Árki Kornél: Megbocsátás
Ez a szelíd, alázatos és irgalmas Jézus állandóan csak utasítgat bennünket és parancsokat ad nekünk…
Közben meg olyanokat is mond nekünk, hogy testvéreim vagytok, nem vagytok többé szolgák, hanem szabadok…
Hogy is van akkor ez?
Miket mond, sőt parancsol Jézus?
· Szeresd az Istent és embertársadat, mint magadat!
· Legyél irgalmas!
· Ne ítélkezz!
· Többé ne vétkezz!
· Kövess engem!
· Osszad szét mindenedet!
· Ne gyűjts kincseket a földön!
· Bocsáss meg annak, aki vétett ellened!
· stb.
Amikor Péter megkérdezi, hogy 7-szer bocsássunk meg az ellenünk vétőknek, akkor azt mondja Jézus, hogy nem 7-szer, hanem 70-szer 7-szer.
MINDIG. Feltétel nélkül. Szüntelenül. Mindig, újra és újra. Nincs kivétel…
Ahogy Isten megbocsátott nektek, úgy ti is bocsássatok meg egymásnak.
Két dologról beszélhetünk itt.
1. Amikor én megbocsátok, folytatom azt, amit Isten tesz velem és egységben vagyok Istennel. Hasonlóvá leszek Istenhez
Ezért írja Szent Pál: Ahogy Isten megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak.
Azt mondja Jézus: „Legyetek olyanok, mint az Isten, olyanok, mint a Mennyei Atya!”
Ő pedig irgalmas. Ő megbocsát.
Legyetek olyan irgalmasok, mint a ti Mennyei Atyátok!
Az Ő szeretete olyan, mint a nap, amely jókra és rosszakra is ráragyog.
Az Ő szeretete olyan, mint az eső, amely jóknak és rosszaknak is esik.
De mi gyakran nem vagyunk ilyenek.
Valaki igazságtalanságot követett el ellenem, és én nem tudok megbocsátani.
Feltételeket támasztok.
Megbocsátok neked, ha te is megbocsátasz nekem. Ha, ha és ha, … és így tovább.
Pedig, ha megbocsátok, akkor hasonlóvá leszek Istenhez.
2. A megbocsátás nekem segít
A megbocsátás az gyógyulás. A sebeink gyógyulása.
A belsőnknek a szabadulása.
Van bennünk egy akadály, amikor valaki megsért bennünket, szóval, vagy valami igazságtalanságot követ el ellenünk, akkor mi sértettek vagyunk.
Akkor mi abban az emberben látjuk a problémát. Abban a másik emberben.
Vádoljuk őt.
Gyűlöljük.
Meg akarjuk bosszulni, amiért megbántott.
Haragszunk rá.
És itt követjük el a hibát.
Elfelejtem, hogy a probléma bennem van.
Hogy bennem van a seb.
Nem őbenne, hanem én hordozom a sebet.
Testileg másképp vagyunk.
Amikor a testem sebet kap, nem akarom megbosszulni annak a tárgynak, ami megsebzett engem. Pl. a kés megvágta a kezemet.
Te megsebeztél engem. Igazságtalanságot követtél el ellene.
Elfelejtjük a kést és csak a sebre figyelünk.
Gyógyítjuk a sebet.
Hogyha kell, akkor elmegyünk az orvoshoz, minél hamarabb és hogyha ez súlyos, akkor elmegyünk a kórházba, csakhogy begyógyuljon a sebünk.
A cél, hogy begyógyuljon a seb.
Hogyha valaki megbánt, másképpen viselkedünk.
Akkor én elfelejtem a sebet, elfelejtem, hogy megsebeztek és a személy felé fordulok, aki megsértett. A gondolataim csak körülötte forognak, harag van bennem.
Nézzük közelebbről a megbocsátást.
Némelyek úgy gondolják, hogy ez egy újfajta igazságtalanság.
Hogyan bocsáthatnék meg annak, aki megbántott engem?
Ezzel én nem egy új igazságtalanságot teremtek.
Ő igazságtalan volt velem, én megbocsátok neki, ez nem egy új igazságtalanság.
Első pillantásra lehet, hogy mégis úgy tűnik, de a megbocsátásnál, sohasem a másikról van szó.
A megbocsátás az én sebeimnek a gyógyulása.
Az én bensőmnek a megszabadulása.
Tehát nem azok az ellenségeim, akik gyűlölnek engem, hanem azok az ellenségeim, akiket én gyűlölök!
Könnyű nekem, ha te gyűlölsz engem.
Gyűlölj!
Ez a te problémád.
Szabadon folytasd csak!
Viszont az én problémán az, ha én gyűlöllek téged.
Akkor bennem van a negatív.
Én szenvedek.
Bennem van a gyűlölet.
Bennem vannak a negatív érzések.
Bennem van a keserűség.
Bennem van a méreg, amely engem pusztít.
Ez engem bánt.
Ha én nem bocsátok meg, akkor nem szeretem önmagamat.
Nem gyógyítom a sebeimet.
Van egy történet.
Két barát a II. világháborúban a koncentrációs táborban volt. Kiszabadultak és a háború után hosszú évek után újra találkoznak.
Az egyik kérdezi a másiktól: Barátom, te megbocsátottál-e azoknak, akik fogva tartottak.
Azt mondta: igen.
És Te? Én nem. Én gyűlölöm őket és a mai napig nem bocsátottam meg nekik.
Ő azt válaszolta: Barátom, te még ma is az ő rabjuk vagy.
Ez az, ami akkor történik meg, amikor nem bocsátunk meg.
Én a rossznak a rabja maradok.
Rabságban tart.
A megbocsátás pedig felszabadulás.
Engem a rossz fogságban tart.
De nem csak ez van, hanem az a probléma, hogy rajtam keresztül ez tovább működik. Én adom a rosszat tovább.
Ehhez kapcsolódik egy másik vallomás, csak, hogy jól megértsük, hogy miről is van szó:
Részlet Corrie ten Boom - Istennel mindenen át című könyvéből:
Corrie ten Boom holland evangelizátor volt (1892-1983).
A háború alatt zsidó származású honfitársait rejtegette, ezért koncentrációs táborba került.
Miután kiszabadult, úgy érezte, soha többé nem akar Németországba menni.
Isten mégis odaküldte. München egyik templomában hirdetett igét, amikor egyik volt fogva tartója tűnt fel előtte.
Ezt írja: „És most én, aki olyan meggyőzően beszéltem az imént a megbocsátásról, a jegyzeteimet kezdtem rendezgetni, hogy ne kelljen kezet fognom vele.
Ő nem emlékezett rám, persze hogy nem.
Hogy is emlékezhetett volna egy fogoly nőre, sok ezer közül.
Én azonban emlékeztem rá.
És a korbácsára is, ami az övébe volt dugva.
Akkori kínzóm, rabtartóm előtt álltam.
Megfagyott bennem a vér.
Ő folytatta:
– Ön említette Ravensbrücköt.
Én őr voltam ott.
Úgy látszik, tényleg nem ismert fel.
– De ennek vége – folytatta. – Keresztény lettem.
Jézus Krisztus megszabadított.
S tudom, hogy Isten minden ott elkövetett rémtettemet megbocsátotta.
De ezt most szeretném az ön szájából is hallani, kisasszony.
Ismét felém nyújtotta a kezét, és komoly hangon kérdezte:
– Meg tudna nekem bocsátani?
Itt álltam most én, akinek bűnei újból és újból megbocsáttattak, aki Isten bűnbocsánatából éltem, és nem tudtam ugyanezt megtenni.
A testvérem ott halt meg, jutott eszembe.
S ki tudja, hogy ez a férfi mennyivel járult hozzá az ő lassú, borzalmas halálához.
És most ezt ő ki akarja radírozni belőlem egy egyszerű kéréssel: “Meg tudna ön bocsátani?”
Néhány másodperc telhetett el, amíg előrenyújtott kezével ott állt, de számomra ez kínos óráknak tűnt, mert még sohasem történt meg velem, hogy ilyen nehéz dologban kellett döntenem, mint most.
Tudtam, hogy meg kell bocsátanom. Hiszen Isten megbocsátásáról szóló ígéretnek van egy döntő előfeltétele: hogy megbocsássunk azoknak, akik vétkeztek ellenünk.
“Ha meg nem bocsátjátok az embereknek a bűneiket – mondja Jézus -, a ti mennyei Atyátok sem bocsát meg nektek.”
A háború befejezése óta egy olyan otthont tartottam fenn, a nácik áldozatai számára, ahol őket gondoztuk, és ott kézzelfoghatóan megtapasztaltam, hogy csak azok találtak vissza az életbe, csak azok voltak képesek újrakezdeni, akik korábbi ellenségeiknek meg tudtak bocsátani. Tekintet nélkül arra, hogy milyen egészségi állapotban voltak. Aki a keserűségét ápolgatta, rokkant maradt. Ez éppen olyan egyszerű volt, mint amilyen rettenetes.
És most itt álltam a hideg szívemmel.
Nagyon szégyelltem magam.
De a megbocsátás nem érzés dolga – gondoltam.
A megbocsátás az akarat tette.
És az akarat a szív hőfokának tekintetbe vétele nélkül is képes cselekedni.
“Uram, Jézus, segíts rajtam!” – imádkoztam magamban.
Én most szabaddá teszem a kezemet, hogy megbocsássak!
Te add hozzá a szükséges érzést is!
Elengedtem a jegyzeteimet, s gépiesen, mint egy darab fát tettem kezemet a férfi kinyújtott kezébe.
S amikor ezt tettem, különös dolog történt.
Gyógyító melegség hatotta át az egész szívemet, egész lényemet.
Sírni kezdtem.
– Megbocsátok, testvér – mondtam -, teljes szívemből!
Hosszan tartottuk egymás kezét.
Az egykori őr és az egykori fogoly.
Isten szeretetét soha nem éltem át ilyen intenzíven, mint abban a pillanatban.”
A megbocsátásnak feltétel nélkülinek kell lenni.
Hogyan kell megbocsátani.
A Szűzanya mondja:
„Imádkozzatok azért az emberért, aki megsértett benneteket, addig, amíg nem látjátok meg a jót ebben az emberben!”
Imádkozz a szeretetért, hogy tudd szeretni azt az embert, aki megbántott téged!
Gondoljuk csak meg!
Hogyan imádkozhatok azért az emberért, aki megsértett engem?
Ő megbántott engem, én meg imádkozom azért, hogy szeretni tudjam?
Ez ugrik be elsőre, ha felszínesen nézzük.
Logikátlannak tűnik első pillanatra.
De nem tud a gyűlölet megszűnni, meggyógyulni bennem, amíg nem bocsátok meg.
Csak a szeretet tudja áthatni a gyűlöletet.
A negatív érzések, amik bennem vannak, nem tudnak meggyógyítani.
Az az ember pedig, aki bosszút áll.
A bosszú sem gyógyítja a bennem lévő sebet.
Mert agresszióval válaszol az agresszióra.
Folytatódik az agresszió.
Lehet, hogy pillanatnyilag adhat valami megelégedettséget.
Ha egy órára legalább szeretnél boldog lenni, akkor állj bosszút!
De, ha mindig boldog akarsz lenni, akkor bocsáss meg!
Egy egyszerű Ima:
Uram, adj nekem szeretetet az iránt az ember iránt, aki engem megbántott.
Így kell imádkozni azokért az emberekért, akik nem szimpatikusak, akiket nem szeretek, akiket nehezen viselek el.
Részlet egy tanúságtételből:
…Amikor először ezt az imát elolvastam, 3 napon keresztül imádkoztam egy emberért.
És őszintén mondom, hogy nagy gyógyulást éltem meg. Megszabadulást.
Az a személy teljesen megváltozott.
Korábban sötét volt a szememben. Negatív érzések voltak iránta.
És a harmadik napon megváltozott minden.
Ez a személy a fénybe került.
Odamentem hozzá és kezet nyújtottam neki.
Nem volt ez olyan könnyű dolog, de nagyon fontos volt a számomra.
Mert akkor kezdtem megtanulni, hogy mi az, ami bennem történik azután, amikor valaki megsértett.
Megértettem a rossznak a működését és megtanultam, hogy milyen nagy dolog az, amikor eljutok a szabadságra és meg tudok bocsátani.
Ez a személy azt mondta nekem:
Amikor te megálltál a házunk előtt és kiszálltál az autóból, láttam, hogy mosolyogsz és rólam is leolvadt a jég és én is kezet tudtam nyújtani neked.
A szeretetért való imádság, orvosság.
Amikor a szeretetet kérjük, akkor orvosságot kérünk.
Olyan, mintha elmennénk a gyógyszertárba.
A szeretet gyógyszer Jézus gyógyszertárából.
Igazi orvosság.
Tehát, ha szeretjük önmagunkat, akkor bocsássunk meg!
Ha nem szeretjük önmagunkat, akkor ne bocsássunk meg!
Hordozzuk csak tovább magunkban a negatív érzéseket!
Természetesen felvetődik az igazságtalanság kérdése.
Hogyan viselkedjünk?
Hogyha akarunk, akkor harcoljunk az igazságtalanság ellen, de mindig bocsássunk meg!
Van egy olyan álláspont a megbocsátással kapcsolatban, akik azt mondják, hogy megbocsátok, de nem felejtek.
De ez hamis!
Miért kellene elfelejteni?
Nem kell elfelejteni!
Ez az értelemmel ellentétes lenne.
Nem elfelejteni kell, hanem meggyógyítani az érzéseinket
Semmi sincs elfelejtve. Minden fel van írva. De meggyógyulva.
Szent Pál mondja: Üldöztem a keresztényeket, börtönbe vetettem őket.
Ő előtte halt meg István vértanú.
Ezt írja Pál: Én tettem ezt. Igen én.
Semmit sem felejt el.
De ezt csak a gyógyult ember tudja megtenni.
Szent Ágoston leírja az írásaiban, hogy milyen erkölcstelenül élt.
Nem felejtette el.
De ezt csak a meggyógyult ember tudja leírni.
Hogyha testünkön gyógyítjuk a sebet, jó esetben begyógyul, de ott marad a heg.
Néhány év múlva is látom a heget és emlékezek.
Tényleg itt volt egy seb. Emlékezem rá, de már nem fáj többé.
Ez fontos, hogy emlékezzünk rá, de többet már nem fáj nekünk.
Ez annak a jele, hogy meggyógyultunk.
Idáig kell eljutnunk!
Egy dologról viszont nem szabad soha megfeledkeznünk:
Az emberek közti megbocsátásnak és újrakezdésnek vannak korlátai.
Ha egy emberi kapcsolat, mondjuk, barátság megsebződik, a két ember között egy láthatatlan húr megszakad.
Újra össze lehet kötni, de a csomó ott marad, és a húr már soha többé nem fog adni olyan tiszta hangot, mint azelőtt.
Törekednünk kell arra, hogy az Isten rólunk, emberekről komponált szimfóniája ne legyen miattunk disszonáns!
