Röviden: tölgyfában kápolna
Mikes Kelemennek van egy fája, vagyis volt, az erdélyi Zágonban. Sőt, nemcsak fája, hanem fái, ezek a híres Mikes-tölgyek. Egyikük elszáradt, de újrahasznosítják: Mónus Béla fafaragóművész kétszemélyes kápolnát alakít ki benne - írta meg a Háromszék híre nyomán az MTI. Mónus azt mondta, hogy a 330 évesre becsült tölgy aljába mély gödröt ástak, és betont öntöttek bele, amely a gyökerek alá is bejutott, a törzset pedig vasakkal rögzítették...
Ferenc pápa felajánló imája Mária Szeplőtelen Szívének
Március 25-én, pénteken, a 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének. A Vatikán hivatalos oldalán 29 nyelven tették közzé a felajánló ima szövegét március 23-án. Az alábbiakban közöljük a teljes magyar nyelvű fordítást.
Dinnye-baj, röviden
Bár jó a termés, mégis kétségbeestek a termelők, ugyanis a dinnyeföldeken maradhat a termés, mert nincs, aki leszedje. A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete szerint úgy kell összevadászni az idénymunkásokat, akik inkább külföldre mennek dolgozni, magasabb órabérért.
Hazánkat tartják a legellenségesebb uniós országnak az ukránok
Az ukránok az uniós országok közül Lengyelországot tartják a legbarátibbnak, Magyarországot pedig a legellenségesebbnek. A legbarátibb országok sorának elején áll még Litvánia és Nagy-Britannia. A másik listában a érthetően Oroszország jelenti a szélső értéket, majd Belarusz és Kína van még Budapest mögött.
Egy kis öröm: világbajnok az junior női kéziválogatott
A Debrecenben, hazai közönség előtt játszó U20-as magyar csapat a szünetbeli kétgólos hátrány után 28-22-re verte Norvégiát. "Boldogok és büszkék vagyunk. Az aranyérem, a világbajnoki cím nem az én sikerem, hanem természetesen a lányoké, és azoké az edzőkollégáké, akik megtanították őket kézilabdázni. A siker közös, mindenkinek köszönöm, aki részese volt. Nagyon egységes volt a csapat" – nyilatkozta a szövetségi kapitány Golovin Vlagyimir.
Beszélhetünk igazságos háborúról? Mire figyelmeztetnek a 20. századi pápák?
Gájer Lászlót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanárát arra kértük, hogy az ukrajnai háború tükrében ismertesse az Egyház háborúra vonatkozó tanítását a 20. századi pápai megnyilatkozások tükrében, és világítson rá arra a jó hírre, ami Jézus evangéliumán alapszik.
Szlovák püspökök a házassággal kapcsolatos EU-előírás módosításáért
A szlovák püspöki konferencia levélben fordult az ország kormányához, hogy mozdítsa elő az európai törvénykezés egyik előírásának módosítását annak érdekében, hogy a tagországoknak ne kelljen elismernie azonos neműek külföldön kötött házasságát.
Az egész világon rossz a levegő minősége
Az IQAir 2021-es év adatait összegző, frissen megjelent jelentése szerint meglehetősen gyászos állapotban van a levegő minősége a Földön: nincs olyan ország, ahol az átlagot tekintve a szennyezettség ne haladta volna meg a WHO által 2021-ben rögzített határértéket, és csak néhány régióban kielégítő a levegő minősége.
Dmitry Glukhovsky: Ez nem a mi háborúnk
Oroszországban senki sem akart háborút, csak Putyin, aki személyesen üzent hadat Ukrajnának – írja Dmitry Glukhovsky, aki posztapokaliptikus Oroszországot bemutató regényeivel szerzett világhírt magának. A Metro-trilógia és a Poszt-regények szerzőjének cikke:
XIX. Országos Szeretetláng Imatalálkozó
XIX. Országos Szeretetláng Imatalálkozó Budapesten, július 14-én, szombaton 9-17 óráig. Részletek:
2400 tanári állás betöltetlen
Július elején közel 2400 állást hirdetést talált a 24.hu a tanítók és a tanárok számára. Ez összesen 523 település között oszlik meg, csak Budapesten 582 helyet kellene betölteni a szeptemberi tanévkezdésig. Vannak olyan iskolák, ahol tíznél több tanár hiányzik...
