Láncokba burkolva temették el a keresztény aszkétanőt
Néhány évvel ezelőtt egy súlyos fémláncokba burkolt ember 5. századi maradványaira bukkantak Jeruzsálem közelében. A szakértők eleinte úgy vélték, hogy a bizánci kori nyughely egy férfi csontjait őrzi, egy új tanulmány alapján azonban valójában egy nő volt – írja a Live Science.
A lelet Khirbat el-Masani bizánci kolostorában végzett ásatásokon került elő, a feltárások során több férfi, nő és gyermek csontvázát is megtalálták. Az egyik sírban egy láncokba csavart személy rossz állapotú maradványai hevertek, a kutatók arra jutottak, hogy a fémdarabokat az elhunyt életében, aszketikus életmódja részeként viselte. Az Izraeli Régészeti Hatóság kutatói eleinte arra gyanakodtak, hogy az elhunyt egy férfi szerzetes volt.
Miután 380-ban a kereszténység a Római Birodalom hivatalos vallása lett, rengeteg új kolostor alapult, ahol a lakók vallási okokból tartózkodtak a világi örömöktől. Az aszkézis részeként a szerzetesek gyakran viseltek súlyos láncokat.
A kutatók a közelmúltban alaposabb elemzés alá vetették a Khirbat el-Masaninál talált egyén csontjait, legnagyobb meglepetésükre pedig az adatok azt mutatták, hogy az elhunyt valószínűleg nő volt.
Elisabetta Boaretto, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet munkatársa és a csapat tagja szerint széles körben dokumentált, hogy a férfi aszkéták láncokat használtak, nők esetében viszont jóval kevesebb a bizonyíték.
A kutatók úgy gondolják, hogy az érintett 30–60 éves kora között hunyt el, maradványainak rossz állapota azonban megnehezítette pontos vizsgálatát. A csapat a fogakban lévő peptidek, azaz rövid aminosavláncok révén tárta fel a nemét.
Az elemzés során az AMELX nevű, X-kromoszómás gén jelenlétét észlelték, az Y-kromoszómás AMELY-ét viszont nem. Ez azt sugallja, hogy az elhunytnak két X-kromoszómája volt, tehát nő lehetett.
Forrásokból lehet tudni aszkétanőkről, akik a 4. századtól kezdődően viszonylag nagy számban kerültek ki az előkelők köréből. Az önmegtartóztató, önsanyargató vallási közösségekben ugyanakkor a nők általában a férfiaktól eltérően, kevésbé szélsőséges módon követték spirituális útjukat, ami elsősorban imádságra, meditációra és böjtre korlátozódott.
Boaretto szerint a láncok az aszkézis gyakorlásának extrémebb módját jelentették. „Azzal, hogy korlátozták a fizikai mozgásukat, teret engedtek az elméjüknek és a szívüknek, hogy kizárólag Isten felé fordulhassanak” – mondta a szakember. Az, hogy a nőt láncaival együtt temették el, valószínűleg az aszketikus életének és spirituális elkötelezettségének tiszteletét szolgálta.
(24.hu)
