Ferenc pápa: A hit elsődleges ellensége nem az ész, hanem a félelem!
Május 1-én a VI. Pál teremben tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Múlt héten a három isteni erényről együtt elmélkedett, a mai alkalommal pedig elkezdte sorra venni őket, s így a hitről beszélt a Jn 9,35–38 alapján. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma a hit erényéről szeretnék beszélni. A szeretettel és a reménnyel együtt ezt az erényt teologális, vagyis isteni erénynek nevezzük. Három isteni erény van: a hit, a remény és a szeretet. Miért isteniek? Mert csak Isten ajándékának köszönhetően élhetők meg. A három teologális erény az a nagy ajándék, amelyet Isten az erkölcsi képességünknek ad. Nélkülük lehetnénk okosak, igazságosak, erősek és mértékletesek, de nem lenne olyan szemünk, amely a sötétben is lát, nem lenne olyan szívünk, amely akkor is szeret, amikor nem szeretik, nem lenne olyan reményünk, amely minden remény ellenére is remélni mer.
Mi a hit? A Katolikus Egyház katekizmusa kifejti, hogy a hit az a cselekvés, amellyel az ember szabadon Istenre bízza magát (1814). Ebben a hitben Ábrahám volt a nagy atyánk. Amikor beleegyezett, hogy elhagyja őseinek földjét, és elinduljon arra a földre, amelyet majd Isten mutat neki, valószínűleg őrültnek tartották: miért hagyja el az ismertet az ismeretlenért, a biztosat a bizonytalanért? Miért teszi ezt? Megőrült? Ábrahám azonban elindul, mintha látná a láthatatlant. Ezt mondja a Biblia Ábrahámról:
Ment, mintha látná a láthatatlant.”
Ez gyönyörű. Ez a láthatatlan indítja majd arra is, hogy felmenjen a hegyre fiával, Izsákkal, az ígéret egyetlen fiával, aki csak az utolsó pillanatban menekül meg a feláldozástól. Ebben a hitben Ábrahám gyermekek egész seregének atyjává válik. A hit termékennyé tette.
A hit embere lesz Mózes, aki elfogadta Isten szavát akkor is, amikor megingathatták volna a kétségek; szilárd maradt, és továbbra is bízott az Úrban, sőt megvédte a népet, mely sokszor kishitű volt. A hit asszonya lesz Szűz Mária, aki az angyali üdvözletre – melyet sokan hallatlanra vettek volna, mert túlságosan nagy követelményeket támasztónak és kockázatosnak ítélték volna – így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: legyen nekem szavaid szerint” (Lk 1,38). És hittel teli szívvel, Istenbe vetett bizalommal teli szívvel Mária elindul egy olyan úton, amelynek sem az útvonalát, sem a veszélyeit nem ismeri.
A hit erénye teszi kereszténnyé a keresztényt. Mert kereszténynek lenni elsősorban nem egy kultúra elfogadását jelenti, a hozzá tartozó értékekkel, hanem kereszténynek lenni egy kapcsolatnak, egy Istennel való kapcsolatnak az elfogadását és ápolását jelenti: én és Isten, az én személyem és Jézus jóságos arca. Ez a kapcsolat tesz bennünket kereszténnyé.
A hit kapcsán eszembe jut egy epizód az evangéliumból. Jézus tanítványai a tavon kelnek át, és viharba kerülnek. Azt hiszik, hogy karjuk erejével, tapasztalatuk tartalékaival boldogulnak majd, de a csónak elkezd megtelni vízzel, ők pedig pánikba esnek (vö. Mk 4,35–41). Nem veszik észre, hogy szemük előtt van a megoldás: Jézus ott van velük a csónakban, a tomboló vihar idején is. Csakhogy Jézus alszik – mondja az evangélium. Ők rémültek, sőt dühösek, amiért hagyja őket meghalni. Amikor végre felébresztik, Jézus megdorgálja őket: „Miért féltek? Nincs még hitetek?” (Mk 4,40).
Itt van tehát a hit nagy ellensége: nem az értelem, nem az ész, ahogy azt sajnos egyesek kényszeresen ismételgetik. A hit nagy ellensége a félelem.
Ezért a hit az első ajándék, amelyet a keresztény életben be kell fogadnunk: olyan ajándék, amelyet naponta be kell fogadnunk és kérnünk kell, hogy megújuljon bennünk. Látszólag jelentéktelen, mégis ez a lényegi ajándék. Amikor a keresztelőkúthoz vittek bennünket, a szüleink először elmondták, milyen nevet választottak nekünk, azután a pap megkérdezte tőlük – ez történt a keresztelésünkkor –: „Mit kértek Isten Egyházától?” Ők pedig azt válaszolták: „A hitet!” „A keresztséget!”
A keresztény szülőnek, aki tudatában van a neki adott kegyelemnek, ezt az ajándékot kell kérnie gyermeke számára is: a hitet. A szülő tudja, hogy gyermeke a hittel az élet megpróbáltatásai közepette sem fog félelembe fulladni. Íme, az ellenség a félelem. Azt is tudja, hogy amikor már nem lesznek gyermekének szülei ezen a földön, akkor is lesz mennyei Atyja, aki sosem hagyja el. A mi szeretetünk olyan törékeny, egyedül Isten szeretete győzi le a halált.
Nyilvánvalóan, ahogy az apostol mondja, a hit nem mindenkié (vö. 2Tessz 3,2), és mi is, akik hívők vagyunk, gyakran azt tapasztaljuk, hogy csak parányi tartalékunk van belőle. Jézus gyakran tehet szemrehányást nekünk – ahogyan a tanítványainak is tett –, hogy „kishitűek” vagyunk. Pedig ez a legboldogabb ajándék, az egyetlen erény, melyet irigyelhetünk. Mert aki hisz, abban olyan erő lakozik, amely nem csak emberi; a hit ugyanis „mozgásba hozza” bennünk a kegyelmet, és megnyitja elménket Isten misztériuma előtt. Ahogyan Jézus mondta egyszer: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: »Szakadj ki gyökerestül, és verj gyökeret a tengerben!« – megteszi nektek” (Lk 17,6). Ezért a tanítványokhoz hasonlóan mi is mondjuk neki: Urunk, növeld bennünk a hitet! (vö. Lk 17,5). Ez egy szép ima! Elmondjuk közösen? „Urunk, növeld bennünk a hitet!” Mondjuk együtt: [mindannyian] „Urunk, növeld bennünk a hitet!” Túl halkak vagytok, kicsit hangosabban: [mindannyian] „Urunk, növeld bennünk a hitet!” Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
