Olcsóbb és kizárólag hazai terméket kínál a Simply Med, az első olasz katolikus élelmiszerportál, mely etikus kereskedelemmel igyekszik segíteni a válság sújtotta családokon és plébániákon valamint az olasz termelőkön is.
A migráns gyermekekért rózsafüzért imádkozó papokat és szerzeteseket tartóztattak le az USA-ban
Mintegy hetven pap, szerzetes, szerzetesnővér és világi hívő gyűlt össze július 18-án az Amerikai Egyesült Államok szenátusa egyik épületénél, akik az ellen tiltakoztak, ahogyan Donald Trump kormánya bánik az Egyesült Államok déli határán elfogott migráns gyermekekkel.
Püspöki imafelhívás a Magyar Kultúra Napjára
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve minden év január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Veres András megyéspüspök körlevelében arra buzdítja a híveket, hogy 2012. január 22-én, vasárnap nemzeti imánk eléneklésén túl minden szentmisén és igeliturgián hangozzon el az Imádság a nemzetért című fohász.
Nem minden lefutásból lesz gól – Böjte Csaba vigasztaló szavai a sikertelen felvételizőknek
Kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Szívből gratulálunk azoknak, akiknek sikerült bejutniuk valamelyik intézménybe. Akik viszont a ponthatár alatt maradtak, azoknak Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatait szánjuk vigasztalásképp.
Katolikus élelmiszerpiac alakult Olaszországban
Fiatalok internetes kapcsolatai
A 18 és 40 év közöttiek akkor is megmondják a véleményüket a közösségi oldalakon, ha azzal megbántanak vagy megaláznak másokat. A korosztály online ismerőseivel csak nagyon felszínes viszonyt ápol, 70%-ukat személyesen nem is ismeri, állítja a Lounge Group reprezentatív kutatása.
Hősiesen viselkedett a magyar áldozat
A tyúkól helyén a szeretet birodalmát építette fel – Szentté avatják a brazil Dulce nővért
Dulce Lopes Pontes brazil szerzetesnővért október 13-án avatja szentté Rómában Ferenc pápa. A L’Osservatore Romano vatikáni napilap a brazil nővér unokahúgával beszélgetett.
Gyógyító összejövetel Budapesten és Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten, a Szent Gellért Könyvesbolt Szeretet termében január 25-én, szerdán, és Törökbálinton a római katolikus templomban február 5-én, vasárnap. Részletek:
Magyar gazdákkal az élelmiszerszemét ellen
Az élelmiszerbiztonság fokozása és a magyar termékek helyzetbe hozása az egyik legfontosabb célja a kormány tízéves vidékfejlesztési stratégiájához pénzt és célokat meghatározó, hétf?n bemutatott Darányi Ignác-tervnek. Az új programra a min?ségi vidéki élet megteremtése érdekében van szükség, mert az jelenleg az élelmiszeriparihulladék-dömping miatt sokszor emberhez méltatlan szinten van.
Péter és András apostol templomát találhatták meg Izraelben
Izraeli régészek úgy vélik, megtalálták az újszövetségi Bétszaidát, Péter és András apostol falvát – írta az MTI a Háárec című újság nyomán.
Magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 4. rész
Biztató üzenetek a nemzetnek
Szent Péter még így biztatta a keresztényeket a prófétai jövendölésekkel kapcsolatban: „Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben.” (2Pét 1, 19) Mégis, ma már sokan szokatlannak és furcsának érzik, hogy életükkel vagy jövőjükkel kapcsolatban isteni jeleket keressenek vagy prófétai szókra figyeljenek. Mindannyian megszoktuk, hogy gazdasági és politikai eseményeket elemezzünk, kulturális hatásokra figyeljünk és emberi törvényekhez igazodjunk. Isten szava azonban nem tűnt el és az erre való figyelés sem, csupán elrejtettebbé vált, kis keresztény szubkultúrák részévé.[1]
