Ferenc pápa: Politika és társadalom
Az egész világon minden embernek vagy intézménynek mindig van egy politikai dimenziója is. A nagybetűs politikáról XI. Piusz azt mondta, hogy a felebaráti szeretet egyik legmagasabb rendű formája. „Jó” politikáért munkálkodni annyit jelent, mint elősegíteni egy ország haladását, előmozdítani a kultúráját: ez a politika.
A politika eszköze a közelség. Szembenézni a problémákkal, megérteni azokat. És van még valami, aminek a gyakorlatáról megfeledkeztünk: a meggyőzés. Talán ez a legkifinomultabb, legnemesebb politikai módszer. Meghallgatom a másik érveit, átgondolom azokat és előadom neki a sajátjaimat… A másik igyekszik meggyőzni engem, én pedig őt, és ily módon együtt jutunk előrébb.
A politizálás annak elfogadása, hogy létezik egy olyan feszültség, amelyet nem tudunk feloldani. Mert a szintézissel történő feloldása az egyik félnek a másik érdekében történő megsemmisítése lenne. Csak fentről érkezhet megoldás, egy felsőbb szinten, ahol a két fél a legjobbat adja magából, olyan eredményt érve el ezáltal, amely nem szintézis, hanem közös előrehaladás, „közös járás”.
Nézzük például a globalizációt. Ez egy elvont szó. Hasonlítsuk a fogalmat egy mértani testhez: tekinthetünk úgy a globalizációra, mint egy „gömbre”, amelynek minden egyes pontja egyenlő távolságra van a középponttól. Mindegyik pont azonos, és az egyformaság uralja: látjuk, hogy az efféle globalizáció megszünteti a különbözőséget. Felfoghatjuk azonban úgy is, mint egy poliédert, ahol mindegyik pont összetartozik, csakhogy, legyen szó népről vagy személyről, ezek a pontok megőrzik a saját identitásukat. A politizálás az egység és a sajátos identitások közötti feszültség kutatását jelenti.
Olyan valami ez, ami igazán hitünk középpontjában áll. Az Atyaisten elküldte Fiát, aki maga a híd. „Pontifex”: ez a szó jól leírja Istennek az emberiséggel szembeni magatartását, és ennek kell lennie az egyház és a keresztények politikai magatartásának is. Építsünk hidakat. Dolgozzunk. Ne elégedjünk meg annyival, hogy: „Hát te meg ki vagy?” Csináljunk mindent együtt, és beszéljünk egymással. Így válhatnak jobbá a dolgok.
Bocsánatot kérni: néha akkor létesülnek hidak, ha bocsánatot kérünk. Vagy ha elmegyünk mások házába. Hidakat kell építeni Jézus Krisztushoz, a modellünkhöz hasonlóan, akit az Atya küldött, hogy „Pontifex” legyen, aki hidakat létesít. Szerintem ebben rejlik az egyház politikai cselekvésének alapja. Ha az egyház alantas politikai játszmákba keveredik, akkor valójában már nem is politizál.
A globalizációban, ahogy azt én értem – tehát mint poliéder –, Isten mindenütt és mindenben ott van. Minden egyes személyben, aki önmagából ad és hozzáteszi a magáét az egészhez. Minden egyes országban, az egészben. Mi biztosítja az egyház egységét, és mi az oka a benne lévő különbözőségeknek? A Szentlélek. A különbözőségeket, vagyis a sajátosságokat, ezt az oly nagy és szép változatosságot létesítő Isten ugyanaz, aki aztán harmóniát teremt. Ezért mondja Szent Baszileiosz a Szentlélekről, hogy ő a harmónia. Isten harmóniát teremt a globalizációban.
(Részletek Dominique Wolton Ferenc pápával készített interjúkötetéből, amely magyarul a Vigilia kiadásában jelent meg.)
