Mindenki születésnapja - életvédő felvonuls Budapesten

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2025. szeptember 20. szombat

A Mindenki születésnapja elnevezésű rendezvényt szeptember 13-án, immár második alkalommal szervezte meg az azonos nevű alapítvány a „Jó, hogy vagy!” Életvédők Szövetségével közösen. A program alapgondolata, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy legyen földi születésnapja. Az eseményen részt vett Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is.

Mivel azonban sokaknak ez mégsem adatik meg magától értetődően, az ő megszületésük és az ennek fontosságára való figyelem felhívása érdekében szerveződött meg ismét a szombat délutáni séta.

A 2024-es évi rendezvénytől eltérően idén nem az Erzsébet téren, hanem a Széchenyi István téren, a 2025-ben alapításának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia elől indult a menet. A séta előtt Teleki Béla, a CitizenGO konzervatív petíciós közösség kampányfelelőse felszólalásában az életvédelem jelentőségéről, annak a 21. században betöltött kiemelt szerepéről osztotta meg gondolatait.

A felvonulók ezt követően a Lánchídon átsétálva, a Várkert Bazár előtt végighaladva jutottak el a Tabánig, az események az ott felállított színpadon folytatódtak. Menet közben öröm volt látni a turisták, arra járók arcát, akik többségében mosolyogva fogadták a menetet, többen szelfiztek is a Lánchídon áthaladó emberekkel.

A tabáni színpadon az életvédelemmel foglalkozó szervezetek képviselői mondtak beszédet. Pontifex Sári, a szervező alapítvány szóvivője az életvédelem ügyét a rabszolgaság elleni harchoz hasonlította. Ahogyan a 19. században nagy változást eredményezett a rabszolgákat felszabadító mozgalom William Wilberforce és társaik révén, úgy a 21. században is van lehetőség hasonló léptékű változások elérésére – ehhez viszont emberekre, erős társadalmi bázisra van szüksége az életvédő mozgalomnak.

A magzat elhajtásában való részvétel kényszerű feladata az orvosoknak – erről már az Adj Életet Alapítvány kuratóriumának tagja, Bálint Balázs szülész-nőgyógyász beszélt. Orvosi praxisa alatt mintegy 2500–3000 gyermek világra jöttét segítette, szerinte kulcskérdés egy élet megtartásában, hogy van-e támogató személy az anya mellett. Alapítványuk tevékenysége két pilléren nyugszik: a fogantatás elősegítésén a helyreállító orvoslás eszköztárával, valamint a pozitív szülésélmény biztosításán.

Őt követte Keresztes Ilona, az Együtt az Életért Egyesület elnöke, aki köszönetet mondott – a sétán részt vevő – édesanyjának, hogy annak idején vállalta őt, valamint pozitívan értékelte az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkenő abortuszok számát. Felszólalásában hangsúlyozta, hogy az életvédelemnek szüksége van ilyen ünnepekre, mint a Mindenki Születésnapja, mert ilyenkor láthatják egymást az életvédők, valamint ők maguk is meg tudnak jelenni a világban. Ezek a találkozások pedig erőt, kitartást adhatnak a mindennapi küzdelemben.

A védőnők már a gyermekvállalás szándékának megfoganásától segítik az új élet világra jöttét – emelte ki Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szervezetének vezetője. Beszédében szólt az idén 110 éve megalakult védőnői szolgálat szerepéről, a családvédelmi szolgálatokról. Elmondása szerint a védőnők az ország minden településén jelen vannak, az élet értékéről tudják tájékoztatni az édesanyákat, valamint akár családokhoz is elmennek – ahogyan tette azt Kiskundorozsma lakóinak „ingyen jóbarátja”, Wágner Viktória nővér is.

Az utolsó felszólaló Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója volt, aki az élet szentségét politikai eszméken és vallásokon, felekezeteken felül álló, emberjogi kérdésnek nevezte. Említést tett a pár nappal korábban elhunyt jobboldali tartalomgyártó, Charlie Kirk haláláról, aki életében többször síkra szállt a magzati élet védelme mellett, azt online fórumokon és offline rendezvényeken is hirdette.

A rendezvényen énekelt születésnapi köszöntőt adott elő az egybegyűlteknek Reményi Enéh, majd – születésnap lévén – a torta is megjelent a színpadon. Ezt követően a Dobay Cukrászda jóvoltából többféle tortaszeletet kóstolhattak a jelenlévők, valamint a felállított sátraknál ismerkedhettek az életvédelemben szerepet játszó szervezetek munkásságával, így a CitizenGO kezdeményezéseiről, vagy a 40 Nap az Életért kezdeményezésről is szerezhettek információkat.

A Mindenki Születésnapja idén is az élet szépségére, annak tiszteletére, valamint a fogantatástól a természetes halálig történő védelmére hívta fel a figyelmet. A résztvevőket megerősítette hivatásukban, bemutatta, hogy elkötelezettségükkel nincsenek egyedül a világban – emellett a társadalom számára is feltárta az életvédelem ügyét. Ahogyan ugyanis azt Szemkeő Gábor, a rendezvény főszervezője zárógondolatában megfogalmazta, az életvédelem üzenete emberről emberre terjed.

Szöveg: Fischer Gergely, az Aquinói Szent Tamás Akadémia volt hallgatója

Fotó: Thaler Tamás

Forrás: Mindenki Születésnapja Alapítvány

Magyar Kurír

You have no rights to post comments