"...reményünk a kisközösségek..."
Halupka Gábor teremtésvédő, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tagjának levele a legújabb világpolitikai és természeti eseményekhez íródott kommentár és buzdítás:
"Kedves Teremtésvédők!
Talán a legtöbben követitek annyira a nemzetközi eseményeket, hogy tudjátok: tegnap megtörtént Donald Trump beiktatása az Egyesült Államok elnöki tisztségébe. Többen bizonyára arra is emlékeztek, hogy Trump elnök első periódusa alatt nem mutatott különösebb érzékenységet a klímaváltozás problémájával kapcsolatban; de mondhatjuk úgy is, hogy tagadja e folyamatot. (Mint geológus, bátran mondhatom, hogy ez abszurd, hiszen a Föld életében 6 jégkorszak biztosan rekonstruálható, míg ezek között akár a sarkokon is jégmentes meleg időszakok is biztosan látszanak - azaz tagadni a klímaváltozást egyszerűen a tájékozatlanság és a legrosszabb értelemben vett szabadságvágy keverékének eredménye).
A tegnapi beiktatás során a régi-új elnök máris aláírt két olyan döntést, amellyel elindítja a Egyesült Álllamok kilépését egyrészt az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), másrészt a párizsi klímamegállapodásból. Előbbi szándék az elmúlt hetekben jól látszott, ám a korábbi elnökség alapján sajnos egyáltalán nem meglepő az utóbbi döntés sem. Az igazán szomorú az, hogy voltaképp mindkét kérdés fókuszában az ember, mint olyan áll -- amit a keresztények, de úgy gondolom, bármely olyan vallási irányzat követője tökéletesen ért, amely hisz abban, hogy az Univerzumnak van egy irgalmas Gazdája. A döntések a humánum alkonyát hozhatják el az Egyesült Államokban - de bizony ennek rossz példája messze kisugározhat a glóbuszon!
És most jutok el keresetlen elmélkedésemben a tárgyban feltett kérdéshez. Az látszik, hogy az elmúlt évek egyáltalán nem hoztak áttörést a klímaváltozás kezelésében. A vállalások eddig nem teljesültek érdemben, és a kezdeti célt, a felmelegedés 1,5 fokon belül tartását sokak szerint már elbuktuk. Az is látszik, hogy mostanra szinte trend lett, hogy az egymást követő évek egymás után döntik a valaha mért legmelegebb éves átlaghőmérséklet rekordját; az aszályok (pl. 2022 itthon), de extrém csapadékesemények (pl. a Borisz ciklon tavaly szeptemberben) is jól látszanak. És minderre azt látjuk, hogy a világ legmeghatározóbb országa becsukja a szemét, fülét, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne!... Mivé lesz reményünk, amelyik így is pengeélen táncol a mindennapokban?!
Ferenc pápa 2025-öt a Remény évének hirdette meg. De ha egy ekkora pofonnal indul az év, vajon miben gyökerezhet reményünk?...
Kedves szentírási versemet hoznám most elétek:
„Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja
azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette.
Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a
háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.”
(Mt 7; 24-25.)
Számomra néhány éve árnyalódott ez a részlet, kapott az addigi abszolút pozitív üzenet érdekes keretet. Észrevettem egy nap, hogy a "Szakadt a zápor, jött az áradat..." sor arra hívja fel a figyelmemet, hogy Jézus nem rejti véka alá: bizony jöhetnek, jönni fognak csapások!
Úgy gondolom, az az irány, amely felé most tart a világ, szintén egy csapás; amelyik azért nagyon veszedelmes, mert kellően lassú, hogy kételkedhessünk benne, ám kellően átfogó ahhoz, hogy beavatkozás híján nem kétséges a drámai fordulat.
Ám Jézus ugyanezen versben adja kezünkbe a reményt - de feladatot is! Mert talán nem az a pláne az okos ember történetében, hogy lám, őt segíti az Atya, hanem az, hogy úgy cselekedett, hogy tettekre váltotta az Igét! Másként szólva: Jézusra figyelve nekünk kell megépíteni a házat: az Atya elvárja, hogy munkatársai legyünk, mert csak így tud igazán segíteni!
Ha a fentieket elfogadjuk, akkor számomra az egyre zavarosabb nemzetközi politikai színtér - amelyen az ember, mint humánum drámaian veszít teret a pillanatnyi érdekek ellenében - azt súgja, hogy reményünk a kisközösségek, és az azt alkotó, gondolkodó ember felértékelődő cselekvési lehetőségében áll. Abban az elvben, hogy: cselekedj lokálisan, gondolkodj globálisan.
E remény egyik jele pl. a 10 millió fa alapítvány kivirágzása hazánkban, amely üdítő színfoltja, igazolása a humánum tenni-akarásának a jövő érdekében. De természetesen számos más, alulról szerveződő közösség fókuszában a jövő áll - s ilyen ez a Naphimnusz is!
Kívánom, hogy valamennyien, s természetesen a Naphimnusz is tudjon reményteljesen tekinti a reménytelennek látszó közeljövőbe - s ezt megértve adekvát és határozott közösségi cselekvési válaszokat tudjon adni a kor kihívására!
Szeretettel: Gábor"
