Ezek mennek mostanában
Kicsit rápihentem a szombati balesetre, le is mondtam egy-két programot (szerencsére a közösségi tagok nélkülem is tökéletesen "működnek" a szolgálatokban), de szerdára rendbe jöttem annyira, hogy fel tudtam menni Budapestre, hogy az egyik iskola 7-es és 8-os gyerekeinek lelki nap keretében beszélhessek a függőségekről. Ma (pénteken) Érdre megyünk cigány családokat látogatni, vasárnap gyógyító összejövetel Tahitótfalun, jövő héten egy családfa-gyógyítós és Jerikó, Törökbálint átimádkozása, egy készülő könyv...
A próféciák és magánkinyilatkoztatások beteljesüléséről
Azt meg kell értenünk, hogy még a teljesen biztosan Istentől jövő prófétai szavak és magánkinyilatkoztatások beteljesedése sem magától értetődő, hanem függ attól, hogy meghalljuk-e, hogyan halljuk meg, és képesek vagyunk-e azt hittel befogadni és a megvalósításba belelépni. (Arról nem beszélve, hogy a gonosz léleknek is megvannak a maga prófétái és apostolai, akik nagy erővel munkálkodnak evilági terveiken…)
Varga János atya tanúságtétele a megtéréséről és hivatása kialakulásáról
Elhangzott 2024. május 1-én Alcsútdobozon a regionális katolikus karizmatikus találkozón.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Isten mindannyiunkat hív...
„A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” (Mt 22,1–14)
Isten mindannyiunkat hív, hogy vele lehessünk örömben és békében...
Köszönöm Uram, hogy meghívtál és országod polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Halloween helyett Fény Éjszakája - röviden
A Fény Éjszakája egy nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy a halloweent visszaszerezze az Egyház számára. Számos országban zajlik Új Zélandtól Anglián keresztül az Egyesült Államokban. Az ötlet Damian Stayne-től, a Cor et Lumen Christi katolikus közösség alapítójától származik. Bátorítunk mindenkit, hogy a családokban, közösségekben, hittanos és plébániai csoportokban bátran szervezzenek ilyen estét...
Feltárták az ókori Jeruzsálem várfalának egyik szakaszát
Izraelben feltárták az ókori Jeruzsálem Hasmóneus uralkodóház idején épült várfalának egyik új szakaszát – jelentette az izraeli régészeti hatóság (IAA) hétfőn. Az óváros Jaffa-kapu bejáratánál, a Dávid-tornya nevű erődítmény - jelenleg múzeum - területén, a föld alatti ásatásokon, közel ötven méter hosszú, egykor mintegy öt méter széles és tíz méter magas falmaradványokra bukkantak.
„Jézust hallgassuk, ne a hamis prófétákat!” – Ferenc pápa homíliája
A keresztény tud őrködni szíve felett, és meg tudja különböztetni, hogy mi származik Istentől és mi a hamis prófétáktól – fejtette ki Ferenc pápa kedd reggeli homíliájában. Január 7-én, kedden reggel Ferenc pápa a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén ismételten leszögezte, hogy Jézus útja a szolgálat és az alázat útja. Ezt kell követnie minden kereszténynek.
Kérés
A honlap egyik látogatója már többször feltöltött angol nyelvű reiki-reklámot hozzászólásként. Nagyon kérem ne tegye többet! Eddig is letöröltem - mivel a reiki szemben áll a keresztény gondokodásmódunkkal -, ezután is le fogom. Ne fárasszuk egymást fölöslegesen!
Köszönettel: Sipos Gyula
Nyugodtabb élet
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2024. május 1-én. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Miért lettem újra polgári engedetlen
Az első tömeges polgári engedetlenségi mozgalom az őskeresztények között jött létre, akik nem voltak hajlandók engedelmeskedni a császár törvényének, hogy őt istenként tiszteljék - vállalva ennek következményeként még a vértanúhalált is.
Sziklára épült élet
"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.” (Mt 7,24-29)
Isten az örök szikla, ha ráépíítjük az életünket, örökre megmarad...
Köszönöm Uram, hogy megismerhettelek és így biztonságban van az életem, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
