Világhírű orosz írók, akiknek menekülniük kellett
Pályájuk csúcsán vannak, megannyi megjelent könyvvel, hatalmas olvasótáborral hazájukban és nemzetközi téren is, mégis életük talán egyik legnehezebb döntését kellett meghozniuk, amikor elhatározták: el kell hagyniuk szülőföldjüket, mert a Vlagyimir Putyin uralma alatt álló Oroszország nem tűri meg őket, különösen, mióta Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború azóta is tart, legutóbb távollétében 14 év börtönre ítélték Borisz Akunyint , többek közt „terrorizmus támogatása” miatt. További néhány író az elítéltek közül, akiknek menekülniük kellett:
Katolikus közösség szerint alaptörvényellenes a hajéktalanok büntetése
„Aggódunk az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslat miatt, amely az otthontalanok drámai helyzetét tovább súlyosbítaná. A javaslat lehetővé tenné az 'életvitelszerű közterületi tartózkodás' szabálysértésként történő büntetését. A kunyhókat építőkkel szemben ugyanezt rendeli.” Ezt Szőke Péter, a katolikus egyházhoz közel álló Sant'Egidio közösség magyarorszi vezetője mondta az Indexnek.
Egy film kapcsán vízióról és illúziókról
Most kezdik moziban vetíteni a Kassai Lajos lovas íjászról készült dokumentumfilmet, ami nem is lenne baj, ha… de sajnos ott az a bizonyos „ha”, ami miatt mégis érdemes néhány szólni róla és ennek kapcsán az ember létét mozgató „vízió” és az illúziók közötti különbségről. Az Istentől jövő vízió ugyanis megtermékenyíti az életet, míg az illúzió csapdába ejt és akadályozza a kibontakozást.
Élő adás a szobából 48. - Szükség volt-e Jézus véres áldozatára?
Avagy mi a különbség Isten és a nagypapaisten között, az ingyen kegyelem és az olcsó kegyelem között. A rövid előadás után szokás szerint imádkozunk mindannyiunkért... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus útmutatója
"Jézus erre így szólt hozzájuk: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod..."
A Miatyánk Jézus útmutatója az imádsághoz.
Miatyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy reményt keltő lépés - röviden
Az ideiglenes szíriai elnök eleget tett a nyitottságra és befogadásra vonatkozó globális felhívásoknak. Az új, átmeneti kormánynak 23, különböző hátterű minisztere van. Az egyikük, Hind Kabavat katolikus, ráadásul az egyetlen nő a kabinetben.
Egy pünkösdi megújulás kezdetei és tapasztalatai hazánkban
Az "Ideje elhinned magazin"-ban olvasható nagyon érdekes interjú a Magyar Pünkösdi Egyház kezdeteiről és Szalai Józsefné Lídiáról, akinek a nevéhez kötődik az első magyarországi pünkösdi gyülekezet megalakulása, a Somogy vármegyei Darányban 1923-ban. Pataki Alberttel, az ő unokájával készült interjú a kezdeti időkről és a tanulságokról:
Egy Szíriában maradt jezsuita vallomása: minden elfogy, csak a szolidaritás növekszik
Frans Van der Lugt holland jezsuita tizenöt hónapja él elszigetelten, fenyegetésben a szíriai Bustan al-Diwanben, a legszegényebbek között. Tizenöt hónapja a hulladékokból és az elhagyott házakban talált maradékokból élnek, és nem tudják, meddig tart még a megszállás.
Pünkösdi kilenced - 9. nap: Mit tettek..? Hogyan telhetek el Szentlélekkel?
2021. évi pünkösdi kilenced kilencedik napján elhangzott rövid tanítás. (Sipos Gyula) Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Narancslé a benzintankba
Vagy cukor. Esetleg víz. Finom és/vagy életfontosságú dolgok – csak épp az autó megy tönkre tőlük. Normális ember nem is tesz narancslét a benzintankba – de helyettesítsük csak be az autó szót a világ vagy az egyház szóval…
Isten áldottja
"Az angyal belépett hozzá és így szólt: Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" (Lk 1,26–28)
Isten áldása és kegyelme megjelent és teljessé vált Jézus Krisztusban...
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
