Az egyházak kezébe kerülnek a gyermekvédelmi intézmények?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2025. szeptember 21. vasárnap

A Belügyminisztériumba rendelték jövő keddre az állami fenntartású gyermekvédelmi központok vezetőit, közülük néhánynak fotókkal kell bemutatnia a hozzájuk tartozó lakásotthonok állapotát – értesült a Népszava több, egymástól független, gyermekvédelemben dolgozó forrástól. Információik szerint az állam előkészíti az intézmények átadását egyházi fenntartóknak, még sorrend is készült arról, mely intézményt mikor adnák át.

A portál úgy tudja: a kormány ezzel minden felelősségtől megszabadulna, amelyet a szakellátás egyre kényelmetlenebb helyzete ró rá. A jövőben fenntartóként és munkáltatóként sem kíván szerepet vállalni, így a dolgozóknak ígért, 2026-ra kitolt béremelés sem az ő gondja lenne. Hasonló kísérlet negyedévvel ezelőtt is történt, de az egyházi fenntartók akkor az épületek állapota és a forráshiány miatt nem vállalták az átvételt.
A lap kérdésére a Belügyminisztérium nem cáfolta az értesülést, azonban a megkeresést a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz (SZGYF) irányította. Onnan végül azt közölték: az információ téves, és csupán a szokásos fenntartói értekezletről van szó. Hozzátették: a vezetőség személyesen is felkeresi az intézményeket, és egyedi szakmai támogatást nyújt.

Nem először merül fel az egyházi szerep erősödése
Tavaly Fülöp Attila államtitkár bejelentette, hogy tíz egyházi szervezettel kötnek megállapodást, ami 700 új férőhellyel bővítené a nevelőszülői hálózatot. 
Most a gyermekvédelmi intézmények dolgozói arról számoltak be, hogy zárlat van érvényben: nem vehetnek fel új gyerekeket, és a bezárt csoportok, otthonok újranyitását is csak az átadás utánra ígérik.
Az egyházak szerepe a gyermekvédelemben 2021-ben kezdett erősödni: ekkor alakult át a nevelőszülői hálózat fenntartói rendszere, 2022 végére pedig már 91 százalékban egyházi szervezetekhez került. A KSH adatai szerint jelenleg több mint 23 ezer gyermek él a szakellátásban, közülük több mint ötezret az SZGYF intézményeiben gondoznak.
A dolgozókat illetően tavaly 273 intézményvezető és -helyettes vett részt pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, és összesen 14 700 munkavállaló életvitelét ellenőrizték. Fülöp Attila államtitkár már akkor hangsúlyozta: szerinte a gyermekvédelem nem lehet állami monopólium, az egyházak missziója pedig a közösséghez tartozás élményének és a bizalomnak a megteremtése.
Fülöp Attila később hazugságnak nevezte a Népszava információit. Az államtitkár a közösségi oldalán közzétett videóban úgy fogalmazott, hogy „nem rendelt be senkit a Belügyminisztérium, nincsen lista, és nem szabadul meg semmitől.” 
Az a helyzet, hogy nehezen értik meg, vége van annak a korszaknak, ami a kommunizmusban volt, hogy minden szociális és gyermekvédelmi intézmény az államhoz tartozott. Ma már az egyházak, civilek, önkormányzatok és még az állam is fenntart ilyeneket – mondta Fülöp Attila.
(index.hu)

You have no rights to post comments