Röviden a médiáról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2010. július 21. szerda

Sípos (S) Gyula: Röviden a médiáról

 

A keresztények körében a legelső „média-vitát” minden bizonyal Jézus közvetlen tanítványai folytatták le, mesterük halála után..

 

A kérdés az volt, szabad-e írásban rögzíteni, és így könnyebben hozzáférhetővé tenni Krisztus szavait. Az ellenzők több súlyos érvet is felsorolhattak. Ilyen például, hogy Jézus maga semmit sem jegyzett le és követőit sem biztatta erre. Aztán a leírt szavak könnyen a beavatásban nem részesültek kezébe kerülnek, akik ezt jó esetben félreértik, rossz esetben tudatosan félremagyarázzák. Így előáll az az eset, amitől Jézus óvott, amikor azt mondta, hogy „ne vessétek disznók elé gyöngyeiteket…” Ellenőrizhetetlen folyamatok indulhatnak be, ha a Szó, az Ige kikerül a megbízható emberek ellenőrzése alól. Egyáltalán: lehet-e a Kinyilatkoztatást írásban továbbadni, amikor a Mester maga is sokszor példabeszédekben szólott, hogy azt csak a tudásban részesülők értsék?
Valószínűleg a viták még javában folytak, amikor Jézus Krisztus halála után mintegy húsz évvel megjelentek az első logion-gyűjtemények, és Péter apostol igehirdetése nyomán Márk is összeállította Evangéliumát.
Az élet akkor túlhaladta a vitát, de nem állította le. Az minden esetben újra fellángolt, amikor az Egyháznak szembesülnie kellett az új „hordozóeszközök” megjelenésével. Így történt ez a könyvnyomtatás, a rádió, a film, a televízió vagy az megjelenésekor is. Ennek részben emberi, „nehézkességi” okai is voltak. A felnőtt nemzedék mindig nehezen tanulta meg az új eszközök használatát, amit a következő generáció viszont már gyermekként elsajátított és magától értetődően használt. Aztán az is nyilvánvalóvá vált, hogy az új eszközökkel olyan nézetek széles körű terjesztésére is lehetőség nyílott, amelyek gyökeresen ellentmondtak az Egyház tanításának. Jobbnak látszott inkább visszahúzódni a „fertőzött területektől” és nem elkeveredni a bűnös világgal.
Mindig voltak azonban olyanok, akik inkább előre tekintettek. Megfogadták Jézus figyelmeztetését, hogy „a világ fiai a maguk módján okosabbak nálatok, tanuljatok tőlük” – mégpedig úgy, ahogy Pál apostol írja: „mindent megvizsgáljatok, s a jót megtartsátok.” A kis gyülekezetek és szekták, amelyek számára létfontosságú volt, hogy minél gyorsabban minél több emberhez eljuttathassák üzenetüket, általában korán felismerték az új eszközök jelentőségét, és éltek a kínálkozó lehetőséggel. (A történelmi egyházak nagy apparátusa általában sokkal lassabban és nehézkesebben reagált. Érdemes lenne egyszer elemezni, hogy a ’70-es évek végén megszülető Hit gyülekezete hogyan élt már kezdettől ezekkel az eszközökkel, és hogyan érte el, hogy az ezredfordulóra a média minden szegmensében hatékony és jól múködő, működtetett eszközökkel rendelkezik. Hetilap és havilapok, saját rádió- és tévéműsorok, internet, könyvkiadás, az oktatási rendszer egészét lefedő intézmény-hálózat saját ingatlanokon, stb.)
Miközben nyugodtan vallhatjuk, hogy a „legfőbb jó az élőszó” és a személyes találkozás, észre kell vennünk, hogy ez a „találkozás” ma már sokszor a közvetítő közegeken keresztül zajlik. Sőt, az emberek többet kommunikálnak a médiával és a médián keresztül, mint közvetlenül egymással. Ráadásul a „közvetítő közeg”, a média ma szabadabban hozzáférhető, mint eddig bármikor. (Az internet megjelenésével különösen is előtérbe került a „tartalom-szolgáltatás”…) Ha pedig ez igaz, akkor az egyháznak is meg kell találnia a módját arra, hogy a médián keresztül közvetítse Isten üzenetét az embereknek. Világi kézben lévő, és saját média-eszközökön és –felületeken keresztül egyaránt.
Maga a közvetítő közeg – nevezzük most egységesen médiának - azonban nem szabad, hanem erősen leterhelt. Itt most nem a tulajdonosi struktúrára gondolok, hanem arra, hogy az elvileg szabad „tartalom-szolgáltatás” az információ-verseny miatt gyakorlatilag csak korlátozottan juthat el a befogadóhoz. A „represszív tolerancia” (elnyomó tolerancia - Marcuse) gyakorlata figyelhető meg: a nagy és erős tartalom-szolgáltatók elöntik a médiát a saját anyagaikkal, megpróbálva elérhetetlenné vagy legalábbis nehezen hozzáférhetővé tenni más szolgáltatók anyagait.
A Biblia kifejezéseivel élve: a „széles úton” járók, a megromlott emberi természet vágyait és igényeit gerjesztve és maradéktalanul kiszolgálva, megpróbálják teljesen „betömni” az információs csatornákat, és így lehetetlenné tenni a „keskeny úton” járók számára az információszerzést és –továbbítást.
Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy megtagadjuk a médiát, sőt éppen ellenkezőleg! VI. Pál pápa így ír erről Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában (a mai világ evangelizálásáról): „Korunk jellegzetességéhez tartoznak a tömegkultúra, a társadalmi kommunikáció eszközei, a mass-média (tömegmédia). Nem nélkülözheti ezeket az eszközöket a legfőbb Hír tudósítása, a hit elmélyítését szolgáló katekézis sem. Ha a tömegkultúra eszközeit az evangélium szolgálatába állítjuk, szinte a végtelenségig kitágíthatja az Isten szavának hallgatóságát: akár embermilliókra is. Az egyház mulasztással vétkeznék az Úr előtt, ha nem használná fel e hatalmas segítséget, amelyet az emberi értelem napról napra jobban tökéletesít. Az egyház ma ezeknek az eszközöknek a közvetítésével ’prédikálja a háztetőkről’ a rábízott üzenetet. Bennük modern és kiváló szószékre lel; általuk valóban tömegekhez tud szólni. A tömegkultúra eszközei azonban kihívást is jelentenek az evangélium számára. Lehetővé teszik ugyan, hogy az evangélium eljusson széles körökhöz – de ennek a szónak be kell hatolnia az egyes emberek lelkébe, szívébe, mindenkiébe külön-külön, személyesen, mintha ő lenne az egyetlen. Személyes elfogadást, személyes elköteleződést kell elérnie.”
Egyelőre tekintsünk hát el attól, hogy a médiát eleve jónak vagy rossznak nevezzük. Fogadjuk el semlegesnek, amely a benne áramló tartalomtól függően jó vagy rossz célok szolgálatában áll. Ha ez így van, nekünk elemi kötelességünk, hogy a számunkra elérhető és megvalósítható módon jó célok szolgálatába állítsuk a média-eszközöket. Ezt tesszük mi is, akik használói/munkatársai vagyunk honlapunknak. Erre hívunk mindenkit - kapcsolódjon be itt nálunk, vagy az általa elérhető más média-felületeken...

You have no rights to post comments