Ferenc pápa: Élhetünk erényesen, nem kell az ösztönök, a szenvedélyek prédájává válnunk!
A Szentatya, miután befejezte a bűnös szokásokról, az ún. főbűnökről szóló katekéziseket, megkezdte az erények tárgyalását. Bevezető katekézisében a Fil 4,8–9 alapján az erény szóról, az erény meghatározásáról, helyes fogalmáról, az erényes cselekvés mibenlétéről elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Miután befejeztük a rossz szokások, az úgynevezett főbűnök áttekintését, tekintetünket most a rossz megtapasztalásával ellentétes képre fordítjuk. Az emberi szív átadhatja magát a káros szenvedélyeknek, engedhet a csábító csomagolásban tálalt veszélyes kísértéseknek, de ellen is tud állni nekik. Bármilyen fáradságos is ez, az ember az őt valóban kibontakoztató jóra van teremtve, és gyakorolhatja is ezt a művészetet, melynek következtében bizonyos jóra irányuló készségek állandósulnak benne. A reflexió erre a csodálatos lehetőségünkre az erkölcsfilozófia klasszikus fejezetét alkotja: ez az erényekről szóló fejezet.
A római filozófusok virtusnak, a görögök aretének nevezték. A latin virtus szó főleg azt hangsúlyozza, hogy az erényes ember erős, bátor, önfegyelemre és önmegtagadásra képes; az erény gyakorlása tehát erőfeszítést, sőt szenvedést igénylő hosszú előkészület gyümölcse. A görög areté szó ezzel szemben olyasvalamit jelöl, ami kitűnik, kiemelkedik, ami csodálatot vált ki. Az erényes ember tehát az, aki nem vetkőzik ki természetéből, nem fajul el, nem tér rossz útra, hanem hű önnön hivatásához, teljes mértékben megvalósítja önmagát.
Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a szentek az emberiség kivételes képződményei, akik a fajunk határait átlépő bajnokok szűk körét alkotják. Ezzel szemben
a szentek az erényekkel kapcsolatban imént bemutatott felfogás szerint azok, akik teljesen önmagukká válnak, akik megvalósítják a minden ember által megkapott hivatást.
Milyen boldog lenne az a világ, amelyben az igazságosság, a tisztelet, a kölcsönös jóindulat, a nagylelkűség, a remény megszokott magatartásforma, nem pedig ritka anomália lenne! Ezért kellene újra felfedezni és gyakorolni az erényes cselekvést a mai drámai időkben, amikor nemegyszer az ember legrosszabb tulajdonságaival találkozunk. A mai deformált világban vissza kell emlékeznünk arra a formára, amelyre tekintettel Isten megteremtett bennünket, Isten képmására, melyet örökre magunkban hordozunk!
Hogyan határozhatjuk meg az erény fogalmát? A Katolikus Egyház katekizmusa pontos és tömör meghatározást kínál: „Az erény maradandó és erős készség a jó megtételére” (1803. pont). Nem egy rögtönzött és némileg véletlenszerű jóról van tehát szó, mely esetenként lepottyan az égből. A történelem tanúsága szerint még a bűnözőknek is voltak jótetteik egy-egy tiszta pillanatukban; ezek a tettek biztosan be vannak írva „Isten könyvébe”, de az erény valami más. Olyan jó dolog, mely az ember lassú fejlődéséből származik, míg belső tulajdonsággá nem válik.
Az erény a szabadság habitusa. Ha minden cselekvésünkben szabadok vagyunk, és minden alkalommal választanunk kell jó és rossz között, az erény az, ami lehetővé teszi, hogy a helyes döntés meghozása legyen a szokásunk.
Ha az erény ilyen szép adomány, azonnal felmerül a kérdés: hogyan lehet megszerezni? Erre a kérdésre nem tudunk egyszerű választ adni. Összetett a válasz.
A keresztény ember számára az első segítség Isten kegyelme. Bennünk, megkeresztelt emberekben ugyanis a Szentlélek működik, ő munkálkodik lelkünkben, hogy erényes életre vezessen bennünket. Hány keresztény jutott el könnyek között az életszentségre, ráébredve arra, hogy bizonyos gyengeségeit nem tudja legyőzni! De megtapasztalták, hogy Isten befejezte az általuk elkezdett jót.
A kegyelem mindig megelőzi a mi erkölcsi erőfeszítésünket.
Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a régiek rendkívüli bőséges bölcsességének tanúsága szerint az erény növekszik és művelhető. Annak érdekében, hogy ez megtörténhessen, a Lélek első ajándéka, melyet kérnünk kell, éppen a bölcsesség. Az ember nem szabad prédája az élvezeteknek, az érzelmeknek, az ösztönöknek, a szenvedélyeknek anélkül, hogy bármit is tehetne ezekkel a benne lakozó, olykor kaotikus erőkkel szemben.
Felbecsülhetetlen ajándék, mellyel rendelkezünk, a nyitott értelmünk, az a bölcsesség, mely képes tanulni az elkövetett hibákból, hogy jó felé irányítsa az életet.
Aztán szükségünk van a jó akaratra: arra a képességre, hogy a jót válasszuk, hogy az önmegtagadás gyakorlásával, a túlzások kerülésével formáljuk önmagunkat.
Kedves testvéreim, így induljunk útnak az erényekkel, az erényeknek ebbe a derűs világába, mely követelményeket támaszt, de boldogságunk szempontjából meghatározó!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
