Ferenc pápa: Ha a Lélekben olvassuk, a Szentírás megvilágítja életünket!
Június 12-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a két hete elkezdett új katekézissorozatát, melynek címe: A Lélek és a Jegyes. A Szentlélek vezeti Isten népét Jézushoz, a mi reménységünkhöz. Harmadik katekézisének témája a 2Pét 1,20–21 alapján: „Az egész Írást Isten sugalmazta” – Isten szeretetének megismerése Isten szavaiból. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok, Isten hozott benneteket!
Folytatjuk katekéziseinket a Szentlélekről, aki az Egyházat Krisztus, a mi reménységünk felé vezeti. Ő a vezető. Legutóbb a Léleknek a teremtésben kifejtett működését szemléltük; ma a kinyilatkoztatásban látjuk őt, melynek Isten által sugalmazott és hiteles tanúja a Szentírás. Szent Pálnak a Timóteushoz írt második levele ezt a kijelentést tartalmazza: „Az egész Írást Isten sugalmazta” (2Tim 3,16). Egy másik újszövetségi igehely pedig így szól: „A Szentlélektől vezetve szóltak Isten kezdeményezésére azok az emberek” (2Pét 1,21). Ez az Írás isteni sugalmazottságának a tana, az, amit hitcikkelyként vallunk meg a hitvallásban, amikor azt mondjuk, hogy a Szentlélek „szólt a próféták szavával”. A Biblia isteni sugalmazottsága.
A Szentlélek, aki sugallta az Írásokat, egyben az is, aki magyarázza, örökké élővé és hathatóssá teszi azokat. Inspirált Írásokból inspirálóvá teszi őket. „Az isteni írások […] Isten sugalmazására egyszer s mindenkorra vannak írásba foglalva, s változatlanul közvetítik magának Istennek az igéjét, s a prófétáknak és az apostoloknak a szavaiban a Szentlélek hangját szólaltatják meg” (Dei Verbum konstitúció, 21). Ily módon a Szentlélek – az Egyházban – a feltámadt Jézus tevékenységét folytatja, aki húsvét után „megnyitotta a tanítványok értelmét, hogy megértsék az Írásokat” (vö. Lk 24,45).
Megtörténhet ugyanis, hogy egy bizonyos szentírási részt, melyet már sokszor olvastunk minden különösebb megérintődés nélkül, egy nap hívő, imádságos légkörben olvasunk, s akkor hirtelen megvilágosodik, megszólít bennünket, megvilágítja a megoldásra váró problémánkat, világossá teszi Isten ránk vonatkozó akaratát egy bizonyos helyzetben. Minek köszönhető ez a változás, ha nem a Szentlélek megvilágosító hatásának? Az Írás szavai a Lélek működésének következtében világossá válnak; s ezekben az esetekben kézenfekvővé válik, mennyire igaz a Zsidóknak írt levélben olvasható kijelentés: „Isten szava élő, átható és minden kétélű kardnál élesebb” (Zsid 4,12).
Testvéreim, az Egyház a Szentírás lelki olvasásából táplálkozik, vagyis a Szentírást sugalmazó Szentlélek vezetésével végzett olvasásból. Ennek középpontjában, mint egy mindent megvilágító világítótorony, Krisztus halálának és feltámadásának eseménye áll, mely beteljesíti az üdvösség tervét, megvalósítja az összes előképet és próféciát, feltárja az összes rejtett titkot, és igazi értelmezési kulcsot kínál az egész Biblia olvasásához. Krisztus halála és feltámadása az a világítótorony, amely megvilágítja az egész Bibliát, és megvilágítja a mi életünket is. A Jelenések könyve mindezt azzal a képpel írja le, hogy a Bárány feltöri a „kívül-belül teleírt, de hét pecséttel lepecsételt” könyvnek, vagyis az Ószövetségnek a pecsétjeit (vö. Jel 5,1–9). Az Egyház, Krisztus menyasszonya, az Írás sugalmazott szövegének felhatalmazott értelmezője, az Írás hiteles hirdetésének közvetítője. Mivel az Egyház megkapta a Szentlelket – ezért értelmező –, „az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15). Miért? Mert inspirált, a Szentlélek által az igazságban megtartott. Az Egyház feladata pedig az, hogy segítsen a hívőknek és az igazságot keresőknek helyesen értelmezni a bibliai szövegeket.
A lelki olvasás egyik módja az úgynevezett lectio divina, mely olyan kifejezés, amelynek talán nem tudjuk a jelentését. Az a lényege, hogy a napunk során időt szentelünk egy szentírási szakasz személyes, elmélkedő olvasásának. Ez nagyon fontos: mindennap szánjatok időt Isten igéjének hallgatására, a róla való elmélkedésre, a Szentírás egyik szakaszának elolvasására. Ehhez pedig azt javaslom, hogy mindig legyen nálatok egy kis méretű evangélium, vigyétek magatokkal a táskátokban, a zsebetekben… Így amikor utaztok, vagy amikor van egy kicsit szabad időtök, elővehetitek, és olvashattok belőle… Ez nagyon fontos az életben. Vegyétek kezetekbe az evangéliumot, és napközben olvassatok belőle egyszer, kétszer, amikor épp úgy adódik. De a Szentírás voltaképpeni lelki olvasása az a közös olvasás, amely a liturgiában, a misében történik. Ott látjuk, hogy az Ószövetség egy-egy eseménye vagy tanítása Krisztus evangéliumában megtalálja beteljesedését. A miséző pap homíliájának, magyarázatának pedig segítenie kell abban, hogy Isten igéje a könyvből átkerüljön az életbe. De a homíliának ehhez rövidnek kell lennie: egy kép, egy gondolat, egy érzés. A homília nem lehet hosszabb nyolc percnél, mert ennyi idő után a figyelem lankad, az emberek elalszanak, és igazuk van. A homíliának ilyennek [rövidnek és megszólítónak] kell lennie. És ezt akarom mondani a papoknak, akik sokszor rengeteget beszélnek, és azt sem lehet érteni, miről beszélnek. Rövid homília: egy gondolat, egy érzés és egy útmutatás a cselekvésre nézve. Nem több nyolc percnél. Mert a homíliának segítenie kell abban, hogy Isten igéje a könyvből átkerüljön az életbe. És Isten sok szava között, melyet naponta hallunk a misében vagy az imaórák liturgiájában, mindig van egy, amely különösen nekünk szól. Valami, ami megérinti a szívünket. Ha megszívleljük, meg tudja világítani napunkat, vezetni tudja imádságunkat. Ne hagyjuk süket fülekre találni!
Egy olyan gondolattal fejezzük be ezt a katekézist, amely segíthet bennünket, hogy beleszeressünk Isten igéjébe. Mint bizonyos zeneműveknek, a Szentírásnak is van egy alaphangja, amely elejétől a végéig kíséri, és ez a hang Isten szeretete. „Az egész Biblia – jegyzi meg Szent Ágoston – nem tesz mást, mint Isten szeretetét beszéli el.” [1] Nagy Szent Gergely szerint pedig a Szentírás „a mindenható Isten levele teremtményéhez”, mintegy a Vőlegény levele Jegyeséhez, és arra buzdít, hogy „tanuljuk meg felismerni Isten szívét Isten szavaiban” [2]. „E kinyilatkoztatással – mondja a II. Vatikáni Zsinat – a láthatatlan Isten szeretetének bőségéből mint barátaihoz szól az emberekhez, és társalog velük, hogy meghívja őket és befogadja saját közösségébe” (Dei Verbum, 2).
Kedves testvéreim, a Biblia olvasásával haladjatok előre! Ne feledkezzetek meg a kis méretű evangéliumról sem: hordjátok a táskátokban, zsebetekben, és a nap folyamán olvassatok el egy-egy szakaszt. Ez nagyon közel hozza majd hozzátok a Szentlelket, aki ott van Isten igéjében. A Szentlélek, aki az Írásokat sugalmazta, és most a Szentírásból szólongat bennünket, segítsen, hogy megragadjuk Istennek ezt a szeretetét az élet konkrét helyzeteiben! Köszönöm!
JEGYZETEK
[1] De catechizandis rudibus, I, 8, 4, PL 40, 319.
[2] Registrum Epistularum, V, 46, ed. P. Ewald – L. M. Hartmann, Corpus Cristianorum, Brepols, 1982, 345–346.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
