Krajewski bíboros: Az imádságunkkal, a hitünkkel sikerül megállítani ezt a háborút
Ferenc pápa Ukrajnába küldött követe, Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás március 9-én, szerdán az ukrajnai görögkatolikus egyház és az ukrajnai latin rítusú katolikus egyház vezetőivel találkozott Lvivben (Lemberg). Látogatásával a Szentatya közelségét viszi el a menekülteknek.
Ima a békéért – Több ezer magyar ajánlotta fel hazánkat Jézus és Mária szeplőtelen szívének
Rendkívüli online imaestet tartottak Ukrajna és hazánk békéjéért március 8-án Marton Zsolt váci, Székely János szombathelyi és Varga László kaposvári megyéspüspök, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök és Mijo Barada horvát karizmatikus világi hívő részvételével, az Emmánuel Közösség szervezésében. Felvételről elhangzottak Bíró László nyugalmazott tábori püspök gondolatai is.
Szombaton gyógyító összejövetel Csatkán
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel 2018. június 9-én, szombaton, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén 14 órától a CSATKA-SZENTKÚTI KEGYTEMPLOMBAN. Részletek:
Nem csak nézői vagyunk ennek a világnak – Ferenc pápa küldötte a Keleti pályaudvarra látogatott
Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa március 8-án megérkezett Magyarországra, hogy innen folytassa útját Ukrajna felé, a pápa szeretetét és áldását közvetítve. A Keleti pályaudvaron találkoztunk vele, ahol ellátogatott a Katolikus Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat sátrához, és körbejárt a menekülők és az önkéntesek között.
Gyors statisztika
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó június 2-i, szombati világméretű szentségimádáshoz 44 ország 900 helyszínén becslések alapján több tízezren csatlakoztak.
Autoimmun betegségek és az étkezés összefüggése
Az elmúlt évtizedekben nagymértékben nőtt az autoimmun megbetegedések aránya, a kutatók szerint ebben az étkezés is szerepet játszhat.
A Szűzanya 2018. június 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, arra hívlak benneteket, hogy a szív egyszerűségében fogadjátok szavaimat, amellyel édesanyaként szólok hozzátok, hogy a teljes világosság, tisztaság, Fiam egyedülálló emberi és Isteni szeretetének útján járjatok.
Ferenc pápa: Ezekben a napokban két bíboros ment Ukrajnába segíteni!
Március 6-án, vasárnap délben a Szentatya, miután Jézus pusztában történt megkíséréseiről elmélkedett és az egybegyűlt hívőkkel együtt elimádkozta az Úrangyalát, határozottan szót emelt a háború ellen, tárgyalásokat sürgetett, és elmondta, hogy két bíborosát is térségbe küldte segíteni. Az alábbiakban a pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Szétlőtt városok - egy hír és egy ima

A dél-ukrajnai Mariupol „humanitárius blokád” alatt áll – jelentette ki szombat este a kikötőváros polgármestere az ukrán televízió műsorában. Szombaton tűzszünetet hirdettek a felek, hogy evakuálják az ostromlott városban rekedt civileket. Az akció nem jött össze, a kimenekítésre előkészített buszok megsemmisültek az orosz csapatok lövéseitől.
Úrnapja

"Jézus vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik." (Márk evangélium, 14. fejezet)
Hétfőn: Séta az Életért felvonulás
Június 4-én 16 órakor dr. Székely János püspök úr megnyitójával a Hõsök terén kezdõdik a séta. Lehetõség lesz lelki adoptálásra, megismerkedhetünk örökbefogadással foglalkozó szervezetekkel, illetve szó lesz a magzatvesztés utáni gyógyulásról.
