Ferenc pápa: Isten naggyá változtatja a kicsit, amit adni tudunk!
A Szentatya július 28-án a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot. A vasárnapi mise evangéliuma alapján a „kenyérszaporítás” csodájához kapcsolódó gesztusokról elmélkedett: fel kell ajánlanunk azt, amink van; hálát kell adnunk érte, és szét kell osztanunk másoknak. Mindennap fel kell ismernünk Istennek a kicsit naggyá változtató csodáit. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, szép vasárnapot!
Ma a liturgia evangéliuma a kenyerek és halak csodájáról szól (vö. Jn 6,1–15). Egy csodáról, vagyis „jelről”, melynek főszereplői három olyan cselekedetet hajtanak végre, amelyet Jézus megismétel majd az utolsó vacsorán. Melyek ezek a cselekedetek, ezek a gesztusok? Felajánlás, hálaadás és osztozás.
Az első cselekedet: felajánlás. Az evangélium egy fiúról beszél, akinek öt kenyere és két hala van (vö. Jn 6,9). Ez az a gesztus, amellyel felismerjük, hogy
van valami értékünk, amit adhatunk, és kimondjuk az igenünket, még akkor is, ha az, amink van, túl kevés ahhoz képest, amire szükség van.
Ez kap hangsúlyt a misében, amikor a pap felajánlja a kenyeret és a bort az oltáron, és mindenki felajánlja önmagát, saját életét. Kicsinek tűnhet ez a gesztus, ha az emberiség hatalmas szükségleteire gondolunk, akárcsak az öt kenyér és két hal az ezerfős tömeghez képest; de Isten ezt teszi anyaggá a legnagyobb csodához, ami létezik: ahhoz, amelyben ő maga – ő maga! – jelenvalóvá teszi magát közöttünk, a világ üdvösségéért.
Így értjük meg a második gesztust: hálaadás (vö. Jn 6,11). Az első gesztus a felajánlás, a második a hálaadás. Vagyis az, hogy alázatosan, de egyben örömmel azt mondjuk az Úrnak: „Minden, amim van, a te ajándékod, Uram, és hálám kifejezésként csak azt tudom visszaadni, amit előbb te adtál nekem, Fiaddal, Jézus Krisztussal együtt, hozzátéve, amit tudok.” Mindannyian hozzátehetünk valamit. [Feltehetjük magunknak a kérdést:] Én mit tudok adni az Úrnak? Mi az a kicsi, amit adni tudok? A szegény szeretet. Azt mondani: „Uram, szeretlek.” Mi, szegények:
a mi szeretetünk olyan kicsi! De az Úrnak adhatjuk, az Úr pedig elfogadja.
Felajánlás, hálaadás, s a harmadik gesztus az osztozás. A misében ez az áldozás, amikor együtt az oltárhoz megyünk, hogy Krisztus testét és vérét magunkhoz vegyük: mindenki adományának gyümölcsét; mindenki adományát táplálékká alakította át Úr mindenki számára. Gyönyörű mozzanat ez, az áldozás, mely arra tanít bennünket, hogy a szeretet minden gesztusát kegyelmi ajándékként éljük meg, mind adományozóként, mind befogadóként.
Testvéreim, tegyük fel magunknak a kérdést: valóban hiszem-e, hogy Isten kegyelméből van valami egyedi dolog, amit testvéreimnek adhatok, vagy névtelennek érzem magam, „egynek a sok közül”? Főszereplője vagyok-e egy felajánlandó értéknek?
Hálás vagyok-e az Úrnak azokért az ajándékokért, amelyekkel folyamatosan kinyilvánítja szeretetét irántam? A másokkal való osztozást a találkozás és kölcsönös gazdagodás alkalmaként élem-e meg?
Szűz Mária segítsen bennünket, hogy hittel éljünk meg minden eucharisztikus ünneplést, és mindennap felismerjük és ízleljük Isten kegyelmének „csodáit”!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Imádkozom annak a nagy földcsuszamlásnak az áldozataiért, amely egy dél-etiópiai falunál történt. Közel állok a megpróbált lakossághoz és a segélynyújtókhoz.
Miközben a világon sok ember szenved természeti csapásoktól és éhezéstől, mások továbbra is fegyvereket gyártanak és adnak el, erőforrásokat emésztenek fel, kisebb-nagyobb háborúkat táplálva.
Ez olyan botrány, amelyet a nemzetközi közösségnek nem szabad eltűrnie, és ellentmond a most kezdődött olimpia testvériséget hirdető szellemének. Ne felejtsük, testvéreim: a háború vereség!
Ma tartjuk a nagyszülők és idősek világnapját, melynek témája: „Ne hagyj el öregkoromban” (vö. Zsolt 71,9). Az idősek elhagyatottsága ugyanis szomorú valóság, melyhez nem szabad hozzászoknunk. Sokuk számára, különösen ezekben a nyári napokban, a magány nehezen viselhető teherré válhat. A mai világnap arra kér bennünket, hogy halljuk meg az idősek hangját, akik azt mondják: „Ne hagyj el engem!”, és azt válaszoljuk: „Nem hagylak el!” Erősítsük meg a szövetséget az unokák és a nagyszülők, a fiatalok és az idősek között! Mondjunk nemet az idősek magányára!
Jövőnk nagyban függ attól, hogy nagyszülők és unokák meg tanulnak-e együtt élni. Ne feledkezzünk meg az idősekről! Tapsoljuk meg az összes nagyszülőt, az összeset!
Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak, valamint Olaszország és a világ különféle tájairól érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a Katolikus Apostolság Uniója általános kongresszusának résztvevőit; a bolognai Katolikus Akció fiataljait és a mantovai egyházmegye Riviera del Po-Sermide lelkipásztori körzetének fiataljait; a veronai egyházmegye tizennyolcéves fiataljainak csoportját; és a Quartu Sant’Elena-i „Carlo Acutis” Oratórium animátorait.
Üdvözletemet küldöm mindazoknak, akik részt vesznek a Kármel-hegyi Szűzanya ünnepének záróünnepségén a Trasteverén: ma este lesz a „folyón úsztatott” Szűzanya körmenete a Tiberisen. Tanuljuk meg Máriától, édesanyánktól, hogy megéljük az evangéliumot a mindennapokban! Hallottam néhány neokatekumenális éneket… Örülnék, ha később újra hallhatnám őket!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
