Ferenc pápa: Ne hagyjátok magukra az időseket, ők a társadalom emlékezete!
Április 27-én délelőtt a Szentatya nagyszülőkkel és unokáikkal találkozott a VI. Pál teremben, akik a Magas Életkor Alapítvány (Fondazione Età Grande) által szervezett, „Simogatás és mosoly” elnevezésű rendezvényen vettek részt. A teljesen megtelt teremben több mint hatezren voltak. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.
Kedves nagyszülők, kedves unokák, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket! Köszöntöm Vincenzo Paglia érsek urat, és mindazokat, akik közreműködtek ennek az ünnepi rendezvénynek a megszervezésében. Külön köszönet illeti az előadás sok szereplőjét, akik részt akartak venni ezen a találkozón. Köszönöm! Mindannyiunknak van nagypapája, nagymamája, vagy két nagypapája és két nagymamája. Gyönyörű tapasztalat, hogy vannak nagyszüleink! De Olaszországnak is van egy „nagypapája”, s ezért szeretném köszönteni „Olaszország nagypapáját” [Lino Banfi], aki itt van közöttünk.
Örülök, hogy fogadhatlak benneteket, nagyszülők és unokák, fiatalok és kevésbé fiatalok. Ma megtapasztaljuk – ahogy a zsoltár mondja –, milyen jó együtt lenni (vö. Zsolt 133). Elég rátok nézni, hogy megértsük ezt, mert szeretet van köztetek. És azt szeretném, hogy éppen erről gondolkodjunk el egy kicsit: arról, hogy
a szeretet jobbá tesz, gazdagabbá tesz, bölcsebbé tesz bennünket minden életkorban.
Először is, a szeretet jobbá tesz bennünket. Erről ti is tanúságot tesztek: azzal, hogy szeretitek egymást, jobbá is teszitek egymást. És ezt „nagypapaként” mondom nektek, azzal a vággyal, hogy megosszam veletek az örökké fiatalos hitet, mely minden nemzedéket összeköt. Én is nagymamámtól kaptam, akitől először tanultam Jézusról, aki szeret bennünket, aki sosem hagy magunkra, és aki arra biztat, hogy mi is legyünk közel egymáshoz, és soha senkit ne zárjunk ki.
Még mai is emlékszem az első imákra, amelyeket nagymamám tanított.
Tőle hallottam annak a családnak a történetét, ahol volt egy nagypapa, aki már nem tudott rendesen enni az asztalnál, leette magát, s ezért elültették onnan, s így egyedül kellett ennie. És ez nem volt szép dolog – a nagymamám mesélte ezt a történetet –, valóban nem volt szép dolog, sőt kimondottan rossz volt! Ezért a kis unoka – folytatódik a történetet, amelyet nagymamám mesélt –, a kis unoka néhány napig kalapáccsal és szögekkel babrált, és amikor az édesapja megkérdezte, mit csinál, azt válaszolta: „Asztalt készítek neked, hogy egyedül ehess, ha megöregszel!” Ezt tanította a nagymamám, és ezt a történetet sosem felejtettem el. Ti se felejtsétek el, mert csak azáltal leszünk jobbak, csak azáltal leszünk emberibbek, ha szeretetben együtt vagyunk, és senkit ki nem zárunk!
Nem csak jobbak, hanem gazdagabbak is leszünk. Hogyan? Társadalmunk tele van sok mindenre szakosodott emberekkel, társadalmunk gazdag az ismeretekben és a mindenki számára hasznos eszközökben. Ha azonban nincs megosztás, és mindenki csak magára gondol, akkor minden gazdagság elvész, sőt emberségben elszegényedünk. És ez korunk nagy veszélye: a széttöredezettség és az önzés szegénysége. Az önző ember azt hiszi, hogy fontosabbá válik, ha a középpontba áll, és ha egyre többet és többet birtokol… Csakhogy az önző ember a legszegényebb, mert az önzés elszegényít. Gondoljunk például néhány általunk használt kifejezésre: amikor a „fiatalok világáról”, az „öregek világáról”, „ennek és annak a világáról” beszélünk… Pedig csak egyetlen világ van! Sok valóságból áll, melyek éppen azért különböznek egymástól, hogy segítsék és kiegészítsék egymást:
a nemzedékek, a népek, és az összes különbözőség, ha egymásra hangolódnak, akkor, mint egy nagy gyémánt oldalai, felragyogtathatják az ember és a teremtett világ csodálatos gazdagságát.
Erre is tanít bennünket a ti együttlétetek: arra, hogy ne hagyjuk, hogy a sokféleség szakadékot hozzon létre közöttünk! Ne zúzzuk porrá a szeretet gyémántját, a legszebb kincset, amelyet Isten nekünk adott.
Néha olyan mondatokat hallunk, mint „magadra gondolj!”, „ne legyen szükséged senkire!” Ezek hamis mondatok, melyek elhitetik velünk, hogy jó, ha nem függünk másoktól, ha magunkban cselekszünk, ha szigetként élünk, pedig ezek olyan magatartásformák, amelyek csak nagy magányt teremtenek. Ilyen például, amikor a leselejtezés kultúrája miatt az időseket magukra hagyják, és életük utolsó éveit az otthontól és a szeretteiktől távol kell tölteniük. Ti mit gondoltok erről? Ez jó vagy nem jó? Nem! Az időseket nem szabad magukra hagyni, hanem családban, közösségben kell élniük, mindenki szeretetétől körülvéve. És ha nem tudnak családban élni, akkor meg kell őket látogatni, és közel kell lenni hozzájuk. Gondolkodjunk el egy kicsit: nem sokkal jobb-e egy olyan világ, amelyben senkinek sem kell félnie attól, hogy egyedül kell befejeznie az életét? Egyértelműen sokkal jobb! Építsük hát együtt ezt a világot, nemcsak gondozási programok készítésével, hanem a létezés újfajta projektjeinek ápolásával, melyekben az elmúló éveket nem veszteségnek tekintjük, mely valakit kisebbé tesz, hanem olyan értéknek, amely mindenkit gyarapít és gazdagít: és mint ilyeneket megbecsüljük, és nem félünk tőlük.
És ezzel elérkeztünk az utolsó szemponthoz: a szeretet, mely bölcsebbé tesz. Érdekes: a szeretet bölcsebbé tesz bennünket. Kedves unokák, nagyszüleitek egy emlékezet nélküli világnak az emlékezetét jelentik, és „amikor egy társadalom elveszíti az emlékezetét, akkor annak vége van” (Beszéd a Szent Egyed közösséghez, 2014. június 15.). Kérdezem: mi történik azzal a társadalommal, amely elveszíti az emlékezetét? [Kórusban válaszolnak: „Annak vége van.”] Vége van. Nem szabad elveszítenünk az emlékezetünket!
Hallgassatok a nagyszüleitekre, különösen, amikor szeretetükkel és tanúságtételükkel arra tanítanak benneteket, hogy ápoljátok a legfontosabb érzelmeket, melyeket nem szerezhetünk meg erőszakkal, amelyek nem a sikerrel jelennek meg, mégis betöltik az életet.
Nem véletlen, hogy két idős ember, szerintem két nagyszülő, Simeon és Anna volt az, aki felismerte Jézust, amikor Mária és József elvitte a templomba (vö. Lk 2,22–38). Ez a két nagyszülő volt az, aki elsőként felismerte Jézust. Ők fogadták, a karjukba vették, és megértették – csak ők értették meg – azt, hogy mi történik: hogy Isten ott van, jelen van, és egy gyermek szemével néz rájuk. Értitek? Ez
a két idős ember, csak egyedül ők értették meg a kis Jézust látva, hogy megérkezett a Messiás, a várva várt Megváltó. Az idősek voltak azok, akik megértették a Titkot!
Az idősek szemüveget viselnek – szinte mindannyian –, de messzire látnak. Hogyan lehetséges ez? Azért látnak messzire, mert sok-sok évet megéltek, és sok mindent tudnak tanítani nekünk: például azt, hogy mennyire rossz a háború. Én ezt már régen megtanultam a nagyapámtól, aki 1914-ben Piavénál élte át az első világháborút, és aki a történeteivel megértette velem, hogy a háború borzasztó dolog, és hogy sosem szabad háborúzni. Egy szép dalt is tanított nekem, melyre máig emlékszem. Szeretnétek, ha elmondanám? [Válaszolnak: „Igen!”]. Gondoljatok csak bele, ezt énekelték a katonák Piavénál: „Cadorna tábornok azt írta a királynőnek: ha meg akarja nézni Triesztet, képeslapon nézze meg!” Szép! Ezt énekelték a katonák.
Keressétek fel a nagyszüleiteket, és ne állítsátok félre őket, a magatok érdekében: „Az idősek kirekesztése […] az élet minden szakaszát megrontja, nem csak az öregkort” (Katekézis, 2022. június 1.). A másik egyházmegyében látogattam az idősek otthonát, és mindig megkérdeztem az időseket: „Hány gyermeke van?” – „Sok, sok!” – „És eljönnek meglátogatni?” – „Igen, igen, mindig – emlékszem egy esetre –, mindig jönnek.” És amikor kimentem a teremből, a nővér azt mondta nekem: „Milyen aranyos ez a néni, hogyan fedezi a gyerekeit: évente kétszer jönnek, nem többször.” A nagyszülők nagylelkűek, a rossz dolgokat is palástolni tudják. Kérlek benneteket, keressétek fel a nagyszüleiteket, és ne állítsátok félre őket, a magatok érdekében! Az idősek kirekesztése az élet minden szakaszát megrontja, nem csak az öregkort! Ezt szeretem megismételni. Ti viszont tanuljatok bölcsességet az ő erős szeretetükből, de a törékenységükből is, mely olyan „tanítóhivatal”, amely szavak nélkül is képes tanítani, igazi ellenszer a szív megkeményedésére: segít, hogy ne laposodjatok el a jelenben, és hogy az életet mint kapcsolatot élvezzétek (vö. XVI. Benedek: Köszöntőbeszéd az „Éljenek az idősek” családi otthonban, 2012. november 12.). De nem csak erről van szó, hanem amikor
ti, nagyszülők és unokák, idősek és fiatalok együtt vagytok, amikor gyakran látjátok és halljátok egymást, amikor törődtök egymással, akkor szeretetetek tiszta levegőként felfrissíti a világot és a társadalmat, s a rokoni kötelékeken túllépve mindannyiunkat erősebbé tesz.
Ezt az üzenetet adta Jézus is a kereszten, amikor „látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: »Asszony, nézd, a fiad!« Aztán a tanítványhoz fordult: »Nézd, az anyád!« Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,26–27). Ezekkel a szavakkal ránk bízott egy megvalósítandó csodát: azt, hogy mindenkit egy nagy családként szeressünk.
Kedves barátaim, köszönöm, hogy itt vagytok, és köszönöm, amit a Magas Életkor Alapítvánnyal tesztek! Együtt, egységben példakép és ajándék vagytok mindenkinek. Megemlékezem rólatok imáimban, megáldalak benneteket, és kérem, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Köszönöm, köszönöm szépen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
