Ferenc pápa: A keresztény szeretet átöleli azt is, akit senki nem szeret
Május 15-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erény közül a másodikról, a reményről elmélkedett, a mai alkalommal pedig a harmadikról, a szeretetről az 1Kor 13,4–7 szakasz alapján. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma a harmadik isteni erényről, a szeretetről fogunk beszélni. A másik kettő, emlékezzünk, a hit és a remény volt: ma a harmadikról, a szeretetről fogunk beszélni. Ez a végpontja annak az egész útnak, amelyet az erényekről szóló katekézisekkel végigjártunk. A szeretetre gondolva azonnal kitágul a szívünk, az elménk, és gondolatban Szent Pál ihletett szavaihoz repülünk, melyeket a Korintusiaknak írt első levelében olvashatunk. Eme csodálatos himnusz befejezéseként Szent Pál a három isteni erényt említi, és így kiált fel: „Most megmarad a hit, a remény, s a szeretet, e három; de közülük a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13).
Pál egy olyan közösséghez intézi ezeket a szavakat, amely távolról sem volt tökéletes a testvéri szeretetben: a korintusi keresztények meglehetősen civakodóak voltak, belső megosztottság volt tapasztalható, voltak, akiknek mindig igazuk kellett hogy legyen, nem hallgattak másokra, mert alacsonyabb rendűnek tartották őket. Pál az ilyeneket arra emlékezteti, hogy
a tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít (vö. 1Kor 8,1).
Az apostol ezután egy olyan botrányra tér ki, amely a keresztény közösség egységének legnagyobb megvalósulását, az „úrvacsorát”, az eucharisztikus ünneplést is érinti: ott is megosztottságok tapasztalhatók, és vannak, akik ezt kihasználva esznek és isznak, kizárva azokat, akiknek semmijük sincs (vö. 1Kor 11,18–22). Ezt látva Pál kemény ítéletet mond: „Így amikor összejöttök, az étkezés nem az Úr vacsorája” (1Kor 11,20), másféle, pogány szertartásotok van, mely nem az Úr vacsorája!
Ki tudja, a korintusi közösségben talán senki sem gondolta, hogy vétkezett volna, és az apostolnak ezek a kemény szavai kissé érthetetlennek tűntek számukra. Vélhetően mindannyian meg voltak győződve arról, hogy jó emberek, és ha a szeretetről kérdezték volna őket, azt válaszolták volna, hogy a szeretet természetesen nagyon fontos érték számukra, akárcsak a barátság és a család.
A szeretet napjainkban is ott van mindenki ajkán, sok influenszer ajkán és rengeteg dal refrénjében. Sokat beszélünk a szeretetről, de mi is a szeretet?
„És a másik szeretet?” – kérdezi szemlátomást Pál a korintusi keresztényektől. Nem az a szeretet, amelyik felemelkedik, hanem amelyik leereszkedik; nem az, amelyik elvesz, hanem amelyik ad; nem az, amelyik látszik, hanem amelyik rejtve marad. Pál aggódik amiatt, hogy Korintusban – ahogyan ma köztünk is – zűrzavar uralkodik, és a szeretet isteni erényének, mely egyedül Istentől származik, valójában nyoma sincs. És ha a szavak szintjén mindenki biztos abban, hogy jó ember, hogy szereti a családját és a barátait, valójában igen keveset tud Isten szeretetéről.
Az ókeresztényeknek több görög szó is rendelkezésükre állt a szeretet meghatározására. Végül az agapé szó kerekedett felül, melyet a latin caritas szóval, vagy az újlatin nyelvekben annak származékaival adunk vissza. Mert valójában a keresztények a világ összes szeretetére képesek: ők is szerelembe esnek, többé-kevésbé úgy, ahogy ez mindenkivel megtörténik. Ők is megtapasztalják a barátsággal járó jóakaratot. Őket is eltölti a hazaszeretet és az egész emberiség iránti egyetemes szeretetet. De van egy nagyobb szeretet, mely Istentől származik és Istenre irányul, mely képessé tesz arra, hogy szeressük Istent, hogy a barátai legyünk, mely képessé tesz arra, hogy úgy szeressük felebarátunkat, ahogyan Isten szereti, azzal a vággyal, hogy megosszuk az Istennel való barátságot.
Ez a szeretet, Krisztus miatt, arra indít, hogy odáig is elmenjünk, ahová emberileg nem mennénk: ez a szegények iránti szeretet, a szerethetetlenek iránti szeretet, a bennünket nem szeretők és a hálátlanok iránti szeretet.
Szeretet azok iránt, akiket senki sem szeretne; szeretet az ellenség iránt is. Az ellenség iránt is! Ez „isteni”, Istentől jön, a Szentlélek munkája bennünk.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondja: „Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót” (Lk 6,32–33). És így zárja: „Szeressétek inkább ellenségeiteket – mi rosszat szoktunk mondani ellenségeinkről –, tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz” (Lk 6,35). Emlékezzünk erre: „Szeressétek inkább ellenségeiteket, tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok!” Ezt jegyezzük meg!
Ezekben a szavakban a szeretet isteni erényként tárul fel, és a caritas nevet kapja. Ez caritas szintű szeretet. Azonnal rájövünk, hogy ez egy nehéz szeretet, sőt lehetetlen gyakorolni, ha valaki nem Istenben él. Emberi természetünk ösztönösen arra késztet, hogy a jót és a szépet szeressük. Egy eszménykép vagy egy nagy szeretet nevében nagylelkűek is lehetünk, hősies tetteket is véghezvihetünk. De az isteni szeretet meghaladja ezeket a kritériumokat. A keresztény szeretet átöleli azt, aki nem szerethető, megbocsát – milyen nehéz megbocsátani; mekkora szeretet kell a megbocsátáshoz! –, a keresztény szeretet áldja azokat, akik átkoznak, míg mi megszoktuk, hogy a sértésre újabb sértéssel, az átokra újabb átokkal válaszolunk.
Ez a szeretet olyan nehéz, hogy szinte lehetetlennek tűnik, mégis ez az egyetlen, ami megmarad belőlünk. A szeretet az a „szűk kapu”, amelyen át kell mennünk, hogy beléphessünk Isten országába.
Mert életünk végén nem az általános szeretet alapján ítéltetünk meg, hanem pontosan a konkrét tettekben megmutatkozó caritas-szeretet alapján. Jézus ezt mondja nekünk, olyan szépen: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Ez a szeretet gyönyörűsége, nagyszerűsége. Hajrá, és kitartás!
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Afganisztán kedves népére gondolok, melyet tragikus áradások sújtottak. Az áradásokban sokan vesztették életüket, köztük gyermekek, és az áradások továbbra is sok házat romba döntenek. Imádkozom az áldozatokért, különösen a gyermekekért és családjaikért, és kérem a nemzetközi közösséget, hogy azonnal nyújtson segítséget és támogatást a legkiszolgáltatottabbak megvédésére.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
