Bernini szobrán, a Világ Megváltóján felfedezték a torinói lepel Krisztusának vonásait
Gian Lorenzo Bernini zsenialitása és hite tükröződik utolsó, Salvator Mundi, azaz Világ Megváltója című alkotásában, amelyet a római Falakon kívüli Szent Sebestyén-bazilikában őriznek. A barokk mester „élő modell” alapján mintázta az arcot: az alkotás tökéletesen egyezik a torinói lepel által őrzött képpel. Daniela di Sarra kutatta a szobor történetét és könyvet írt róla.
Bernini utolsó alkotása
Viharos a története ennek az utolsó remekműnek, amelyet a római barokk nagy mestere 1679-ben, nyolcvankét éves korában alkotott meg, 1680. november 28-án bekövetkezett halála előtt, az Isten iránti szeretetből. Bernini csak úgy nevezte: „az én Benjáminom”. Végrendeletében közeli barátjára, Krisztina svéd királynőre hagyta, aki 1689-ben bekövetkezett halálakor az Odescalchi családból származó XI. Ince pápának ajándékozta. Az Odescalchi család őrizte a 18. századig a mellszobrot, ezután nyoma veszett.
Sokáig keresték a szobrot
A múlt század utolsó évtizedeiben szenvedélyes kutatás kezdődött Bernini műve után, amely során hasonló szobrokat találtak a norfolki Chrysler Múzeumban és a normandiai Sées-katedrálisban.
2001-ben elérkeztek a kutatók az Appia Anticán található Szent Sebestyén-katakombákba. Itt, a római vértanúról elnevezett ferences kolostor egyik kisebb bejáratánál egy fülkében rejtve, némán várakozott a gyönyörű márványszobor: az Úr mellszobra, hullámzó hajjal keretezett arc, köntössel takart váll. Valószínűleg az Odescalchi családdal rokonságban álló Albani család hozta ide. Számos kérdés merült fel ezután a szobor részét képező kézről, annak aránytalanságáról, hogy talán úgy akarták elhelyezni, hogy alulról tekintsenek fel rá, és a gesztus jelentéséről, amelyet egyesek áldásnak láttak.
Valódi portré a feltámadt Jézusról
Bernini utolsó remekművének rejtélyes története azonban az elmúlt években újabb meglepetést hozott. A híres szobrász ugyanis állítólag élő modell után készített portrét a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusról, az ember fiai közül a legszebbről: a torinói lepel alapján faragta ki a vonásait. Daniela di Sarra, aki foglalkozására nézve fényképész és bölcsész, a Gangemi kiadónál megjelent Bernini, a Megváltó és a torinói lepel című könyv szerzője hosszas tanulmányok és kutatások után jutott erre a következtetésre.
A Vatican News interjút készített vele az alkotásról, amelyben elmondta: „2016-ban az irgalmasság szentéve alkalmából a Falakon kívüli Szent Sebestény-bazilikában jártam egy kiállításon, amelynek témája az volt: Isten arca a természetben. Megakadt a tekintetem Bernini carrarai márványból készült szobrának szépségén, amelyet így volt alkalmam megnézni és lefényképezni az üvegvitrinen kívül, amely mögött elhelyezték. A Megváltó arca emlékeztetett valamire. Már korábban is láttam... Ezt ismételgettem magamban, nem hagyott nyugodni a gondolat.”
– A torinói lepel arca jutott róla eszébe?
– Igen, azonnal beszéltem erről Stefano Tamburo atyával, aki Szent Sebestyén-bazilika plébánosa, és megkérdeztem tőle, tud-e arról, hogy Bernininek volt-e alkalma látni a leplet. Ő buzdított, hogy járjak utána, és ezzel megpecsételte a sorsomat.
– Fényképész szemének köszönhetően volt képes felismerni a leplen látható arcot Bernini szobrának vonásaiban?
– Valószínűleg igen. Aki fotóz vagy rajzol, annak az első dolog, amit megtanul, hogy jól nézze meg a tárgyát. Hazamentem és kísérletezni kezdtem: először megpróbáltam egybeeső pontokat találni a két kép között. Rögtön izgatott lettem, mert túl sok ilyet találtam! Ekkor kinyomtattam a Giuseppe Enrie által az 1930-as években lefényképezett arcot egy áttetsző lapra. Amikor ezt a Megváltó-szobor arcára helyeztem, megdöbbentem: tökéletesen fedték egymást! Ugyanazok a vonások voltak: az arccsontra mért ütés nyoma, a botütéstől elferdült orr, az egyik szemöldök magasabban, mint a másik, minden ott volt! Megdöbbentem, és először arra gondoltam, hogy megtartom az információt magamnak, de a lelkiismeretem azt súgta, hogy egy ilyen felfedezést nem áshatok el el.
– Késztetést érzett, hogy megossza a felfedezését?
– Feltétlenül. Meg kellett osztanom. Aztán feltettem magamnak a kérdést: miért érdekelte Berninit a lepel? Művészettörténeti szempontból kezdtem kutatni. A 17. században, az ellenreformáció után a torinói lepel az általános érdeklődés középpontjába került. Ebben a században készült a legtöbb másolat a lepelről. Bernini nagy barátja és pártfogója, Krisztina svéd királynő 1656-ban elment megnézni a leplet, és minden bizonnyal beszéltgettek is róla egymással. Ahogy Marcello Fagiolo professzor (a római barokk nagy szakértője – a szerk.) rámutatott, a lepel témája nagyon gyakran visszatér Bernini műveiben. A Szent Péter-bazilikában található, Francesco Mochi által készített Veronika-szobor – amelyet VIII. Urbán pápa nagyon szeretett, és amely eredetileg Bernini megbízásából készült, aki figyelemmel kísérte a kivitelezést – nőalakjának a kezében egy hatalmas, Jézus arcát ábrázoló kendőt látunk. Egy rajzon – amelyen a szobrász Jézus születését ábrázolta, miután ott volt a lepel torinói bemutatásán – a gyermek Jézus nem jászolban, hanem egy angyalok által tartott „lepelben” fekszik.
– Könyvében rámutat arra, hogy a Salvator Mundi egy mára elveszett talapzaton állt, amelyen utalás volt a lepelre, az ókori zsidók által temetéskor használt vászonruhára. Miről van szó?
– Igen, a talapzaton, amelyet sajnos nem találtak meg, két angyal állt, kezüket egy nagy kendő takarta és a Megváltó mellszobrát tartották. Ez egy újabb utalás a lepelre.
– Bernini tehát tanulmányozta a leplet. A művészi ábrázoláson túl vajon spirituális érdeklődés mozgatta?
– Bernini hívő, nagyon vallásos ember volt. Amikor Franciaországba érkezett, ezt mondta: „Ne beszéljenek hozzám semmi olyanról, ami nem nagy dolog”. Torinóban meglátta Istene képmását. XIV. Lajos francia udvara, bármilyen hatalmas is volt, kicsinek tűnt számára ahhoz képest, amit ő szemlélt. XIV. Lajos portréja, Bernini egyik legszebb alkotása erőt és intelligenciát sugall. Jézus képmása egy másfajta királyt mutat be: spirituális királyt, a béke, az öröm, a fény, az igazság királyát. Az igazság fogalma nagyon gyakran visszatér Bernininél.
– A Salvator Mundi a feltámadt Krisztus?
– Igen, egyértelműen. A keze a „noli me tangere” gesztust idézi. Ez nem áldó gesztus, mert Jézus elfordul: nem lehet megáldani valamit, amire nem nézünk rá. Úgy vélem hogy megállítja a feléje futó asszonyt, és azt mondja neki: „Még nem mentem el az Atyához. Noli me tangere”.
– A Salvator Mundi kezének is vannak közös pontjai a lepellel?
– Igen. Azt a kérdést tettem fel magamnak: „Bernini, aki olyan pontos a méretek tekintetében, miért alkotta ezt a kezet ilyen nagyra?” És azt gondoltam: valószínűleg azért látom így, mert magasra helyezték, hogy perspektivikusan lehessen látni. Aztán rájöttem, hogy a kéz azért nagy, mert a leplen is nagyok a kezek. Ezek Jézus áldó, gyógyító, megmentő kezei.
– Rendkívül élethű portré a Salvator Mundi. Illeszkedik a Bernini által készített ábrázolások sorába?
– Abszolút. Bernini valószínűleg a legnagyobb portrékészítő volt. Francesco Petrucci művészettörténész, akinek a Salvator Mundi felfedezését köszönhetjük, kitalálta rá a „pillanatportré” fogalmát: Bernini mintha az előtte álló személy egy pillanatát akarta volna megörökíteni.
– A pillanatfelvétel a fotós szakma szókincséből származik. Bernini számára az volt a kihívás, hogy egy ókori, vászonra nyomott képet térben reprodukáljon...
– A kihívás kettős volt. A kinézetről rendelkezésére állt a lepel: egy meggyötört, de derűs és királyi arc. Ezenfelül megvoltak az evangéliumok. Bernini nagyon vallásos volt. Nyolc pápát szolgált, akikkel beszélgetett a vallásról, a hitről, a spiritualitásról. Van még egy szempont, ami megdöbbentett: sikerült a márványban Jézusnak legalább tíz különböző arckifejezését ábrázolnia. Amikor lefényképeztem, úgy éreztem, mintha egy élő, hús-vér embert fotóznék. Bernini szeretetből faragta, életének végén, ahogy Irving Lavin mondta, saját „jó halála érdekében”.
– Lehetetlen nem megemlíteni könyvének fotóillusztrációit, amelyek a Salvator Mundi kifejező erejét a végletekig kiemelik. Mi áll e felvételek mögött?
– Nem voltam különösebben jó fotós. Segített a szobor elhelyezkedése, mentesen az üvegszarkofág tükröződéseitől, amelyben most jogosan, biztonsági okokból el van elhelyezve. Igazán lenyűgöző volt! Aki ma a Szent Sebestyén-bazilikába látogat, oldalról nem láthatja, és a vörös háttér némileg gyengíti a márvány ragyogó hatását. Ezzel együtt helyes dolog védeni egy olyan remekművet, amely ki van téve a vandál cselekedeteknek.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
