A szegénységről
Magyarországon a KSH kormányzati döntés miatt már nem készít hivatalos létminimum számítást, ugyanis túl nagy számok jöttek ki - a lakosság 40 százaléka élt a létminimum alatt az utolsó hivatalos statisztikák szerint. Ezzel együtt elmondható, hogy a magyar lakosságnak nagyjából továbbra is 40 százaléka él a medián jövedelem 70 százalékánál kevesebb jövedelemből. Ez közel 4 millió embert jelent, akik ingáznak a szegénység és az éppenhogycsak-nem-szegénység között.
Havi nettó 250 ezer forintos jövedelem kell a szűkös, 400 ezer az átlagos és 600 ezer a gondtalan megélhetéshez. Marek Bertram szerint pedig a kutatás szomorú eredménye az, hogy magyar társadalom 45 százaléka ezt a 250 ezer forintos határt sem éri el, 75 százaléka pedig az átlagosnak mondott megélhetési szint alatt van.
10 jó év – már akinek
A magyarországi szegénységi trendekről fontos elmondani, hogy bár a Fidesz-kormányok számára nem kifejezetten volt politikai prioritás a szegénység csökkentése, a 2010 és 2020 közötti évtizedben Magyarország sokat javított ezekben a statisztikákban. Ez részben a 2008-2010-es válság utáni, 2013-tól beinduló globális gazdasági konjunktúrának volt köszönhető, a trend pedig regionálisan is érezhető volt. Gábos András szerint ez az EU társadalmi célszámain is látszik: ugyan az EU célját, hogy az AROPE mutató szegény szegénység által fenyegetett népesség számát a 2008-as 120 millió fős 2020-ra 20 millióval csökkentse, nem sikerült elérni, azonban a nagyjából 10 millió fős csökkenéshez négy kelet-európai ország, Bulgária, Románia, Lengyelország és Magyarország jelentősen hozzájárult.
Molnár György elmondása alapján egy specifikusan magyar szakpolitikai lépés is jelentősen hozzájárult a szegénység csökkenéséhez, sőt, ami miatt Magyarországon jobban csökkent a szegénység, mint a régió más országaiban: ez pedig a közfoglalkoztatás volt. A közfoglalkoztatást nem a Fidesz-kormány találta ki vagy vezette be, de az tette a „társadalompolitikájának” középpontjába, megalapozva a „munkaalapú társadalom” ideológiáját. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy míg jelentősen csökkentek a munkanélküliek számára elérhető szociális juttatások, a kormány a helyi önkormányzatokon keresztül közmunkáért cserébe adott jövedelmet embereknek. Ez a jövedelem magasabb volt, mint a kormány által jelentősen csökkentett segély, de alacsonyabb, mint ami a szegénységi küszöb átlépéséhez elég jövedelmet jelentett volna.
A közfoglalkoztatás hivatalos célja az volt, hogy a munkanélkülieket visszasegítse a munkaerőpiacra, de már számos kutatás kimutatta az elmúlt évtizedben, hogy erre szinte teljesen alkalmatlan. Alkalmas viszont politikai szempontból a függési rendszerek megerősítésére, legyen szó a közmunkában szerzett jövedelemre szorulók és a helyi polgármesterek, vagy a helyi polgármesterek és a kormány függésétől. Viszont gazdasági értelemben a közmunka azt jelentette, hogy többletjövedelem áramlott a szegényebb háztartásokba, ettől pedig csökkent a legkiszolgáltatottabb szegénységben élők száma Magyarországon.
Akik viszont nem tudtak bekerülni a közfoglalkoztatás rendszerébe, azok még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek, mint voltak korábban, hiszen a nem foglalkoztatáshoz kötött szociális juttatásokat jelentősen megvágta a kormány. Így Molnár György szerint míg a közmunka sokaknak növelte a jövedelmét, egész társadalmi rétegeknél konzerválta a szegénységet anélkül, hogy bármilyen kitörési lehetőséget biztosított volna.
A kormány a szegénység csökkentésének célját teljesen alárendelte a foglalkoztatás bővítésének, vagyis más módszert nem kínált a kitörésre. Ez Molnár szerint egy tudatos politika eredménye volt: a szegények ne haljanak éhen, de maradjanak a helyükön és maradjanak függő helyzetben.
Mindeközben az Orbán-kormányok a középosztálynak rengeteg segítséget nyújtottak a családtámogatási rendszer formájában, ami ahhoz az abszurd helyzethez vezetett, hogy forintban mérve a leggazdagabb magyarok több segélyt kapnak, mint a legszegényebbek. Ez szintén egy tudatos politika eredménye, ami viszont egy demográfiai tévképzetből táplálkozik. A kormány ugyanis azt gondolta, hogy ha a középosztálynak sok támogatást ad, a szegényebbeknek viszont kevesebbet, akkor a középosztályban több gyerek születik majd, az alsóbb osztályokban pedig kevesebb. Ennek azonban minden empirikus megfigyelés ellentmond.
2020-ban viszont megfordult az addigi javuló trend. A járvány okozta gazdasági válság miatt sokan elvesztették a munkahelyüket, de Molnár György megítélése szerint a közfoglalkoztatás és a járványt megelőző extenzív foglalkoztatás-növelés a járvány előtt is elkezdte elveszíteni a lendületét. Ezt jelzi, hogy a járvány alatt a kormány még növelni akarta a közfoglalkoztatásban dolgozók számát, több forrást is allokált erre a célra, de a helyeket nem sikerült feltölteni.
A járvány után tapasztalt, Magyarországon még Európa többi részéhez képest is kiugróan magas infláció pedig még tovább rontotta a szegényebb csoportok helyzetét. Az infláció más-más negatív módon érintette a szegényebb csoportokat. Egyrészt minél szegényebb valaki, a jövedelmének annál nagyobb részét költi élelmiszerre, az élelmiszerek inflációja pedig még a többi termék árnövekedésénél is nagyobb volt, kifejezetten az alsó jövedelmi csoportokat sújtva. A városokban pedig emellett a lakhatási költségek és az energiaárak növekedése is komoly terhet jelentett.
(telex.hu)
