Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete
Az Emberi Jogok Európai Bírósága embertelen és megalázó bánásmód miatt ítélte el Magyarországot egy iraki menekültcsalád ügyében, amely négy hónapot töltött egy konténerben a Szerbia és Magyarország közötti tranzitzónában. A család menekülni kényszerült Irakból, miután a kurd származású férfit megkínozták.
Hétköznapi hősiesség - röviden
A Somogy megyei Ötvöskónyiban kedd reggel egy 13 éves fiút és óvodás húgát támadott meg három pitbull a nyílt utcán, egy óvoda előtt. A fiú a húgát kísérte óvodába, amikor rárontottak az állatok. A fiú testével védte húgát, aki így el tudott szaladni. A fiút a kutyák a kezén, a lábán és a fején harapták meg, súlyos, talán életveszélyes sérüléseket szenvedett... (index.hu)
Amerikában kikísérletezték a rákpusztító vírust
A City of Hope, az Egyesült Államok egyik legnagyobb rákkezelő és kutató szervezete jelentette be, hogy megkezdte klinikai vizsgálatának 1. fázisát, amelynek célja, hogy egy módosított vírussal támadja az előrehaladott daganatokat.
Röviden: Ferenc pápa akart Csíksomlyóra menni
Ferenc pápa személyes óhaja volt, hogy valamennyi katolikus hívő közösséget felkeresse Romániában – jelentette ki a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője. Francisc Doboş a Szentatya május 31-én kezdődő, háromnapos romániai látogatásának részleteiről nyilatkozott a portálnak. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárt (Iaşi), Balázsfalvát (Blaj) és Csíksomlyót is felkeresi. Az érsekségi szóvivő szerint a helyszíneket az egyházfő óhaja szerint választották ki.
Spekulációk Ferenc pápa lemondásáról
Május óta erősödik az arról szóló pletyka, hogy Ferenc pápa lemondásra készül – írja a Guardian. A szóbeszédet az indította útjára, hogy a Vatikán május elején bejelentette, a 85 éves Ferenc részt vesz egy olyan ünnepségen, amelyet egy olyan 13. századi pápa kezdeményezett, aki később maga is lemondott.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, a Szent Anna Piarista Templomban 2019. január 18. pénteken, Árpád-házi Szent Margit ünnepén, az “Imanap Hazánkért” napján. Családfa gyógyító szentmisével! Program:
A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja
Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2018 tavaszán elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet pünkösdhétfőn ünnepelünk a liturgiában.
Galgóczy Erzsébet megemlékezések és egyebek
"Szeretett Testvéreim Krisztusban! Örömmel tudatom Veletek,hogy 2019 tavaszán lesz 100 éves jubíleumi évfordulója annak, hogy stigmatizált hitvallónk: GALGÓCZY ERZSÉBET 14 éves kislányként az ostrom alatt álló szolnoki vártemplomból - élete kockáztatásával - kimentette az OLTÁRISZENTSÉGET.
Ferenc pápa Csíksomlyón
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense. A pápalátogatást a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő, így a mise szabadtéren lesz a csíksomlyói hegynyeregben, ahol a pünkösdi búcsú szentmiséjét is szokták tartani.
A legnagyobb orosz álhírek a háború 100 napja alatt + ima
Az EUvsDisinfo, vagyis az Európai Külügyi Szolgálat East StratCom Task Force kiemelt projektje összegyűjtötte a legfontosabb orosz dezinformációkat a háború első 100 napjáról:
Ferenc pápa a nemzetek vezetőihez: Kérem, ne vigyék pusztulásba az emberiséget!
Június 5-én, pünkösdvasárnap délben a Szentatya mintegy huszonkilencezer hívővel és zarándokkal imádkozta el a Regina caeli imát az Apostoli palota ablakából, melyet követően felhívást intézett a nemzetek vezetőihez. Ferenc pápa felhívását az alábbiakban közreadjuk:
