A megromlott emberi természet nyomai: gyilkosság az őskorban
Egy vietnámi világörökségi területen talált csontok árulkodó nyomokat hordoznak: 12 ezer évvel ezelőtt egy 35 éves helyi férfit szándékosan megöltek. A nyakcsontjába fúródott idegen kvarctöredék és a körülötte lelt fertőzés nyomai azt sugallják, hogy ez lehet Délkelet-Ázsia legkorábbi ismert gyilkossága.
A Trang An világörökségi területen található Thung Binh 1 barlangban végzett ásatások során került elő az a csontváz, amely megváltoztathatja, amit a korai emberi erőszakról tudunk. A TBH1 kódnévvel illetett férfi maradványait 2017 decembere és 2018 áprilisa között tárták fel, és azóta folyamatos kutatás tárgya.
A Science Alert cikke szerint Christopher Stimpson, az Oxfordi Egyetem régésze és kutatócsapata első pillantásra szokatlan dolgokat vett észre. A férfi koponyája ugyan eltört a sírban, de a csontok alapos vizsgálata kimutatta, hogy az illető helyi lakos volt, és jó egészségnek örvendett halálakor. Márpedig egészséges emberek nem szoktak csak úgy meghalni.
A nyomozás igazi fordulata akkor következett be, amikor a kutatók alaposabban megvizsgálták a férfi nyakcsontjait. Kiderült, hogy a férfinak nyaki bordája volt, amely egy ritka, az emberek mindössze egy százalékánál előforduló anatómiai sajátosság. Ennél azonban sokkal fontosabb volt az, amit a sírban találtak: egy gondosan megmunkált, hajítófegyverként használt kvarctöredéket.
Ez a töredék semmiben sem hasonlít a Thung Binh 1-ben vagy a környező településeken talált más kőeszközökre. Ez felveti a kérdést: ki készítette, és honnan származik? – magyarázza Benjamin Utting, a Smithsonian Természettudományi Múzeum régésze.
A nem helyi eredetű kő ugyanis arra utal, hogy a támadó valószínűleg kívülről érkezett. A csontok alaposabb elemzése pedig felfedte a történteket: a férfi nyaki bordáján törés nyomai látszódnak, körülötte pedig fertőzés jelei. A kutatók szerint a kvarctöredék a nyakába fúródott és ott maradt. A seb elfertőződött, amitől a férfi napok vagy hetek alatt meghalt.
Az emberi erőszak történetének újabb fejezete
Ez a felfedezés különösen értékes, mert nemcsak az áldozat maradványait, hanem a gyilkos fegyvert is megtalálták. Ilyen komplett „bűnügyi helyszín” rendkívül ritka a régészetben, különösen ekkora időtávlatból.
„A trauma bizonyítéka az azt okozó tárggyal együtt kivételes lelet, mind erre a régióra, mind erre az időszakra nézve” – hangsúlyozza Stimpson.
A vietnámi eset azonban csak egy fejezet az emberi erőszak hosszú történetében. A szudáni Jebel Sahaba temetőben például 13 ezer évvel ezelőtti rendszeres erőszak nyomaira bukkantak – 61 férfi, nő és gyermek csontjain találtak nyílvesszők és lándzsák okozta sérüléseket. De ott van az olasz Alpokban Ötzi, a jégember is, aki 5300 éve lett gyilkosság áldozata. A legkorábbi gyilkossági áldozat azonban egy 430 ezer éves pre-neandervölgyi hominida vagyis egy előember maradványain látható.
A kutatók szerint ez a mostani lehet Délkelet-Ázsia legkorábbi ismert esetét tárta fel az emberek közötti erőszakról. Természetesen számos más ősi gyilkosság nyomai rejtőzhetnek még felfedezésre várva, de a TBH1 eset egyedi marad – nemcsak a kora miatt, hanem mert egy komplett történetet mesél el.
(index.hu)