A NASA aszteroidát vontatna a Hold mellé
A NASA azon dolgozik, hogy elkapjon, majd a Hold közelébe vontasson, és ott pályára állítson egy aszteroidát. Az űrhajósok és a kutatók így ellenőrzött körülmények között kísérletezhetnének az egyelőre ismeretlen terepnek számító égitestekkel kapcsolatban. A később kiválasztott aszteroidát egy robotűrhajó kapná el és húzná a helyére, hogy az asztronauták gyakorolhassák a landolást és a bányászati tevékenységhez szükséges manővereket.
A rákos megbetegedések 8 figyelmeztető jele
Mindenki tehet a maga és környezetében élők egészségéért. Az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás mind a rákbetegség kialakulásának kockázatát csökkenti. A korai felismerés pedig életet menthet, ezért ismerni kell az alábbi nyolc figyelmeztető jelet:
Továbbra is növekszik a katolikus egyház Dél-Koreában
A dél-koreai katolikusok egyre és egyre többen vannak. A keresztségre való felkészítés rövid és intenzív, alkalmazkodva az ország életének zakatoló tempójához.
Rekordnagy sáskajárás, 13 millió embert fenyeget az éhínség
Az egyiptomi vándorsáskák (más néven simán sivatagi sáskák) a legpusztítóbb élőlények között vannak, mivel egy egy négyzetkilométer nagyságú raj annyi takarmányt tud felzabálni, amennyi elég 35 ezer embernek egy egész évre.
„Az élet igenis szép” – megbánta az öngyilkosságát, de már későn
Zuhanás közben megbánta egy török öngyilkos, hogy a mélybe vetette magát a Boszporusz egyik hídjáról Isztambulban. De már késő volt: kórházba szállítás után meghalt. A 37 éves férfi még el tudta mondani a vízből őt kihalászó vízi mentőknek, hogy a 65 méternyi szabadesés közben már megbánta tettét, mert "az élet igenis szép", de már késő volt, mert kórházba szállítás után belehalt a hatalmas zuhanás okozta sérüléseibe.
Krízisek és megküzdési lehetőségek a házasságban – Papp Miklós lelkész előadása az Apor Akadémián
Papp Miklós görögkatolikus lelkész tartott előadást február 13-án a házasság különféle időszakairól, kríziseiről és örömeiről az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) budapesti campusán a házasság hete keretében, az Apor Akadémia idei első alkalmán.
Magyarország víznagyhatalom - ha...
A menekült fiú és az egyházi iskola esete
Miskolcon kollégista, egyetemre készül, focizik, kiválóan beszél magyarul és magyar állampolgár szeretne lenne a kongói menekült fiú. Iskolája oktatási igazgatóhelyettese és családja fogadta be a kamaszt. A családja már Franciaországban él menekültstátusszal, ő mégis itt maradna.
Legalább egymillió köbméter fát döntött ki a szél Hargita és Maros megyében
A vihar több mint egymillió köbméternyi fát döntött ki Hargita és Maros megye erdőiben- írka a Krónika című erdélyi napilap. A széldöntések pontos felmérésével még nem végeztek, akár hetekig is eltarthat, az azonban már most is látszik, hogy a ledöntött fa mennyisége helyenként nagyobb, mint a több éves kitermelési kvóta.
Színházak éjszakája Budapesten
Második alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat 14 színházában május 4-én délutántól hajnalig várják a közönséget különleges eseményekkel.
„Hét az életért” ökumenikus összefogás Németországban
Középpontban az önkéntesség – a katolikus és evangélikus egyházak összefogásával megvalósuló program a civil társadalom erősítésének útjait keresi.