Ferenc pápa: Az erősség arra késztet, hogy nemet mondjunk a rosszra a világban!
Április 10-én a Szentatya folytatta az ún. főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. Ma beszédének középpontjában az erősség (fortitudo) sarkalatos erénye állt. Hangsúlyozta, hogy ez a „harcias” erény mind befelé, mind kifelé működik, kétféle ellenséggel is küzd: egyszerre irányul a bennünk és a körülöttünk lévő rosszra. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai katekézist a harmadik sarkalatos erénynek, az erősségnek szenteljük. Induljunk ki abból, ahogyan a Katolikus Egyház katekizmusa bemutatja: „Az erősség az az erkölcsi erény, amely a nehézségek közepette biztosítja az erősséget és állhatatosságot a jó keresésében. Megerősíti az elhatározást, hogy az ember az erkölcsi életben ellenáll a kísértéseknek és legyőzi az akadályokat. Az erősség erénye készségessé tesz a félelem, még a halálfélelem legyőzésére is, segít vállalni a próbatéteket és üldöztetéseket” (1808). Ezt mondja a Katolikus Egyház katekizmusa az erősség erényéről.
Ez tehát a „legharciasabb” erény. Míg a sarkalatos erények közül az elsőt, nevezetesen az okosságot elsősorban az ember értelmével hozták összefüggésbe; és míg az igazságosságnak az akaratban volt a székhelye, addig ezt a harmadik erényt, az erősséget a skolasztikus szerzők gyakran kapcsolták össze azzal, amit a régiek „lobbanékonyságnak”, „harciasságnak”, „indulatosságnak” neveztek. Az ókori gondolkodás nem szenvedélyek nélküli embert képzelt el: különben az ember csak egy kő lenne. Nem mondjuk, hogy a szenvedélyek feltétlenül valamilyen bűn maradványai lennének, de nevelni kell őket, irányítani kell őket, meg kell tisztítani őket a keresztség vizével vagy inkább a Szentlélek tüzével.
Egy bátorság nélküli keresztény, aki nem tesz erőfeszítést a jó felé, aki nem zavar senkit, az haszontalan keresztény. Gondolkodjunk el ezen!
Jézus nem egy sápatag, szenvedélytelen Isten, aki nem ismeri az emberi érzelmeket. Épp ellenkezőleg! Amikor tudomást szerez barátja, Lázár haláláról, könnyekben tört ki; és bizonyos megnyilvánulásain átragyog szenvedélyes lelke, mint például, amikor azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49); a templomban folyó kereskedést látva pedig erőszakosan lépett fel (vö. Mt 21,12–13). Jézusban volt szenvedély!
De most próbáljunk egzisztenciális leírást adni erről az oly fontos erényről, mely segít gyümölcsöt teremni az életben. A régiek – mind a görög filozófusok, mind a keresztény teológusok – az erősség erényében kettős működést, egy passzív és egy aktív működést ismertek fel.
Az első működés önmagunkon belülre irányul. Vannak belső ellenségeink, melyeket le kell győznünk, az aggódás, a szorongás, a félelem, a bűntudat nevet viselik: ezek mind olyan erők, amelyek bensőnkben kavarognak, és bizonyos helyzetekben megbénítanak bennünket.
Hány harcos adja meg magát, mielőtt még elkezdené a küzdelmet! Mert nem számolnak ezekkel a belső ellenségekkel. Az erősség elsősorban önmagunk ellen aratott győzelem.
A bennünk felmerülő félelmek többsége irreális, és egyáltalán nem igazolódik be. Jobb tehát, ha a Szentlelket hívjuk segítségül, és türelmes erővel nézünk szembe mindennel: egy-egy problémával, hiszen képesek vagyunk rá, de nem egyedül! Az Úr velünk van, ha bízunk benne, és őszintén jóra törekszünk. Így minden helyzetben számíthatunk arra, hogy Isten gondviselése védelmünk és oltalmunk lesz.
Van az erősség erényének egy második, aktívabb jellegű működésmódja is. A belső megpróbáltatásokon túl vannak külső ellenségek, vagyis az élet hányattatásai, az üldöztetések, a nehézségek, melyekre nem számítottunk, melyek meglepnek bennünket. Megpróbálhatjuk ugyanis megjósolni, mi fog történni velünk, de a valóság nagyrészt kiszámíthatatlan eseményekből áll, s ezen a tengeren néha a mi csónakunkat is hányják a hullámok. Az erősség ilyenkor kitartó hajósokká tesz bennünket, nem ijedünk meg és nem csüggedünk el.
Az erősség alapvető erény, mert komolyan veszi a világban lévő rossz kihívását. Vannak, akik úgy tesznek, mintha rossz nem is létezne, mintha minden rendben lenne, mintha az emberi akarat nem lenne néha vak, mintha a történelemben nem működnének halált hozó, sötét erők.
De elég fellapozni egy történelemkönyvet, vagy akárcsak az újságokat, hogy felfedezzük a gyalázatos tetteket, melyeknek részben áldozatai, részben főszereplői vagyunk: háborúk, erőszak, rabszolgaság, a szegények elnyomása, soha be nem gyógyult és még mindig vérző sebek.
Az erősség erénye arra késztet bennünket, hogy ne fogadjuk el ezt, hogy nemet, határozott nemet kiáltsunk minderre. A mi elkényelmesedett Nyugatunkon – mely kissé felhígított mindent, amely a tökéletesség útját egyszerű szerves fejlődéssé változtatta, amelynek nincs szüksége küzdelemre, mert számára minden egyformának tűnik – olykor egészséges vágyakozást érzünk próféták iránt. Csakhogy nagyon ritkák a kényelmetlen, látnok emberek. Szükség van valakire, aki kirugdos bennünket tespedtségünkből, és rábír bennünket, hogy határozottan megismételjük nemünket a rosszra és mindenre, ami közönyhöz vezet. Nemet kell mondanunk a rosszra, nemet kell mondanunk a közönyre; és igent kell mondanunk az útra, igent kell mondanunk az előrevivő útra, s ezért küzdenünk kell!
Fedezzük fel tehát újra Jézus erősségét az evangéliumban, és sajátítsuk el az erősséget a szentek tanúságtételéből! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
