Mit kezdjen a gyerek a kudarccal és hogyan érjen el sikereket?
Sajnos nem tudjuk mindig megkímélni a gyerekeinket a kudarctól, bárhogy is szeretnénk. A pszichológus szerz? arról ír, hogy ha okosan és empatikusan állunk hozzá, elérhetjük, hogy er?t merítsen a tapasztalatból. Attól, hogy valami nem, vagy nem úgy sikerül, még értékelhetjük az er?feszítést, amit tett.
"Az egyik fontos dolog, amit a gyermek megtanul tőlünk, hogyan viselje a kudarcot. Hiszen kudarcok mindenki életében vannak, és sem az iskolai oktatók, sem a kortársak, sem a média nem nyújt mindig releváns segítséget ezek viselésére. Az óvónőkben általában még megvan az a tudás (és a szándék), hogyha valamiben kevésbé ügyes a gyermek, biztatással, bátorítással reagáljanak. Természetesen, sok a motiválni tudó, lelkesítő (iskolai) pedagógus is. Mégis, az iskolában már nem ritka, hogy a sikertelenséget valamiféle jellemhibaként kezelik, amiért megrovást érdemel a diák.
Időnként még a sportban nyújtott alacsonyabb teljesítmény, vagy a rajzügyesség hiánya miatt is megbélyegzik a gyermeket, ahelyett, hogy mindig saját képességeihez mérten értékelnék az eredményt, és elsősorban az erőfeszítést figyelnék a számszerűsíthető, osztályozható végeredmény helyett. Ez a hozzáállás nem segít abban, hogy a csemete megfelelően ítélje meg teljesítményét, ezért ilyenkor különösen fontos a szülő korrigáló szerepe.
A sikerorientált és a kudarckerülő
A pszichológia a teljesítményhez való viszonyulás szempontjából kétféle típust ír le.
1. Az egyik a sikerorientált, aki olyan feladatokat, kihívásokat keres magának, ami számára közepesen nehéz. Azaz van rá esély, hogy megoldja, de nincs garantálva a siker. Így, ha teljesíti a célt, valóban örülhet neki, hiszen valamit letett az asztalra.
2. A kudarckerülő ember irreálisan alacsony, vagy éppen irreálisan magas célt tűz ki. Alacsonyat, mert abban nincs kockázat, és túlzottan magasat, mert ha kudarcot vall, rögtön kéznél van a magyarázat: de hát olyan magasan volt a léc, hogy azt senki sem ugrotta volna meg. Utóbbi embertípus lépéseit az irányítja, hogy nem képes elviselni a kudarcot, így inkább lemond a valódi siker lehetőségéről. Ő az, aki úgy kezd bele a fogyókúrába, hogy két hét alatt el akarja érni az áhított célt, vagy aki az iskolában kettesről rögtön ötösre szeretne javítani. A külső szemlélő számára ő szinte keresi a kudarcot, valójában azonban tisztában van vele, hogy irreális volt a kitűzött cél, így semmit sem mond róla, ha nem teljesítette.
Egy másik sajátos, szomorú módja a kudarc elleni védekezésnek az a jelenség, amit tanult tehetetlenségnek hívunk. A pszichológusok eleinte állatkísérletekkel igazolták, hogyha valakit egy darabig kellemetlen ingerek érnek, amik elől nincs módja kitérni, később, ha megváltoznak a feltételek, és már lenne lehetősége elhárítani a kellemetlenséget, akkor sem próbálja meg.
Se minden, se semmi
A fejlettebb idegrendszerű állatok és az emberek is megtanulják, hogy ha nincs kezükben az irányítás, nem hatnak sorsukra - feladják. És miután feladták, nem vizsgálják meg újra és újra, hogy nem változott-e meg a helyzet. Ezért ne csodálkozzunk, ha az a gyermek, aki megszokta, hogy otthon semmibe nincs beleszólása, és tőle teljesen függetlenül alakulnak a dolgok, az élet más területein sem fog küzdeni a sikerért!
A másik, ezzel ellentétes hiba, amit szülő elkövethet, ha elhiteti a csemetével, hogy az életben minden csak akaraterő kérdése, minden rajtunk múlik. Manapság divatos gondolatról van szó, aminek gyökere, hogy a kutatók észre vették, hatékonyabb, sőt, még betegségekkel is jobban megküzd az az ember, aki ún. belső kontrollhittel rendelkezik, azaz hisz benne, hogy ő alapvetően hatással van sorsa alakulására.
Ám ennek sugalmazásában sem szabad túlzásba esni, mert akkor nem fog tudni mit kezdeni a gyermek azzal, mikor először találkozik olyan helyzettel, aminek kimenetele nem rajta múlik. Mikor hiába udvarol teljes bedobással Zsuzsinak, ő mégis mást szeret, mikor hiába igyekszik nagyon, mégsem őt választják ki a főszerepre az óvodai vagy iskolai előadásban. Ahhoz, hogy megtanítsuk a gyermeknek a kudarc elviselését, tudnia kell, hogy az élet bizonyos körülményei rajta kívül alakulnak.
A részvétel a fontos
Egy keresztény mondás szerint küzdj úgy, mintha minden rajtad múlna, és várd úgy az eredményt, mintha minden Istenen múlna. Vallástól függetlenül érdemes megtanulni, hogy az erőfeszítés az, ami rajtunk múlik. Ideális lenne, ha otthon is inkább a befektetett energiát értékelnék a szülők, akkor is, ha különféle körülmények miatt nem jött meg a várt eredmény.
Az is probléma, ha a szülő csak akkor ismeri el a gyermek erőfeszítéseit, ha az elérte a kívánt mértéket. Ha azt szeretné a szülő, hogy kitartó, a kudarctól el nem csüggedő gyermeke legyen, dicsérjen meg minden próbálkozást, minden lépést, amit a gyermek megtett a cél érdekében.
Lehetséges egyszerre jelezni, hogy tiszteljük a befektetett munkát, ugyanakkor többre tartjuk őt képesnek.
Tanulság
Tegyük fel, hogy a csemete egész hétvégén lazsált, nem kezdett el készülni a hétfői történelem dolgozatra. Utolsó pillanatban észbe kapott, beállította a vekkert hajnali négyre. Akkor kínkeservvel kidörzsölte az álmot a szeméből, és megtanulta azt, amit pár óra alatt lehet. Ez hármas dolgozatra volt elég.
Ha a szülő kioktatja az időtervezés fontosságáról, és dühös előadást tart arról, hogy időben kellett volna gondolkodni, nem sok kedvet csinál a javításhoz. Egész más hatást ér el, ha elmondja, nagyra értékeli, hogy miután felfedezte a hibáját a poronty, megpróbálta korrigálni, és erőfeszítést tett ennek érdekében. És azért javasolja, hogy legközelebb előbb kezdjen bele, mert akkor még jobban fog sikerülni a dolgozat, és együtt örülhetnek majd.
Sok szülő attól fél, hogyha nem szúrja le a gyerekét, nem lesz motivált tanulni, vagy más módon küzdeni. Holott velünk születik, hogy vágyunk a sikerre, a néhány hónapos csecsemőt sem kell motiválni, hogy akarjon átfordulni, elérni a kismackót, akarjon kúszni-mászni, próbáljon beszélni. Ez belső hajtóerő, amit, ha később is segít megőrizni a szülő, és dicsérettel, biztatással, a gyerekben való hittel megvédi, azzal már bőven eleget tett érte."
Cziglán Karolina, pszichológus, dívány honlap
