Egy kórház Ukrajnában, ahol a háborúban megsebesült gyerekek testét és lelkét is kezelik
Az Olasz Püspöki Konferencia hírportálja, az Avvenire tudósítója, Giacomo Gambassi a lvivi Szent Miklós kórház rehabilitációs központjában járt, ahol az ukrajnai háborúban megsebesült, végtagjukat vesztett, a frontvonalról elmenekült, súlyos beteg gyermekeket ápolnak.
A lvivi Szent Miklós kórház kórtermeiben gyakran emlegetik egy beteg nevét: Veronikáét, akiről azt mondják, igazi csoda, hogy előkerült lebombázott házuk romjai alól, és életben maradt. Ő az, aki megváltoztatta a lengyel határtól hetven kilométerre fekvő város háborús sebesültjeinek menedékévé vált egészségügyi központ arculatát. Neki, a kis árvának köszönhetően jött létre Unbroken Kids néven az a részleg, amelyet a konfliktusban megsérült gyerekeknek szenteltek. Egy testi és lelki rehabilitációs központ, amelyet az ukrajnai gyermekeket már 2003 óta segítő olasz Soleterre nonprofit szervezet és a helyi Zaporuka nevű szervezet együtt alapított és tart fenn.
A Donyecki régió egyik falujában, Vuhledarban található házukat eltalálta egy rakéta, a támadásban meghaltak Veronika szülei, nagymamája, kisöccse és kishúga – mondta el az egészségügyi igazgató, Zorjana Ivanjuk. – Az orosz agresszió első heteiben történt. Egyedül, papírok nélkül érkezett a kislány Lvivbe az egyik orvosi vonattal, amely a legsúlyosabb sérülteket hozta ide. Ő maga mesélte el, milyen tragédiát élt át, és még benne volt a felrobbant robbanószerkezet repesze. „Többször megműtötték. A látásával is gondok vannak, mivel az egyik szeme megsérült. Azért van szükség olyan intézményre, mint ez, amely a fiatal betegek mellett áll a műtéten és a kórházi kezelésen túl is, mert az invázió kegyetlenségéből származó traumák nem gyógyulnak meg néhány hét alatt.”
Amikor Veronika betette a lábát a kórházba, 10 éves volt, ma már 12. Két új családja is van már: az egyik a görögkatolikus szerzetesnővér, Julia házában, aki a gondjaiba vette, a másik az orvosi csapat, amely segíti, hogy majd önálló életet élhessen.
A festett falakon bárányfelhők, színes hőlégballonok, stilizált fák fogadják a központba látogatókat. A Szent Miklós kórház hetedik emeletén található ez a hivatalosan 2023 nyarán megnyílt rész, amely több mint egy részleg: az egészség fellegvára azoknak a gyerekeknek a számára, akik átélték a bombázásokat.
„Az Unbroken Kids mindenekelőtt válasz akar lenni arra az egészségügyi vészhelyzetre, amely cunamiként sújtott le a gyerekekre. A legveszélyeztetettebb területekről evakuált gyermekek vannak itt, amputált végtagokkal, súlyos sérülésekkel, amelyeket a támadások során vagy aknák miatt szereztek” – számol be Daniele Bordoli, a Soleterre ukrajnai kommunikációs vezetője. Vannak köztük olyanok, akik az adományként kapott protézis segítségével visszanyerték elvesztett lábukat vagy kezüket; akik újra járni kezdtek és megtanulták használni megsebesült testüket; akik újra tudnak aludni, rémálmok nélkül; akikre már nem tör rá váratlanul a sírógörcs a rakéták okozta sokkhatástól.
Csak 2024 első három hónapjában 112 gyermek lakott a betegszobákban, és 324-en jártak be a központba naponta. „A sebeik nemcsak testi, hanem lelki sebek is” – mutatott rá Szergij Kuda, a rehabilitációs osztály vezetője. Megmutatta az úszómedencét, ahol a mozgássérült gyerekek tornásznak, majd a gépet, amely egy sor videojátékkal segíti őket, hogy visszanyerjék végtagjaik mozgását.
Nem véletlen, hogy több pszichológus is tagja a csapatnak, logopédusok és fizioterapeuták mellett: „Az első 400 páciens – mondja Daniele – mind szorongásos és depressziós problémákkal küzdött. Egy traumatizált gyermeknél 4,5-szer nagyobb a depresszió és 12,2-szer nagyobb az öngyilkossági kísérlet kockázata.”
A központban újszülötteket is gondoznak, a háború két éve alatt ugyanis jelentősen megnőtt a koraszülések száma. Többnyire olyan nők gyermekei, akik Ukrajna déli és keleti részéről menekültek el, a frontvonalról. „Az intenzív osztályon töltött néhány hét után a csecsemők általában addig maradnak itt, amíg el nem érnek az anya 40. terhességi hetéig, azaz a kiírt szülés idejéig. Megtanítjuk a szülőket arra, hogyan gondoskodjanak ezekről a törékeny életekről.”
Kuda hozzáteszi, hogy a háborúnak nemcsak az a következménye, hogy a gyerekek testileg-lelkileg sérülnek, hanem az is, hogy meg sem születnek: a születések száma harmadára csökkent. Számos oka van ennek: félnek a jövőtől, sok nő külföldre menekült, a férfiakat besorozták, frontszolgálatra vitték.
Az orosz invázió keményen sújtja azokat a gyerekeket, akik betegek, fogyatékkal élnek. „A harcterekhez közeli területek kórházaiban nem lehet biztosítani a folyamatos ellátást” – mondta el az egészségügyi igazgató.
Ahogyan Olenkáét sem lehetett, aki rákos megbetegedéssel küzd, miközben rakéták hullanak a városára, Harkivra. A lány 17 éves. „Harkivban azt mondták, hogy nem műtik meg – mesélte az édesapja, Viktor Scsuskin. – Ritka betegség az övé, a gerincét is megtámadta. Mifelénk már nincsenek szakorvosok, mert mind a hadsereg szolgálatában állnak.”
A Szent Miklós kórház új reményt adott a családnak. Tizennyolc órás műtétet hajtottak végre, és most fizioterápiás kezelésben részesül Olenka, miközben várja a második műtétet. „Úgy érezzük, hogy itt szívesen látnak minket – mondja az apa, aki mindent hátrahagyott, hogy lánya mellett lehessen. – A házunk megrongálódott egy orosz támadásban. Helyreállítottam, amennyire tudtam, és ott maradtunk. Egészen addig, amíg a daganatot fel nem fedezték. Hála az égnek, hogy vannak, akik segítenek nekünk.” Ahogyan ő is tette Harkivban: „Előfordult, hogy egy bombázás után én vittem a sebesülteket a kórházba, vagy élelmet vittem az érintett családoknak.”
A szolidaritás a borzalommal szembeni ellenállás módja volt ott is, és az itt is, ebben a modern kórházban, amely visszaadja a jövőt a fiatal generációnak.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Avvenire
Magyar Kurír
