az a hely, amelyre a külső valóság a legnagyobb hatást gyakorolja, ahol a legmélyebb keresés zajlik, ahol leghitelesebb vágyainkra lelünk, ahol rátalálunk végső identitásunkra, és ahol döntéseink megszületnek. Csak a szívhez való visszatérés révén valósulhat meg az igazi ökológiai megtérés is.
Az adatok puszta gyűjtésétől át kell lépnünk a gondoskodásra; a környezetvédelmi értekezésektől a személyes és közösségi életstílust átalakító ökológiai megtérésre.
A hívők számára ez olyan megtérés, amely nem különbözik attól, amely az élő Istenhez fordít bennünket, mert nem szerethetjük a láthatatlan Istent úgy, hogy közben megvetjük teremtményeit, és nem nevezhetjük magunkat Jézus Krisztus tanítványainak, ha nem osztozunk abban, ahogyan ő tekint a teremtett világra és ahogyan ő gondoskodik mindarról, ami törékeny és sebzett.
Kedves barátaim,
hitetek indítására legyetek hordozói annak a reménynek, amely annak felismeréséből fakad, hogy Isten jelen van, és már most is működik a történelemben.
Idézzük fel, hogyan jellemezte Ferenc pápa Assisi Szent Ferencet: „Egyszerűen és csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a természettel és önmagával. Rajta megfigyelhető, mennyire elválaszthatatlan egymástól a természetért való aggódás, a szegényekkel való igazságos bánásmód, a társadalmi elkötelezettség és a belső béke” (Laudato si’, 10). Adja Isten, hogy mindannyian növekedjünk ebben a négy irányban: Isten felé, felebarátaink felé, a természet felé és önmagunk felé, állandó megtérésben. Az átfogó ökológia mindezekre a dimenziókra vonatkozik: ha mindegyikben elköteleződünk, növelhetjük a reményt, megvalósítva a Laudato si’ interdiszciplináris szemléletét, valamint az összefogásra és együttműködésre szóló felhívást.
Egyetlen család vagyunk, közös az Atyánk, aki felkelti napját és esőt hullat mindenkire (vö. Mt 5,45); egyazon bolygón lakunk, amelyért együtt kell felelősséget vállalnunk. Ezért megismétlem sürgető felhívásomat az összefogásra az átfogó ökológia és a béke érdekében!
Bátorító látni, milyen sokféle szervezet képviselteti magát ezen a konferencián, és milyen sok szervezet csatlakozik a Laudato Si’ Mozgalomhoz és a Cselekvési Platformhoz.
Ferenc pápa azt is hangsúlyozta, „hogy a leghatékonyabb megoldások nemcsak egyéni erőfeszítésekből, hanem mindenekelőtt a nemzeti és nemzetközi politikában meghozott nagy döntésekből származnak majd” (Laudate Deum, 69). A társadalomnak – nem kormányzati szervezetek és köztes egyesületek révén – nyomást kell gyakorolnia a kormányokra, hogy szigorúbb szabályokat, eljárásokat és ellenőrzéseket dolgozzanak ki.
Ha a polgárok nem őrködnek az országos, regionális és önkormányzati politikai hatalom felett, nem lehet megfékezni a környezeti károkat.
Továbbá az önkormányzati rendeletek hatékonyabbak lehetnek, ha a szomszédos települések megállapodnak ugyanazon környezetvédelmi stratégia támogatásában (vö. Laudato si’, 179).
Kívánom, hogy a következő nemzetközi csúcstalálkozók – gondolok itt az ENSZ harmincadik éghajlatváltozási konferenciájára (COP30), a FAO Világélelmezés-biztonsági Bizottságának ülésére és az ENSZ 2026-ra tervezett vízügyi csúcstalálkozójára – meghallják a föld és a szegények kiáltását, a családok, az őslakos népek, az otthonukat elhagyni kényszerültek és a világ valamennyi hívőjének kiáltását. Ugyanakkor bátorítok mindenkit – különösen a fiatalokat, a szülőket, valamint a helyi és nemzeti közigazgatásban és intézményekben dolgozókat –, hogy járuljanak hozzá a „kulturális, spirituális és nevelési feladat” (Laudato si’, 202) megoldásához, mindig következetesen a közjóra törekedve.
Nincs helye sem a közönynek, sem a beletörődésnek!
Egy kérdéssel szeretném befejezni, amely mindannyiunkat érint.
Isten megkérdezi majd, vajon jól műveltük és megőriztük-e ezt a világot, amelyet ő teremtett (vö. Ter 2,15) mindenki és a jövő nemzedékek javára, és hogy gondját viseltük-e testvéreinknek (vö. Ter 4,9; Jn 13,34). Mit fogunk válaszolni?
Kedves barátaim, köszönöm elkötelezettségeteket, és örömmel adom rátok áldásomat. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
