Ferenc pápa kényes kérdésekről is beszélt papjainak
A Szentatya a Lateráni Szent János-bazilikában találkozott a római papsággal szeptember 16-án, hétfőn.
Szép új iszlám világ
Egykor, a II. Világháború kirobbanásának idején egy angol képviselő ezt írta Churchill-nek, a háborús kabinet vezetőjének: „a hitleri Németország egy hihetetlenül fiatal, férfias, dinamikus és erőszakos mozgalmat testesít meg, amely megállíthatatlanul nyomul előre, hogy elsöpörje a korhadó régi rendet; ezt állandóan szem előtt kell tartanunk, mert ebből fakad a nácik ereje és hatalma.” Elmondhatjuk, hogy ugyanaz a nagy szellemi erő, amely a XX. század elején a náci diktatúra képében gyötörte végig a világot, most a radikális iszlámban testesül meg.
Élő adás a szobából 45: Júdás útja a csodatévő tanítványságtól az árulásig
Hogyan történhetett meg, hogy Júdás, Jézus Krisztus kiválasztottja így elbukott? - a rövid előadás után szokás szerint imádkozunk mindannyiunkért... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Mert nagyon szeretett
"Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett." (Lk 7,36–50)
A legjobb út a mennybe: mindig szeretni, mindenkit szeretni, mindig megbocsátani...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Vlagyimir Putyin döntött az elfoglalt ukrán területeken sorsáról
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy rendeletet, amely kimondja, hogy azoknak az ukrán állampolgároknak, akiknek nincs jogalapjuk Oroszországban tartózkodni - azaz nem veszik fel azorosz állampolgárságot -, szeptember 10-ig el kell hagyniuk az országot – írja a Meduza. A rendelet azokra vonatkozik, akik Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon régiókban, az elfoglalt területeken élnek.
Magyar hajléktalanok Bécsben
A szlovákok után a magyaroké az EU-ból érkezett legnagyobb hajléktalancsoport Ausztriában. Többnyire egy jobb élet reményében jönnek, gyakran mégis az utcán kötnek ki.
Öt tévedés Ferenc pápával kapcsolatban
Improvizáló pápának nevezték, a meglepetések pápájának, de a legnagyobb meglepetés, hogy Ferenc folyamatosan meghiúsítja azt a kísérletet, hogy valahová is besorolják őt. Pápaságának kezdetétől rengeteg kommentátor kísérelte meg, elmagyarázni, mit várjunk tőle, de hiába. A Ferencről megjelent számos tévedés között, öt rendszeresen visszatér:
Közelről
Szombaton a Szeretetláng Fesztiválról hazafelé bementünk bevásárolni egy budaörsi bevásárlóközpontba. Ott láttam két legfeljebb huszonéves vékony fiút, akik elveszetten kóvályogtak ott. Megkérdeztem, mit keresnek, mire tört angolsággal kérdezték, hol lehet itt cigarettát kapni? Hogyan magyarázzam el én, aki szintén nem tudok angolul, hogy itt nem lehet kapni cigarettát? Aztán beálltak a pénztár elé négy darab kis csokoládéval – később kiderült, hogy Szíriából jöttek, négyen vannak – és mutatták a pénzüket a pénztárosnak: néhány tíz forint apróban…
Isten bölcsességét igazolni
"Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták." (Lk 7,31–35)
És ez a bölcsesség a Szeretetben mutatkozik meg.
Drága Istenünk, áraszd ki ránk Szentlelkedet, a Szeretet Lelkét, hogy megértsük és megélhessük bölcsességedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az abortusz csapásáról és a gyógyulás lehetőségeiről
Elhangzott 2021. március 27-én Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában, a lelki adoptálással egybekötött lelki napon. Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
A Szépírók Társasága közleménye
A Szépírók Társasága tiltakozik az állami díjazások szemlélete és gyakorlata ellen. Alapító okiratunk, és tagságunk folyamatosan képviselt értékrendjének megfelelően tiltakozunk Döbrentei Kornél író, költő, publicista 2025-ben kapott Kossuth-díja, továbbá Takaró Mihály író, irodalomtörténész idei Széchenyi-díja ellen. Mindkettőjük nyilvános munkássága jelentősen hozzájárult a magyarországi antiszemita közbeszéd elterjedéséhez, a szélsőjobboldali nézeteknek a hivatalos kultúrafelfogásban egyre uralkodóbbá válásához.
