Ferenc pápa: Kövessük a bölcseket, vágyjunk Krisztusra, induljunk feléje!
Február 19-én délelőtt kórházi kezelése miatt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézis szövegét. Ez folytatása a jubileumi, Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló katekézissorozatnak, a hatodik elmélkedés Jézus gyermekkoráról. A mai beszéd témája: „Meglátták a gyermeket… leborulva imádták” (Mt 2,11). A bölcsek látogatása az újszülött Királynál. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
A Jézus gyermekkoráról szóló evangéliumokban van egy epizód, amelyet egyedül Máté beszél el: a bölcsek látogatása.
Vonzani kezd néhány bölcset egy csillag megjelenése – mely sok kultúrában egy kivételes személy születésének az előjele –, s ezért útnak indulnak keletről, anélkül, hogy pontosan ismernék útjuk célját. A mágusokról, a bölcsekről van szó, olyan emberekről, akik nem tartoznak a szövetség népéhez. Legutóbb a betlehemi pásztorokról beszéltünk, akik a zsidó társadalmi élet peremére szorulva éltek, mert „tisztátalannak” tartották őket. Ma egy másik embercsoporttal találkozunk, az idegenekkel, akik azonnal a helyszínre érkeznek, hogy hódoljanak Isten Fia előtt, aki egy egészen újfajta királyi uralommal lépett be a történelembe. Az evangéliumok tehát világosan elmondják, hogy a szegények és az idegenek azok között vannak, akik elsőként kaptak meghívást arra, hogy a gyermekké lett Istennel, a világ üdvözítőjével találkozzanak.
Úgy szoktak a bölcsekre tekinteni, mint a Noé három fiától származó ősi emberfajoknak, az ókorban ismert három földrésznek – Ázsiának, Afrikának és Európának –, valamint az ember három életszakaszának, a fiatalkornak, a felnőttkornak és az öregkornak a képviselőire. Eltekintve az összes lehetséges értelmezéstől ők
olyan emberek, akik nem állnak mozdulatlanul,
hanem a bibliai történet nagy meghívottjaihoz hasonlóan indítást éreznek arra, hogy megmozduljanak, hogy útnak induljanak. Olyan emberek, akik képesek önmagukon túlra tekinteni, képesek felfelé nézni.
Az égen feltűnő csillag vonzása elindítja őket Júda földje felé, Jeruzsálem felé, ahol Heródes királlyal találkoznak. Naivitásuk és bizalmuk, mellyel a zsidók újszülött királyáról információt kérnek, Heródes ravaszságával találkozik, aki trónja elvesztésétől való félelmében azonnal megpróbál tisztán látni, kapcsolatba lép az írástudókkal, és megkéri őket, hogy vizsgálják ki a dolgot.
A földi uralkodó hatalma így megmutatja, mennyire gyenge is valójában. A szakértők ismerik az Írásokat, és azzal a hellyel kapcsolják össze a királyt, ahol Mikeás jövendölése szerint Izrael népének vezetője és pásztora születik (Mik 5,1),
ez pedig a kicsiny Betlehem és nem a nagy Jeruzsálem!
Isten ugyanis – ahogy Pál apostol emlékezteti a korintusiakat – „azokat választotta ki, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27).
Az írástudók azonban, akik pontosan tudják, hol születik a Messiás, megmutatják az utat másoknak, de ők maguk nem mozdulnak! Nem elég ugyanis ismerni a prófétai szövegeket, hogy Istennel egy hullámhosszon legyünk, hanem engednünk kell, hogy megmozduljon bennünk valami, engednünk kell, hogy Isten igéje felélessze bennünk a keresés vágyát, Isten látásának a vágyát.
Ezen a ponton Heródes titokban – miként a csalók és az erőszakosak cselekszenek – megkérdezi a bölcsektől a csillag megjelenésének pontos időpontját, és arra buzdítja őket, hogy folytassák csak az útjukat, majd térjenek vissza, hogy hírt adjanak neki, hogy ő is elmehessen és imádhassa az újszülöttet.
A hatalomhoz ragaszkodók számára Jézus nem befogadandó reményt, hanem megsemmisítendő fenyegetést jelent!
Amikor a bölcsek ismét útra kelnek, a csillag újra megjelenik és elvezeti őket Jézushoz, ami annak jele, hogy
a teremtett világ és a prófétai szó azt az ábécét jelenti, amellyel Isten beszél hozzánk és segít abban, hogy rátaláljunk.
A csillag látványa visszatarthatatlan örömöt ébreszt ezekben az emberekben, mert a Szentlélek, aki mindazok szívét mozgatja, akik őszintén keresik Istent, örömmel is eltölti azt. A házba lépve a bölcsek leborulnak, imádják Jézust, és értékes, királyhoz, Istenhez méltó ajándékokat nyújtanak át neki. Miért? Mit látnak? Egy ókori szerző azt írja:
„Kicsinyke testet látnak, melyet az Ige öltött magára; de az istenség dicsősége nincs elrejtve előlük. Csecsemőt látnak, de Istent imádják” (Aquileiai Cromatius: Kommentár Máté evangéliumához, 5,1).
A bölcsek így az első hívőkké válnak a pogányok között, a minden nyelvből és nemzetből összegyűlt Egyház képmásaivá.
Kedves testvéreim, menjünk mi is a bölcseknek, a remény eme zarándokainak iskolájába, akik nagy bátorsággal indították lépteiket, fordították szívüket afelé és adták javaikat annak, aki nemcsak Izraelnek, hanem az összes népnek a reménysége. Tanuljuk meg imádni Istent az ő kicsinységében, az ő királyi uralmában, mely nem eltipor, hanem felszabadít, és képessé tesz méltósággal szolgálni. És ajánljuk fel neki a legszebb ajándékokat, hogy kimutassuk neki hitünket és szeretetünket.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
