Az elhízás és a gyors lefogyás veszélyeiről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2024. június 22. szombat

„Egy pandémiával állunk szemben, ami már a tinédzser lányoknál elkezdődik” – hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának eseményén a szegedi SZAB-székházban. A tudományos konferencián az elhízásról értekeztek szakértők, azt feszegették, hogyan hat ez a Magyarországon szinte már népbetegségnek számító állapot a reprodukciós képességre.

Elsőként Németh Gábor nőgyógyász beszélt túlsúlyról és elhízásról – ebben a két mutatóban hazánk a Föld összes országa közül az ötödik helyen áll. Talán még ennél is meghökkentőbb adat, hogy Magyarországon a lakosság 62 százaléka túlsúlyos, és 27 százalék elhízott.
Először is fontos tisztázni, mi a különbség a kettő között. A statisztikák általában a testtömeg-index (BMI), vagyis a testmagasság és a testtömeg arányát veszik alapul. 18,5-ös érték alatt alultápláltságról van szó, 25 és 30 között túlsúlyról, 30 felett pedig elhízással állunk szemben. Tehát akinek a BMI-értéke 18,5 és 25 között van, annak tekinthető normálisnak a testsúlya – bár hozzá kell tenni, hogy ez a skála más faktorokat, például a testzsír és az izom arányát nem veszi figyelembe.
Németh Gábor azt is elmondta, általában a sebészeknek komoly kihívást jelent az elhízott emberek kezelése, egy hasi műtét esetén például sokkal nehezebb eljutni az adott szervhez, és lezárni is nehezebb a műtéti heget.
Őt követve Párducz László gyermeknőgyógyász vette át a szót, aki szerint túlsúlyban a férfiak kicsivel megelőzik a nőket, de elhízásban magasan vezetnek a nők. Ez pedig hatással van a reproduktív egészségre is, ugyanis a zsírszövet női nemi hormont, ösztrogént termel, ezért összefüggésben áll a menstruációs ciklussal, vagy annak hiányával. A nem megfelelő testsúly olyan zavarokat idézhet elő, mint a policisztás petefészek szindróma (PCOS) vagy az endometriózis, és a gyerekvállalást sem könnyíti meg.
Kutatások szerint ha egy túlsúlyos vagy elhízott lány leadja a testtömege tíz százalékát, akár kis dózisú gyógyszer hatására is beindul az addig hiányzó menstruáció. A gyakorlatban ez ritkán történik meg: a statisztika szerint a pubertáskor előtt elhízott emberek 70 százaléka felnőttként is elhízott lesz. Nem meglepő módon az okok között szerepel a túl kevés testmozgás, a túlzott energiabevitel, de hormonális rendellenességek és pszichés tényezők is.
A férfiak reproduktív egészségéről andrológus szakorvosként már Pásztor Norbert beszélt. „Konkrétan nincs olyan szerv a férfiak szervezetében, aminek a működéséhez nincs szükség tesztoszteronra” – mondta. Elhízás esetén egy enzim termelődése miatt azonban a tesztoszteronból ösztrogén képződik. Ez két következménnyel jár: egyrészt az ösztrogénnek alapból negatív hatása lehet, másrészt a tesztoszteronszint is alacsonyabb lesz, így a férfi termékenysége csökkenhet.
Ezután Várbíró Szabolcs nőgyógyász, endokrinológus osztotta meg gondolatait. „A magyar beteg a normál gyerekvállaláshoz képest idősebb, kicsit kövérebb, gyereket akar és azonnal” – foglalta össze a szakma kihívásait.
Tapasztalatai szerint azért nehéz segíteni a „minden szempontból negyvenkettes”, azaz 42 éves, 42-es BMI-értékkel rendelkező nőkön, mert határidőre kell olyan egészségügyi állapotot elérni náluk, ami kedvező a gyerekvállaláshoz.
A másik probléma, hogy – nem életmódból fakadó elhízás esetén – ha az elhízás hormonális kiváltó okát rendezik, az még nem jelenti azt automatikusan, hogy a páciens le is fog fogyni. Az is kihívást okoz a szakorvosok munkája során, hogy könnyen előfordulhat a menopauza pillanatáig normál testsúlyú nők hirtelen elhízása. „Egy átlagos menopauzás súlygyarapodás olyan 6-10 kiló” – mondta az orvos. Ez további szövődményekhez vezethet: ebben az életkorban a vezető halálok valamilyen szív- és érrendszeri betegség.
Míg a BMI-érték szerinti alultápláltságról sok szó esik, a minőségi alultápláltságról nem nagyon, állította Dusa Fanny dietetikus. Adott a kérdés: ha csak annyit hall a páciens az orvostól, hogy fogyjon le, honnan szed ehhez információt? „Ha az autóval van problémánk, elmegyünk autószerelőhöz, ha hajat szeretnénk vágatni, elmegyünk fodrászhoz. De ha diétáról van szó, hirtelen mindenki fociedző lesz” – jegyezte meg a dietetikus. Arra hívta fel ezzel a figyelmet, hogy az interneten fellelhető népszerű diéták, amelyek gyors fogyást ígérnek, nem feltétlenül jelentenek megoldást az egészségügyi problémákra. A páciensek sokszor valamilyen szélsőséget keresnek, mert gyorsan szeretnének látványos eredményt elérni – de például egy lombikprogramban ez rendkívül kockázatos.
Népszerű dolog például a glutén indokolatlan kizárása egy diétából, ami – hacsak nem cöliákiás a beteg, vagy nem kapott kifejezetten erre vonatkozó orvosi tanácsot – teljesen értelmetlen, és nem megoldás semmire. Ez az étrend, ha nem megfelelően állítják össze, kontraproduktív is lehet, adott esetben túlsúlyt eredményezhet. A tejtermékek kizárása szintén nem célravezető, mivel az azzal bevitt kalcium és D-vitamin alapvető fontosságú a szervezet számára.
Népszerűek még a „low carb” azaz a szénhidrátcsökkentett diéták. A szénhidrát viszont fontos tápanyag, és az sem mindegy, hogy milyen minőségűt fogyasztunk belőle – így ez a diéta is okozhat elhízást. A dietetikus felhívta a figyelmet, hogy 120 gramm szénhidrát kell egy nap csak az agynak, és akkor még nem beszéltünk a reprodukciós szervekről, amelyeket terhesség esetén különösen igénybe veszünk.
Aki úgy próbálja a testtömegét csökkenteni, hogy ezeket nem veszi figyelemben, az minőségi alultáplálttá válik: talán csökken a súlyfeleslege, de közben nem jut elegendő tápanyaghoz a szervezete. Érdemes tehát a megfelelő étrendet, és nem a gyors fogyást előtérbe helyezni, kifejezetten akkor, ha gyerekvállalás előtt állunk.
A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.
(telex.hu)

You have no rights to post comments