Mit tegyünk nagy hőség idején

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. július 19. péntek

Soha nem volt olyan forróság a Földön, mint 2023-ban. De ahogy az idei nyár berobbant, az az eddig tapasztaltakat is meghaladta. 40-45 fok Indiában, Görögországban, Olaszországban, mekkai zarándoklat 50 fok feletti hőmérsékletben, hőkupola az Egyesült Államokban. Az elmúlt néhány hét Magyarországon is elviselhetetlen forróságot hozott. Az alábbi cikk sorra veszi milyen hatással van ez a szervezetünkre és hogyan óvhatjuk magunkat:

A tartósan 30 fok feletti nappali hőmérséklet az egészséges emberek szervezetét is megviseli, a krónikus betegségben szenvedők, főleg az idősek, a szív- és érrendszeri, illetve tüdőbetegek, diabéteszesek még inkább veszélyeztetettek kánikula idején. A hőség okozta környezeti stressz a vérkeringés és a perifériás erek túlzott igénybevételéhez vezethet, valamint a szervezet vízháztartására is kedvezőtlen hatással van. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról számolt be lapunknak, hogy a szokásos napi átlag 3500 riasztás helyett már 4300 esethez hívják a mentőket. Győrfi Pál ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy azok a krónikus betegségben szenvedők, aki rosszabbul érzik magukat, próbáljanak hűtött otthonukban pihenni és telefonon tanácsot kérni háziorvosuktól.
Gyakori ilyenkor a hőség miatti ájulás, amit szédülés, gyengeség, sápadtság verejtékezés előz meg, ha ez szabadtéren történik, ilyenkor árnyékba kell feküdni, ha jobban vagyunk, akkor nincs szükség kórházi ellátásra – fogalmazott a szóvivő, hozzátéve: ha másokon fedezzük fel, hogy rosszul vannak, hasonlóképpen segítsünk nekik. „Eszméletvesztésnél, akut, sürgős eseteknél mentőt kell hívni!” – hangsúlyozta.
Az autóban percekre se hagyjunk magára gyermeket, házi kedvenceket! – figyelmeztetett. A vásárlás, ügyintézés elhúzódhat, a jármű pedig rövid idő alatt felforrósodhat, ami akár tragédiához vezethet. Győrfi Pál arra is kitért, mivel éjjel is alig csökken 25 fok alá a hőmérséklet, kevésbé tudják kipihenni magukat az emberek, ingerültebbek, dekoncentráltak lesznek, hosszabbá válik a reakcióidejük, ezzel megnő a közúti balesetek száma is.
A lakosságot 2005 óta figyelmeztetik, ha a középhőmérséklet három napnál tovább meghaladja a 27 Celsius-fokot. Most a legmagasabb, azaz III. fokú riasztás van érvényben. Győrfi Pál szavai szerint a hetek óta tartó kánikulát, pláne a hamarosan ránk törő 40 fok körüli hőmérsékletet a fiatalabbak is nehezen viselhetik. A következő tanácsokkal azonban kicsit elviselhetőbb lehet ez az időszak.
 
Mennyit és mit kell inni ilyenkor?
A hőségben a szervezet fokozottabban próbálja hűteni magát, az izzadással sok értékes ásványi anyagot is veszít a szervezet, ezért a napi 2-3 liter folyadék mellé érdemes 1,5 liter ásványvizet is fogyasztanunk. Ez utóbbi ízléstől függően lehet mentes vagy szénsavas – tanácsolja Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos. A melegben a vérnyomás leesik, ezért akiknek egyébként is alacsony, érdemes erre az esetre koffeines italt kéznél tartani. Alapesetben hőségben a túlzott koffeinfogyasztást kerülni kell, mert amellett, hogy megemeli a pulzust, vízhajtó hatása is van. A szakorvos továbbá hangsúlyozta, az alkoholfogyasztást mérsékelni kell, mivel hamar szédülés, rosszullét léphet fel a megszokottnál kisebb mennyiségtől.
Az üdítőitallal az a gond, hogy nagy mennyiségű cukrot is viszünk be ezzel szervezetünkbe, a doktornő inkább rostos gyümölcslevet javasol ehelyett. A legjobb, ha a folyadék csapvíz, vagy akár szóda, amit hidegen, de a torkunk miatt nem jéghidegen ajánl fogyasztani és többször keveset inni. Az időseknek kevésbé van szomjúságérzete, a hűtött, ízesített teával, házi limonádéval könnyebb őket rávenni a szükséges folyadékpótlásra, a kisgyermekeknél is hasonló a helyzet, így a kiszáradás elkerülésére náluk is fokozottabban kell figyelni – áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatójában.

Az étkezésre is figyelni kell
A dietetikusok szerint forró leves helyett a hideg gyümölcs- és zöldséglevesek kedvezőbbek ilyenkor a szervezet számára, ami a folyadékpótlásban is segít. A gyümölcsfogyasztást hozzáadott cukor nélkül javasolják, a nehéz fűszeres, zsíros ételek helyett a sovány grillezett vagy sült húsokat, zöldségeket. A mediterrán konyhához hasonló könnyű, nem megterhelő étrenddel a gyomrunkat is kíméljük, megkönnyítve ezzel a szervezet megküzdését a kánikulával – jegyezte meg a háziorvos. Mangó Gabriella kiemelte: a fokozott izzadással káliumszintünk is csökken, ezért ennek természetes formában történő pótlásáról gondoskodhatunk többek között banán, dinnye- és káposztafélék fogyasztásával.
A csomagolt élelmiszerek szállítása nem okoz gondot, ha légkondicionált közlekedési eszközön történik rövid, egyórás úton, bár ilyenkor is ajánlott kevésbé romlandó ételeket vinni a munkahelyünkre  – ismertette.
 
Ha ilyenkor is szabadban kell lennünk
A háziorvos hangsúlyozta, hogy akik a tűző napon kénytelek dolgozni, azoknak a munkáltató köteles óránként 5-10 perces pihenőt és hűtött italt biztosítani. Általánosságban nem javasolják a szakemberek, hogy 11–15 óra között napon tartózkodjunk, de most az extrém UVB-sugárzás miatt egész napra érvényesek tanácsaik. „Ha tehetjük, húzódjunk árnyékba, illetve könnyű, bő világos anyaggal védjük a napfénytől testünket” – mondta az orvos. A bőrgyógyászok javaslata szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy ha kilépünk a szabadba, bőrünk fedetlen részét bőrtípustól függően 30-50 faktorszámú napvédővel óvjuk.
Győrfi Pál hangsúlyozta: kalap, fejfedő viselése a tűzön napon legalább olyan fontos, mint a napszemüveg. A napszúrás hányingerrel, fejfájással, szédüléssel jár, a súlyosabb, hasonló tünetekkel kezdődő hőguta során az egész test túlhevül, tudatzavar, eszméletvesztés léphet fel, ilyenkor mentőt kell hívni.
A szabadtéri sportokat a kora reggeli, késő esti órákra kell ütemezni ilyenkor, és az intenzitásból visszavenni,
a beltéri légkondicionált helyiségekben végzett sportot bármely napszakban lehet végezni, de a szakemberek javasolják, kánikula idején könnyített gyakorlatokat végezzünk hűtött teremben is.

Hogyan hűtsük le a lakást?
A gyöngyösi háziorvos elmondása szerint ideális esetben 5 fokot nem meghaladó hőmérséklet-különbségre beállítani a klímaberendezés termosztátját, „ez a tézis azonban a 35-40 fokos hőségnél megdől”. Mangó Gabriella szerint most szervezetünk számára a 24 Celsius-fokra hűtött lakás, iroda lehet a legkedvezőbb. „Sokan azért fáznak meg ilyenkor, mert túl alacsony a beltéri hőmérséklet, vagy erős légfúvás alatt, huzatban ülnek” – jegyezte meg.
Győrfi Pál pedig azt javasolja, hogy késő este, kora reggel szellőztessük át a lakást, napközben zárt ablakok mellett redőnnyel besötétíteni és a levegő keringettetését akár ventilátorral biztosítani. A szobahőmérsékletet 32 fok alatt kell tartani, aki ezt nem tudja megoldani, érdemes klímával rendelkező helyiségben tölteni pár órát – áll az NNGYK tájékoztatójában. Ma már a boltok többsége, bevásárlóközpontok, sőt mozik is légkondicionáltak. A háziorvos otthon javasolja a langyosnál kicsit hidegebb zuhanyt, fürdőt, illetve időszakosan a tarkó és a nagyobb testfelületek, így a hát hideg vizes törölközővel történő borogatását. A munkahelyek többsége inkább klimatizált, mint a lakások, ezért nem lehet azzal számolni, hogy ha Dél-Európához hasonlóan nálunk is nyáron 35-40 fokos tartós hőség lesz, a sziesztát is átvesszük.
(index.hu)

You have no rights to post comments