Ferenc pápa: Mindenkit fogadjunk el és szeressünk beskatulyázás nélkül!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. július 01. hétfő

Június 30-án a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal együtt imádkozta el az Úrangyala imádságot. A mise evangéliuma alapján arról elmélkedett, hogy Jézus testi érintkezés által gyógyít: engedi, hogy megérintsék, és nem fél megérinteni senkit, mert senkit sem tart tisztátalannak, senkit sem ítél el, hanem mindenkit felemel, mindenkinek életet ad. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot!

A mai liturgia evangéliuma két csodáról szól, melyek látszólag összefonódnak. Amikor Jézus Jairusnak, a zsinagóga egyik elöljárójának házához megy, akinek a kislánya súlyos beteg, útközben egy vérfolyásos asszony megérinti a ruháját, ő pedig megáll, hogy meggyógyítsa. Közben az a hír érkezik, hogy Jairus lánya meghalt, Jézus azonban nem áll meg, hanem elmegy a házhoz, bemegy a kislány szobájába, megfogja a kezét, felsegíti, visszahozza az életbe (Mk 5,21–43). Két csoda, az egyik gyógyítás, a másik feltámasztás.

Ezt a két csodatételt az evangélista egyetlen epizódban beszéli el. Mindkettő fizikai érintkezés révén történik. Az asszony megérinti Jézus ruháját, Jézus pedig kézen fogja a kislányt. Miért fontos ez az érintés? Mert ez a két nő – az egyik, mert vérzik, a másik, mert meghalt – tisztátalannak számít, s ezért nem szabad velük testileg érintkezni. Jézus azonban hagyja magát megérinteni, és nem fél megérinteni. Jézus hagyja magát megérinteni, és nem fél megérinteni!

Még a fizikai gyógyítás előtt válságba sodorja azt a vallási tévhitet, amely szerint Isten szétválasztja a tisztákat és a tisztátalanokat.

Ezzel szemben Isten nem választ szét, mert mindannyian az ő gyermekei vagyunk, s a tisztátalanság nem az ételből, a betegségből vagy a halálból származik, hanem a tisztátalan szívből.

Jegyezzük meg ezt:

a testi és lelki szenvedésekkel, a lélek sebeivel, a minket összetörő helyzetekkel szemben Isten nem tart távolságot,

még a bűnnel szemben sem, Isten nem szégyell bennünket, nem ítél el bennünket, ellenkezőleg, közeledik, hogy megérinthessük, hogy megérinthessen bennünket, és mindig feltámaszt a halálból. Mindig kézen fog, hogy azt mondja nekünk: lányom, fiam, kelj fel (vö. Mk 5,41), járj, menj tovább! „Uram, bűnös vagyok!” – „Menj tovább, én bűnné tettem magam érted, hogy megmentselek!” – „De Uram, te nem vagy bűnös!” – „Nem, de elszenvedtem a bűn összes következményét, hogy megmentselek!” Ez gyönyörű!

Véssük szívünkbe ezt a képet, melyet Jézus nekünk ad: Isten kézen fog és felsegít, hagyja, hogy megérintse a fájdalmad, és megérint, hogy meggyógyítson, és visszaadja az életedet. Ő nem diszkriminál senkit, mert mindenkit szeret.

Feltehetjük magunknak a kérdést: hisszük-e, hogy Isten ilyen? Hagyjuk-e, hogy megérintsen az Úr, az ő igéje, az ő szeretete?

Érintkezünk-e testvéreinkkel, kezet nyújtunk-e nekik, hogy talpra álljanak, vagy távolságot tartunk, s kényünk-kedvünk szerint beskatulyázzuk az embereket?

Beskatulyázzuk az embereket. Felteszek egy kérdést: Vajon Isten, az Úr Jézus beskatulyázza-e az embereket? Mindenki magában válaszoljon! Isten beskatulyázza-e az embereket? És vajon én úgy élek-e, hogy állandóan beskatulyázom az embereket?

Testvéreim, nézzük Isten szívét, hogy az Egyház és a társadalom ne zárjon ki senkit, ne kezeljen senkit „tisztátalanként”, hogy minden embert, a maga élettörténetével együtt, beskatulyázás nélkül, előítéletek nélkül elfogadjunk és szeressünk, hogy minősítések nélkül szeressünk!

Imádkozzunk a Boldogságos Szűzhöz: ő, a gyengédség anyja járjon közben értünk és az egész világért!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Üdvözöllek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok!
Külön is köszöntöm a lengyelországi skoczówi „Misyjna Jutrzenka” missziós körzet gyermekeit; valamint a Kaliforniából és Costa Ricából érkezett híveket.

Köszöntöm az Egyház Leányai szerzetesi kongregáció nővéreit, akik ezekben a napokban – egy világiakból álló csoporttal együtt – zarándokúton voltak alapítónőjük, Tiszteletreméltó Maria Oliva Bonaldo nyomdokain. Köszöntöm továbbá a Mantova melletti Gonzaga fiataljait.

Ma az első római vértanúkra emlékezünk. Mi is a vértanúság korát éljük, még inkább, mint az első századok. A világ számos táján sok testvérünk szenved hátrányos megkülönböztetést és üldözést hitük miatt, s ezáltal megtermékenyítik az Egyházat. Mások „fehér kesztyűben” érkező vértanúsággal néznek szembe. Támogassuk őket, és merítsünk ihletet Krisztus iránti szeretetük tanúságtételéből!

Június utolsó napján könyörögjünk Jézus Szentséges Szívéhez, hogy

érintse meg a háborút akaró emberek szívét, hogy megtérjenek, s a párbeszéd és a béke terveihez forduljanak!


Testvéreim, ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról, Palesztináról, Izraelről, Mianmarról és megannyi más helyről, ahol sokat szenvednek az emberek a háborútól!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media/ANSA

Magyar Kurír

You have no rights to post comments