Ferenc pápa: Ahol nincs alázat, ott háború van, ott viszály van!
Május 22-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatának utolsó elmélkedését tartotta. A sarkalatos erények és az isteni erények után befejezésképpen az alázat erényéről beszélt a Lk 1,46–48 szakasz alapján. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
E katekézissorozat lezárásaként egy olyan erénnyel foglalkozunk, amely nem tartozik a sarkalatos és az isteni erények hetes csoportjába, s mégis a keresztény élet alapját képezi: ez az erény az alázat. Ez a legnagyobb ellenfele a leghalálosabb vétkes szokásnak, a gőgnek. Míg a beképzeltség és a gőg felfújja az emberi szívet, és többnek mutat bennünket, mint amilyenek vagyunk, az alázat mindent visszavisz a megfelelő dimenzióba: csodálatos, de korlátozott teremtmények vagyunk, értékekkel és hibákkal egyaránt rendelkezünk. A Biblia kezdettől fogva emlékeztet bennünket arra, hogy porból vagyunk, és porba térünk vissza (vö. Ter 3,19). Az alázatos jelentésű humilis latin szó ugyanis a föld jelentésű humus szóból származik. Az emberi szívben mégis gyakran támadnak nagyon veszélyes mindenhatósági tudatzavarok, ami sokat árt nekünk.
Ahhoz, hogy megszabaduljunk a gőgtől, nagyon kevés kellene: elég lenne a csillagos égboltot szemlélni, hogy a helyünkre kerüljünk, ahogy a zsoltár mondja: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4–5). A modern tudomány lehetővé teszi számunkra, hogy sokkal, de sokkal szélesebbre tágítsuk a látóhatárunkat, és még inkább átérezzük a minket körülvevő és bennünk lakozó misztériumot.
Boldogok, akik megőrzik szívükben saját kicsinységüknek ezt az átérzését! Ők mentesek egy csúnya, helytelen magatartástól: az önteltségtől. Jézus éppen velük kezdi a boldogmondásokat: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Ez az első boldogság, mert ez az alapja az utána következőknek: a szelídség, az irgalmasság és a tisztaszívűség ugyanis ebből a belső kicsinységérzetből fakad. Az alázat az összes erény kapuja.
Az evangéliumok első oldalain úgy tűnik, hogy az alázat és a lélekben való szegénység forrása mindennek. Az angyali üdvözlet nem Jeruzsálem kapujában történik, hanem egy félreeső galileai faluban, mely annyira jelentéktelen volt, hogy az emberek azt mondták: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). Ám épp onnan születik újjá a világ. A választott hősnő nem egy elkényeztetett királykisasszony, hanem egy ismeretlen leányka: Mária. Ő döbbent meg elsőként, amikor az angyal átadja neki Isten üzenetét. Dicsőítő énekéből épp ezt az ámulatot halljuk ki: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára” (Lk 1,46–48). Istent – úgymond – vonzza Mária kicsinysége, mely mindenekelőtt belső kicsinység. A mi kicsinységünk is vonzza, ha elfogadjuk azt.
Ettől kezdve Mária jól vigyáz arra, nehogy reflektorfénybe kerüljön. Első döntése az angyali üdvözlet után az, hogy segíteni megy: elmegy szolgálni unokanővérét. Mária Júda hegyeibe megy, hogy meglátogassa Erzsébetet: segít neki terhessége utolsó hónapjaiban. De ki látja ezt a gesztust? Senki más, csak Isten. Úgy tűnik, ebből a rejtőzködésből Szűz Mária sosem akar előbújni. Amikor például a tömegből egy női hang boldognak hirdeti: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 11,27), Jézus azonnal válaszol: „Még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják és megtartják!” (Lk 11,28). Még életének legszentebb igazsága – istenanyasága – sem válik okává annak, hogy az emberek előtt dicsekedjen. Abban a világban, amelyben az ember a látszatot hajszolja, és másoknál felsőbbrendűnek akar mutatkozni, Mária határozottan, egyedül Isten kegyelmének erejével, az ellenkező irányba halad.
El tudjuk képzelni, hogy neki is voltak nehéz időszakai, amikor hite sötétségben haladt előre. De ez sosem ingatta meg alázatában, mely Máriában sziklaszilárd erény volt. Ezt szeretném hangsúlyozni: az alázat sziklaszilárd erény. Gondoljunk Máriára: ő mindig kicsiny, mindig önmagától mentes, nincsenek ambíciói. Ez a kicsinysége az ő legyőzhetetlen ereje: ő az, aki a kereszt lábánál marad, miközben a diadalmas Messiás illúziója összeomlik.
Mária az, aki a pünkösd előtti napokban összegyűjti a tanítványok nyáját, akik képtelenek voltak akár csak egy órát is virrasztani Jézussal, és a vihar közeledtével magára hagyták.
Testvéreim, az alázat minden. Ez ment meg bennünket a Gonosztól, és attól a veszélytől, hogy cinkostársává váljunk. És az alázat a béke forrása a világban és az Egyházban. Ahol nincs alázat, ott háború van, ott viszály van, ott megosztottság van. Isten példát adott rá nekünk Jézusban és Máriában, hogy ez legyen üdvösségünk és boldogságunk. Az alázat a követendő út, az üdvösséghez vezető út. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
