Slavko Barbaric atya a lelkigyakorlatról
„Slavko atya azt tapasztalta, hogy a hívő nehezen tud növekedni a hitben, ha a hitét kötelességként éli meg. Vannak keresztények, akik igaz, hogy lelkesen járnak szentmisére, szentgyónáshoz járulnak, részesültek a keresztségben, a bérmálásban és más szentségekben is, mindezek ellenére mégis valahol a felszínen maradnak, és nem történik látható változás az életükben.
Ennek okát ő abban látja, hogy ezeknek az embereknek nem volt erős Istentapasztalatuk, amely egyedül a szívben történhet meg. E tapasztalat nélkül nincs hitben való növekedés, sem a szentmisének, sem a szentgyónásnak és más szentségeknek igazi megélése, akkor honnan lenne elvárható a keresztény jócselekedet, amely a keresztények legfőbb ismertető jele. Az istentapasztalat nem történhet sietségben és kapkodásban, ahol a lelki hozzáállás felszínes, hanem fontos megnyitni a szíved, ráhangolódni az Isten igéjére és megengedni, hogy a benső dolgokat megváltoztassa. Ennek feltétele pedig az, hogy időt szánjunk rá. Pontosan ez történik a lelkigyakorlatokon, amelyek néhány napig tartanak, és amelyeket Slavko atya gyakran alkalmaz és ajánl.”
(Fra Marinko Sakota – Szívvel élni Fra Slavko Barbaric élete és műve Bp 2014 53.o.)
