Erőszaktevő és terrorista fiatalok a javítóintézetekben

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. szeptember 18. szerda

Elitgimnáziumok tanulói is komoly szexuális bűncselekményeket követnek el Magyarországon. A legtöbb esetben a bullying, a megfélemlítés motiválja a tinédzsereket – hívták fel a figyelmet ifjúságvédelmi szakemberek a Dorkász Alapítvány budapesti konferenciáján. Többen az Indexnek úgy nyilatkoztak, hogy komolyan kell venni azokat az eseteket, amikor egy-egy tizenéves terrorizmus miatt kerül javítóintézetbe.

„A magyar javítóintézetekbe nem olyan gyerekek kerülnek, akik csokit loptak a Tescoban. Sokszor súlyos dolgokat követtek el, a lopástól az életellenes bűncselekményekig” – nyilatkozta az Indexnek Juhász Péter Pál, a Budapesti Javítóintézet igazgatója. A Jószolgálat-díjjal kitüntetett ifjúságvédelmi szakember elárulta: volt olyan időszak, amikor a Szőlő utcai javítóintézet lakóinak 12 százaléka gyilkosság vagy halált okozó testi sértés miatt került be.
A magyar javítóintézetekben olyan 12 és 21 év közötti fiatalok vannak, akik 18 éves koruk előtt valamilyen bűncselekményt követtek el, de még tettükért nem zárhatóak börtönbe.

Szexuális bullying, terrorizmus és internetes csalás
Az elmúlt 5-6 évben szexuális bűncselekmények elkövetése miatt egyre több tinédzser került javítóintézetbe. Az ifjúságvédelmi szakemberek szerint a jelenség részletesebb elemzést igényelne és ezeket a tizenéveseket külön csoportokban kellene kezelni.
A jelenség mögött a legtöbb esetben a bullying, a megfélemlítés motívuma húzódik. A szexuális erőszak egyre többször a megalázásról és gyötrésről szól – figyelmeztetett a szakember, aki hozzátette: egyre többször találkozik elitgimnáziumok tanulóival, aki egy buliban alkohollal vagy kábítószerrel elkábítottak és megerőszakoltak lányokat. Az igazgató találkozott olyan, jó családi háttérrel rendelkező gimnazista lánnyal is, aki, hogy megvehesse a legújabb félmilliós telefont, prostituálta magát.
Új jelenség: a terrorizmus. Intézetünkben jelenleg 3 olyan fiatal van, akik rossz közösségekbe keveredtek a világhálón. Fontos hangsúlyozni, hogy ők nemcsak olvasgattak és érdeklődtek a terrorizmus iránt, hanem aktív előkészületeket is tettek. A bíróság nem véletlenül döntött úgy, hogy javítóintézetbe küldi őket – mondta el Juhász Péter Pál. Hozzátette: ugyancsak új jelenség az „elektronikus fizetőeszközzel elkövetett csalás”. A szakember szerint itt nem feltétlenül unatkozó, újgazdag családokból származó tinikre kell gondolni. A Budapesti Javítóintézetbe például nemrég hoztak be egy értelmi fogyatékos fiút, aki fehérgalléros online csalásokat követett el.
 
Az értelmiségi blablát nem értik meg
Az ökumenikus Dorkász Alapítvány a Debreceni és a Budapesti Javítóintézetben folytat missziós szolgálatot. A felekezetközi segélyszervezet évente mintegy kétszáz-kétszázhúsz fiatallal kerül kapcsolatba. A szakemberek, lelkészek és önkéntesek csoportos foglalkozásokat és beszélgetéseket szerveznek a javítóintézetbe került tinédzserekkel.
A fiúk 90 százaléka roma családból származik. Nekünk kell normalitást tanítanunk nekik, úgy, hogy a saját nyelvüket, értékeiket és kultúrájukat vesszük figyelembe – mondta el az Indexnek Kiss Ábel Lukács, az alapítvány ügyvezetője. „Az értelmiségi blablát ezek a fiatalok nem értik – tette hozzá a pedagógus végzettségű misszióvezető – sokkal inkább a hangszerekkel, az élményekkel és az érzelmekkel megfogalmazott üzenetekre vevők”.
A művészetterápia számos pozitív hatással lehet a fiatalokra. Ezek a terápiás módszerek különösen hatékonyak, mert nem verbális formában kínálnak kifejezési lehetőséget, ami sok esetben könnyebbé és biztonságosabbá teszi az érzelmek és élmények feldolgozását.
Az ügyvezető tapasztalatai szerint a középosztálybeli értelmiségiek el sem tudják képzelni, hogy ma Magyarországon egyes gyerekeknek, illetve tinédzsereknek milyen sanyarú sors jutott.
A szakirodalom komplex traumának hívja ezt. A családokban a gyerekek az elhanyagolást, a létbizonytalanságot, a félelmet és az erőszakot tapasztalják meg. A javítóintézetek lakói egyszerre bűnelkövetők és áldozatok is – fejtette ki az ifjúságvédelmi szakember.
 
Csupán hajszálnyira a börtöntől
Az alapítvány névadója egy zsidó-keresztény hölgy, Dorkász, akit – az Apostolok Cselekedeteinek beszámolója szerint – Péter apostol a halálból támasztott fel. Az első században élt nő nagyon népszerű volt szép textilmunkái, valamint a szegények felé gyakorolt jó cselekedetei miatt.
Keleti Gábor, a budapesti misszió területi vezetője az Indexnek elmondta: a 21. században olyan korban élünk, hogy nagyon sok fiatal csupán egy hajszálnyira van a börtöntől. A rossz családi háttér vagy baráti kör tévútra vihetik a tizenéveseket.
„A 12 és 18 év közötti fiatalok sokszor garázdaság, betörés, szexuális vagy életellenes bűncselekményeket követtek el. Budapesten évente 120-130 fiatallal kerülünk kapcsolatba, míg Debrecenben körülbelül 100 tinédzserrel találkozunk hetente a javítóintézetben” – közölte Keleti Gábor, hozzátéve, hogy a debreceni misszió mellett tavaly júniusban indult be Budapesten is a börtönviselt kiskorúak lelki gondozása. Egy öt fős team heti egy alkalommal hitéleti oktatást és egy „csendes szoba” foglalkozást tart a tinédzsereknek.
(Kunstár Csaba, index.hu)

You have no rights to post comments