Ferenc pápa: Fontos, hogy a fiatalokat a törvényesség kultúrájára neveljük!
Április 3-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta a főbűnökről és az erényekről szóló katekézissorozatát. A Péld 21,3.7.21 1Kor 13,4a–5b.7 ószövetségi szövegrészlet alapján az igazságosság erényéről elmélkedett. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, boldog húsvétot és jó napot kívánok!
Elérkeztünk a második sarkalatos erényhez: ma az igazságosságról beszélünk. Ez a voltaképpeni társadalmi erény. A Katolikus Egyház katekizmusa így határozza meg: „Az igazságosság erkölcsi erény, mely erőssé és állhatatossá teszi az akaratot abban, hogy megadja Istennek és a felebarátnak, amivel tartozik nekik” (1807. pont). Ez az igazságosság. Az igazságosság kapcsán gyakran említik a következő mondást: „unicuique suum”, azaz [adjuk meg] „mindenkinek a magáét”, adjuk meg mindenkinek a jussát, azt, ami jár neki. Ez a jog erénye, amely az emberek közötti kapcsolatokat igazságosan igyekszik szabályozni.
A mérleg jelképével szokták ábrázolni, mert célja, hogy „egyensúlyba hozza a mérleget”, „kiegyenlítse a számlákat” az emberek között, különösen akkor, amikor fennáll annak a veszélye, hogy valamilyen egyenlőtlenség miatt a mérleg kibillen. Célja az, hogy a társadalomban mindenkit méltóságának megfelelően kezeljenek. De már az ókori tanítómesterek is azt tanították, hogy ehhez más erényes magatartások is szükségesek, mint például a jóindulat, a tisztelet, a hála, a kedvesség, az őszinteség: olyan erények, amelyek az emberek jó együttéléséhez járulnak hozzá. Az igazságosság az emberek jó együttélését szolgáló erény.
Mindannyian megértjük, hogy az igazságosság alapvető fontosságú a társadalomban való békés együttéléshez: az a világ, amelyben nincsenek jogokat tiszteletben tartó törvények, olyan világ lenne, amelyben lehetetlen élni; dzsungelhez hasonlítana.
Igazságosság nélkül nincs béke.
Igazságosság nélkül nincs béke! Ha ugyanis az igazságosságot nem tartják tiszteletben, konfliktusok keletkeznek. Igazságosság nélkül az erősek joga érvényesül a gyengék felett, és ez nem helyes, nem igazságos.
Az igazságosság azonban olyan erény, amely a nagy és a kis dolgokban egyaránt érvényesül: nemcsak a bírósági tárgyalótermekkel, hanem a mindennapi életünket meghatározó erkölccsel is kapcsolatban áll. Őszinte kapcsolatokat teremt másokkal: megvalósítja az evangélium parancsatát, mely szerint a keresztények így beszéljenek: „Az igen igen, a nem nem; ami ezen felül van, a gonosztól van” (Mt 5,37). A féligazságok, a felebarát megtévesztésére irányuló körmönfont beszéd, a valódi szándékok elhallgatása mind olyan magatartás, amely nem áll összhangban az igazságossággal. Az igaz ember egyenes, egyszerű és tisztességes, nem visel álarcot, annak mutatja magát, ami valójában, és az igazat mondja. Gyakran szerepel ajkán a „köszönöm” szó: tudja, hogy
bármennyire igyekszünk is nagylelkűek lenni, mindig adósok maradunk felebarátunkkal szemben. Ha szeretünk, az is azért van, mert előbb minket szerettek.
A hagyományban számtalan leírást találhatunk az igaz emberről. Nézzünk néhányat közülük! Az igaz ember tiszteli a törvényeket: tiszteletben tartja őket, mert tudja, hogy azok azt a korlátot jelentik, amely megvédi a védteleneket a hatalmasok önteltségétől. Az igaz ember nemcsak saját egyéni jólétére gondol, hanem az egész társadalom javát akarja. Ezért nem enged a kísértésnek, hogy csak magára gondoljon és csak a saját ügyeivel foglalkozzon, legyenek bár legitimek, mintha csak azok léteznének a világon. Az igazságosság erénye világossá teszi és a szívünkbe ülteti azt a követelményt, hogy nem lehet valami igazán jó nekem, ha az nem mindenkinek a javát szolgálja.
Ezért az igaz ember figyel saját viselkedésére, hogy az ne legyen sértő másokra nézve: ha hibázik, bocsánatot kér.
Az igaz ember mindig bocsánatot kér. Bizonyos helyzetekben odáig megy, hogy feláldozza személyes javát, hogy azt a közösség rendelkezésére bocsássa.
Rendezett társadalomra vágyik, ahol az ember ad tekintélyt az általa viselt tisztségnek, és nem a tisztség ad tekintélyt az embernek. Irtózik a protekciótól, nem kér és nem tesz meg nem engedett szívességeket. Szereti a felelősségvállalást, példamutatóan éli és előmozdítja a törvényességet. A törvényesség ugyanis az igazságossághoz vezető út, a korrupció ellenszere: milyen fontos, hogy az embereket, különösen a fiatalokat a törvényesség kultúrájára neveljük! Ez a módja annak, hogy megelőzzük a korrupció betegségét és felszámoljuk a bűnözést, kihúzva a talajt a lábuk alól. Ismétlem, az igazak elkerülik az olyan káros magatartásformákat, mint a rágalmazás, a hamis tanúzás, a csalás, az uzsora, a gúnyolódás, a becstelenség. Az igaz ember tartja a szavát, visszaadja, amit kölcsönkért, minden munkavállalónak megadja a tisztességes bért – aki nem adja meg a tisztességes bért a munkavállalóknak, az nem igaz, az igazságtalan –, vigyáz arra, hogy ne mondjon elhamarkodott ítéletet felebarátjáról, megvédi mások jó hírnevét.
Egyikünk sem tudja, hogy világunkban az igaz emberek sokan vannak-e, vagy olyan ritkák, mint a drágagyöngyök.
De az igazak olyan emberek, akik kegyelmet és áldást vonzanak magukra és a világra, amelyben élnek.
Nem vesztesek azokhoz képest, akik „ravaszak és dörzsöltek”, mert ahogy a Szentírás mondja: „Aki komolyan törekszik az igazságosságra és jóságra, életet szerez és dicsőséget” (Péld 21,21). Az igazak nem erkölcscsőszök, akik bírói köntöst viselnek, hanem egyenes emberek, akik „éhezik és szomjazzák az igazságot” (Mt 5,6),
olyan álmodók, akik őrzik szívükben az egyetemes testvériség vágyát. És erre az álomra, különösen ma, mindannyiunknak nagy szüksége van. Szükségünk van arra, hogy igazságos emberek legyünk, és az igazságosság boldoggá tesz bennünket!
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén
Sajnos továbbra is szomorú hírek érkeznek a Közel-Keletről. Megismétlem határozott felhívásomat az azonnali tűzszünetre a Gázai övezetben. Mély sajnálatomat fejezem ki a gázai humanitárius segélyek kiosztása közben megölt önkéntesek miatt. Imádkozom értük és családjaikért. Megismétlem felhívásomat, hogy engedélyezzék a kimerült és szenvedő civil lakosságnak a humanitárius segélyekhez való hozzájutást, és hogy a túszokat azonnal engedjék szabadon. Kerüljenek el minden felelőtlen kísérletet a konfliktus kiszélesítésére a térségben, és azon dolgozzanak, hogy ez és a többi háború, melyek továbbra is halált és szenvedést hoznak a világ oly sok részén, minél hamarabb véget érjenek. Fáradhatatlanul imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy a fegyverek hallgassanak és újra béke uralkodjon!
Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról sem, ahol nagyon sok a halott! A kezemben van egy rózsafüzér és egy Újszövetség, melyet egy háborúban meghalt katona hagyott maga után. Ezt a fiatalembert Olekszandrnak, Sándornak hívták, huszonhárom éves volt. Sándor olvasta az Újszövetséget és a zsoltárokat, és a Zsoltárok könyvében aláhúzta a 130. (129.) zsoltárt: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád! Uram, halld meg a szavam!”
Ez a huszonhárom éves fiú háborúban, Avgyijivkában halt meg. Még előtte állt az élet. Ez pedig a rózsafüzére és az Újszövetsége, amelyet olvasott és imádkozott. Szeretném, ha most egy kis csendet tartanánk, mindannyian, és gondoljunk erre a fiatalemberre és a hozzá hasonló megannyi fiatalemberre, akik ebben a háborús őrületben haltak meg. A háború mindig pusztít! Gondoljunk rájuk, és imádkozzunk!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
