Marx szelleme járja be
Az elmúlt években Marx újra divatba jött. Mi áll a reneszánsz hátterében? A kommunizmus borzalmait nem ismerő fiatal nemzedékek romantikus forradalmi hevülete? Vagy inkább az, hogy a gazdasági válság igazolta a német filozófust? „Karl Marx ismét divatos. A jó ég tudja, mi lesz ennek a vége” − olvassuk Stuart Jeffries cikkét a Guardianben.
Mint a Metazin is beszámolt róla, a gazdasági válság kirobbanása óta Marx egyre népszerűbb. A kapitalizmus válsága kapcsán nemcsak a baloldali értelmiség folyamodik előretettel a német filozófushoz. A konzervatív liberális Francis Fukuyama is rá hivatkozik, amikor a kétkezi munkát dicséri. Még John Gray, a jobboldaliból baloldalivá majd ismét konzervatívvá lett, újabban zöld eszméket és neoliberalizmus-kritikát hirdető filozófus is Marxra utalt a polgári erények kiveszésének kapcsán.
A marxizmus persze mindig is népszerű volt. A BBC 1999-es szavazásán Marxot választották az ezred legnagyobb gondolkodójának (Einstein a második helyen futott be), és ő végzett a 2005-ben összeállított legfontosabb filozófus lista élén is. A Kommunista Kiáltvány a Biblia után a második legtöbb példányban eladott könyv.
A baloldal körében Marx azért népszerű, mert az elnyomás elleni romantikus harcában az akkori ifjú baloldaliak még a 20. század végén is fel tudták használni a kizsákmányolás elméletét. Újabban az újkommunista értelmiség már a forradalmi erőszak eszméjét is nyíltan vállalva szorgalmazza a kapitalizmus meghaladását. Sőt, a kínai kommunista vezetés is előszeretettel veszi elő a német filozófust a vadkapitalizmus elleni retorikai harcban.
A marxista magyarázatok gyengéje az, hogy semmilyen útmutatást nem adnak a kapitalizmus meghaladásának mikéntjéről, minthogy arról sem, hogy mi jön utána − véli Jeffries. Különösen aggasztónak tartja azt is, hogy a marxizmussal rokonszenvező fiataloknak gyakran fogalmuk sincs a marxizmust hivatalos ideológiává emelő kommunista rezsimek által elkövetett borzalmakról.
Jeffries mindazonáltal elismeri, hogy az osztályharc és a kizsákmányolás marxi elméletének van létjogosultsága. A nyugati világ, benne a jóléti államok kényelemben élő munkásai a fejlődő országokban folyó politikai elnyomás és kizsákmányolás haszonélvezői. Szerinte a nyugati jólét a kínai munkásoknak köszönhető, akik fillérekért állítják elő a fejlett országok javait.
A Nyugat számára ingyen vagy nagyon olcsón elérhető szolgáltatások és termékek létrehozói alulfizetett ázsiaiak − mélyed el a Marx-reneszánsz okait vizsgáló esszéjében John Lanchester angol író a London Review of Booksban. A Facebookért a felhasználóknak nem kell fizetniük, de csak azért, mert szorgos távol-keletiek folyamatosan ellenőrzik a tartalmat, kiszűrve a pedofil és egyéb jogsértő oldalakat. A fejlett országokban milliós tételben fogyó iPhone-okat összeszerelő kínaiak a rabszolgaságot, de legalábbis a 19. századi iparosítást idéző körülmények között élnek: napi 12 órát dolgoznak, embertelen tömegszállásokon vegetálnak, egészségügyi ellátásra és tisztességes nyugdíjra aligha számíthatnak. Mi ez, ha nem a marxi kizsákmányolás globális szintre emelt változata? − kérdi Lanchester.
A marxi elmélet mégsem alkalmazható a mai helyzetre − teszi hozzá Lanchester. Egyrészt azért nem, mert a kapitalizmus − ellentétben Marx jóslatával − nem vezet fokozódó nyomorhoz. A kapitalizmus meglepően rugalmasnak bizonyult: nem vált önpusztítóvá, mert széles körben jólétet teremtett. A nyugati munkások ma már egyáltalán nem élnek rossz körülmények között, hála a jóléti államnak. Amiből viszont az is következik, hogy nincs esély a proletariátus nemzetközi összefogására. A fejlett országok proletárjai ugyanis szintén az ázsiai munkások kizsákmányolásának haszonélvezői közé tartoznak. Még akkor is, ha globális kapitalizmus nélkül a jelenlegi kizsákmányoltak talán még rosszabbul élnének.
Marx azzal viszont nem számolt, hogy az erőforrások végesek − ha mindenki úgy élne, mint egy átlag amerikai, akkor nemcsak az energia, de még az ivóvíz sem lenne elég. Ezért nincs rá garancia, hogy a kapitalizmus a jövőben is képes lesz olyan átalakulásra, amely elkerülhetővé teszi a rendszer hirtelen összeomlását − jegyzi meg Lanchaster. Ha például kimerülnek a természeti erőforrások − elfogy az ivóvíz vagy az energiahordozók − akkor a kapitalizmus békés eszközökkel aligha lesz fenntartható.
(metazin)
