Ferenc pápa: Minden megváltozik, ha valóban megismerted Jézust!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. szeptember 16. hétfő

Szeptember 15-én a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt mintegy tizenötezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot. A szentmise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy a katekizmusból vagy a teológiából szerzett ismereteink nem elegendőek, egyedül a Krisztussal való személyes kapcsolat változtatja meg az életünket, a gondolkodás- és cselekvésmódunkat. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

A mai liturgia evangéliuma elbeszéli, hogy Jézus, miután megkérdezte tanítványaitól, mit gondolnak róla az emberek, egyenesen őket kérdezi: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” (Mk 8,29). Péter az egész csoport nevében válaszol: „Te vagy a Fölkent (a Krisztus)” (Mk 8,30), azaz „te vagy a Messiás”. Amikor azonban Jézus a rá váró szenvedésről és haláláról kezd beszélni, maga Péter az, aki tiltakozik, és Jézus keményen megdorgálja: „Távozz tőlem, sátán – sátánnak nevezi! –, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon” (Mk 8,33).

Péter apostol magatartását szemlélve mi is megkérdezhetjük magunktól, mit is jelent valójában ismerni Jézust.

Egyfelől ugyanis Péter tökéletesen válaszol, és azt mondja Jézusnak, hogy ő a Krisztus. E helyes szavak mögött azonban még az „emberek szerinti” gondolkodásmód van, egy olyan mentalitás, amely erős Messiást, győztes Messiást képzel el, aki nem szenvedhet és nem halhat meg. A szavak tehát, amelyekkel Péter válaszol, „helyesek”, de gondolkodásmódja nem változott. Még meg kell változtatnia a gondolkodásmódját, még meg kell térnie.

Ez számunkra is fontos üzenet. Mi is tanultunk ugyanis valamit Istenről, ismerjük a tanítást, helyesen mondjuk az imákat, és talán a „ki neked Jézus?” kérdésre is jól, valamilyen, katekizmusból tanult formulával válaszolunk. De biztosak vagyunk-e abban, hogy ez azt jelenti, hogy valóban ismerjük Jézust? Valójában

az Úr megismeréséhez nem elég, ha tudunk róla valamit, hanem követnünk kell őt, engednünk kell, hogy megérintsen és megváltoztasson bennünket az ő evangéliuma. Vagyis kapcsolatban kell állnunk vele, találkoznunk kell vele.

Tudhatok sok mindent Jézusról, de ha nem találkoztam vele, akkor még nem tudom,kicsoda Jézus. Szükség van erre a találkozásra, mely megváltoztatja az életedet: megváltoztatja az életmódodat, megváltoztatja a gondolkodásodat, megváltoztatja a testvéreiddel való kapcsolataidat, az elfogadásra és megbocsátásra való készségedet, megváltoztatja az életben meghozott döntéseidet. Minden megváltozik, ha valóban megismerted Jézust! Minden megváltozik!

Testvéreim, az evangélikus teológus és lelkész Bonhoeffer, aki a nácizmus áldozata lett, ezt írta: „Mostanában folyvást azon töprengek, hogy igazából mit is jelent ma nekünk a keresztyénség, sőt kicsoda nekünk Krisztus?” (Dietrich Bonhoeffer: Börtönlevelek. Fogságban írt levelek és feljegyzések, szerk. Eberhard Bethge, Harmat, Budapest, 1999, 122). Sajnos sokan már fel sem teszik maguknak ezt a kérdést, és „nyugodtak” maradnak, álomba merülve, sőt távol Istentől. Pedig fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést:

hagyom-e magam kizökkenteni, felteszem-e a kérdést, hogy ki számomra Jézus, és milyen helyet foglal el az életemben?

Hogy válaszolni tudjunk ezekre a kérdésekre, segítsen bennünket édesanyánk, Mária, aki jól ismerte Jézust.

 

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Közelségemet fejezem ki Vietnam és Mianmar lakosainak, akik heves tájfun okozta áradásoktól szenvednek. Imádkozom az elhunytakért, a sérültekért és a kitelepítettekért. Isten támogassa mindazokat, akik elvesztették szeretteiket és otthonukat, és áldja meg azokat, akik segítséget nyújtanak!

Tegnap Mexikóvárosban boldoggá avatták Moisés Lira Serafín áldozópapot, a Szeplőtelen Szűz Mária nevét viselő Szeretet Misszionáriusai Kongregáció alapítóját, aki 1950-ben halt meg. Egész életét annak szentelte, hogy segítse az emberek fejlődését a hitben és az Úr iránti szeretetben. Apostoli buzgósága ösztönözze a papokat arra, hogy fenntartás nélkül szolgálják Isten szent népének lelki javát. Tapsoljuk meg az új boldogot! Látom ott a mexikói zászlókat…

Ma Olaszországban az amyotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő betegek napja van. Imáimban megemlékezem róluk és családtagjaikról. Bátorítom az erre a betegségre irányuló kutatómunkát és a betegek segítésére létrejött önkéntes egyesületeket.

Ne feledkezzünk meg a háborúkról sem, melyek vérrel szennyezik be a világot. Gondolok a meggyötört Ukrajnára, Mianmarra, gondolok a Közel-Keletre. Mennyi ártatlan áldozat! Azokra az anyákra gondolok, akik háborúkban vesztették el gyermekeiket. Hány derékba tört fiatal élet! Hersh Goldberg-Polinra gondolok, akit szeptemberben öt másik tússzal együtt holtan találtak Gázában. Tavaly novemberben találkoztam az édesanyjával, Ráhellel, aki lenyűgözött emberségével. Most is kísérem őt. Imádkozom az áldozatokért, és továbbra is közel állok a túszok családjaihoz.

Legyen vége a konfliktusnak Palesztinában és Izraelben! Legyen vége az erőszaknak, legyen vége a gyűlöletnek! Engedjék szabadon a túszokat, folytassák a tárgyalásokat, és találjanak békés megoldásokat!

Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és sok más országból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a radomi Szent Hedvig Királynő-plébánia híveit Lengyelországból; azoknak a jezsuita papoknak a csoportját, akik tanulmányaik miatt jöttek Rómába; a németországi Stadéból érkezett diákokat; és a Rómából Assisibe tartó gyalogos staféta résztvevőit. És üdvözlöm a Szeplőtlen Szűzanya-plébániához tartozó fiatalokat, náluk három fiatalt is pappá szenteltek ezekben a napokban, gratulálok!

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

You have no rights to post comments