Miben ne melegítsünk ételt a mikróban

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. október 08. kedd

Egy tanulmány szerint a mikrohullámú sütőben, egyes edényekben történt melegítés során több milliárd mikroszkopikus részecske kerülhet az ételekbe. A mikroműanyagok szakértők szerint számos súlyos megbetegedéshez járulhatnak hozzá, úgymint a Parkinson-kór vagy a meddőség, és már a méhlepényben is felfedezték a jelenlétét. Ürge-Vorsatz Diána, az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének alelnöke előadásaiban többször felhívta a figyelmet a mikroműanyagok egészségkárosító hatásaira:

    Felelős a férfiak nemzőképességének csökkenéséért,
    az agyba kerülve Parkinson-kórt okozhat
    és már az emberi méhlepényben is megtalálható a mikroműanyag, tehát az újszülöttek ezzel jönnek a világra.
A szakértő elmondta, hogy a mikroműanyag szabad szemmel nem látható, és nem bomlik le, csupán 5 milliméternél kisebb darabokká esik szét fizikai és kémiai behatások révén. Nyugtalanító adat, hogy az ezredfordulóra már több lett a mesterséges anyag a világon, mint az élő anyag, a biomassza.
 
Három perc melegítés: kétmilliárd mikroműanyag-részecske
Az egyesült államokbeli Nebraska-Lincoln Egyetem kutatócsoportja az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) által korábban biztonságosnak minősített, polipropilénből és polietilénből készült bébiételtartályokkal végzett kísérleteket.
A kiválasztott tartályokat egy 1000 wattos mikrohullámú sütőbe helyezték, majd 3 percen át melegítettek bennük különböző folyadékokat, amelyeket később laboratóriumban elemeztek. Az eredmény megdöbbentő volt, ugyanis kiderült, hogy egy négyzetcentiméternyi műanyagból 4,22 millió mikroműanyag és 2,11 milliárd nanoműanyag részecske szabadult fel, és került az élelmiszerbe a melegítés során.
A vízalapú, illetve a tejtermékek polipropilén vagy polietilén edényekben történő mikrohullámú melegítése eredményezi a legmagasabb mikroműanyag-koncentrációt – állapították meg a kutatók.
A kutatást elemezve a Körkös.hu rámutatott, hogy a mikroműanyagok élelmiszerekbe oldódása ismert jelenség, a folyamat a hűtés vagy szobahőmérsékleten való tárolás során is lejátszódik, ám annak intenzitása nagyságrendekkel kisebb.
„A mikroműanyagokról már világszerte egyre több kutatás számol be, ahogy arról is tudunk, hogy nemcsak a környezetben találhatók meg ezek a parányi részecskék, hanem az állati és az emberi szervezetben is” – jelezte a szakmai portál. Hozzáfűzték, hogy a műanyagcsomagolásokból és -edényekből a mikrohullámú sütőből elképesztően nagy mennyiségben az élelmiszerekbe kerülő mikroműanyagok még inkább fókuszba helyezik a fogyasztói magatartás fontosságát, és annak eldöntését, milyen anyagú edényben melegítjük az ételeinket.
A Harvard Egyetem tavalyi őszi tudományos kiadványában rámutattak, hogy a sejtkultúrákon, tengeri vadon élő állatokon és állatmodelleken végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a mikroműanyagok oxidatív károsodást, DNS-károsodást és a génaktivitás változását okozhatják, amelyek a rák kialakulásának ismert kockázatai.
Mikroműanyagokat találtak az emberi anyatejben és a meconiumban, a csecsemők első székletében is. Néhány egereken végzett vizsgálat reprodukciós hatásokat talált, például csökkent spermiumszámot és -minőséget, petefészek-hegesedést és anyagcserezavarokat az utódoknál.
(index.hu)

You have no rights to post comments