A Szűzanya 2021. november 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Veletek vagyok az irgalmasság ezen idejében és arra hívlak mindnyájatokat, hogy legyetek a béke és a szeretet hordozói ebben a világban, ahol kicsi gyermekeim, Isten arra hív benneteket általam, hogy imádság és szeretet legyetek, és a menny megjelenítése a földön.
Öt 30 év alatti háziorvos maradt a magyar egészségügyben
A Magyar Orvosi Kamara a Facebook-oldalára töltött fel egy képet, amelyen keresztül megüzente, hogy összesen öt fő 30 év alatti háziorvos van Magyarországon. Hatalmas probléma jelentkezhet a háziorvosi ellátásban Magyarországon, ugyanis egy közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy csupán az orvostanhallgatók öt százaléka szeretne háziorvos lenni. Van olyan település, ahol hat éve nem találnak háziorvost.
Azt hiszed, hogy élsz?
„Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta Jézus –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.” (Lk 9,57–62)
Ha Isten nem elevenítette meg a lelkünk, akkor csak járkáló halottak vagyunk.
Jöjj Szentlélek, bűnbánat és megújulás Lelke, kelts életre minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hiába volt a tiltakozás - röviden
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) közgyűlése helyben hagyta, hogy a lovas szám nélküli lebonyolításról szóló javaslatot nyújtanak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2028-as Los Angeles-i játékokra vonatkozóan. írja az MTI.
Ferenc pápa: Tanuljuk el Isten mindig túlzó, mindig aránytalan szeretetét!
A Szentatya február 19-én mintegy húszezer hívővel imádkozta el a vasárnap déli Úrangyala imádságot. A napi evangéliumi szakaszból kiindulva a keresztény szeretetre jellemző rendkívüliségről elmélkedett, azután pedig megemlékezett a szenvedő népekről, és konkrét segítségnyújtásra buzdított. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Megvallás
„Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!" (Jn 1,47–51)
Megvallásaink tanúságtételek Isten mellett, de a mi hitünket is erősíti.
Igen Uram, Te vagy a Messiás, a Krisztus, a Fiú, Megváltónk, Barátunk, Istenünk és mindenünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szemétgyűrű a bolygónk körül - röviden
Jelenleg mintegy 7500 tonna űrszemét, 170 millió darabban, 25 ezer kilométeres sebességgel repül a bolygónk körül. A legkisebbek egycentisek, de van 29 ezer 30 centiméternél nagyobb darab, amik komoly fenyegetést jelent technikára és emberi életre. A Föld afelé tart, hogy saját gyűrűi lesznek, csak éppen szemétből...
A hazánkban szinte láthatatlan szinódusról
Ferenc pápa, miután pápasága kezdete óta többször beszélt a katolikus egyház mélyreható reformjának szükségességéről, világméretű szinodális folyamatot indított el, amelynek célja a közösségi vezetés modelljéről tanácskozó 2023-as püspöki szinódus előkészítése. Magyarországon azonban csak szűk körhöz jutott el a szinodális tanácskozás híre...
Szolgálati közlemény!
Kovidos karanténba kerültem, így a november 27-i, szombati törökbálinti lelki nap a Szeretetláng kápolnában elmarad, a vasárnapi köveskáli gyógyító összejövetel meg lesz tartva, de én nem tudok részt venni rajta. Az elmaradt lelki napot januárban pótoljuk (reményeink szerint). Megértéseteket kérve, imával és szeretettel: Gyula
Szekértáborokon túl
"Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.” (Lk 9,46–50)
Jézus túllép a szekértáborok logikáján a nagylelkű, elfogadó szeretet felé.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke, köss össze minket önmagaddal! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A mérgező szülők nyolc típusa
A toxikus szülők gyermekeire felnőttkorban jellemző, hogy önbizalomhiánnyal, önértékelési problémákkal küzdenek, nem képesek egészséges kapcsolatokat kialakítani, kötődési gondjaik vannak, túl sokat várnak el önmaguktól, és mindig elégedetlenek a teljesítményükkel. De gyakrabban válnak a káros szokások és a függőségek rabjaivá is.