Várakozol – de mire?
Egykor a kereszténység komoly valóság-átalakító erővel és programmal bírt. Mára mintha ezt teljesen átengedte volna a világnak és olyan erőknek, amelyek egyre sötétebb jövőt vízionálnak és/vagy egyre nagyobb ostobaságokkal etetik az embereket. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a tudományos-fantasztikus irodalom még tele volt lelkesedéssel és a csillagokba vetített pozitív jövőképpel. Ma a negatív utópiák, disztópiák uralkodnak. Nem mintha az utópiákat szeretnénk, de a krisztusi vízió által inspirált, jövőre irányuló cselekvést nagyon is hiányoljuk.
Volt idő, amikor olyan katedrálisokat terveztek, amelyeknek építése több nemzedéken át tartott. Akik elkezdték, tudták, hogy földi szemeikkel nem fogják meglátni a végét, ez mégsem akadályozta meg őket a munkában. Ma meg? Évekre se merünk előre tervezni, nem hogy évtizedekre!
Bárcsak közhellyé válna már ez az igazság: a gonosz lélek is tud jövendölni a jövőről, arról a jövőről, amit ő készít, amit ő szeretne. Ez a széthullás, a háborúság, a teljes leuralás jövője. Ez a jövő pedig akkor és annyiban valósul meg, amennyiben az emberek elhiszik ezt – mert az ember bír a valóság-alakítás erejével, a gonosz ezt használja ki -, és csak annyiban, amennyiben az emberek alávetik magukat ennek.
Milyen mérhetetlen károkat okoz, amikor a jövőt csak mint a sötétség idejét tudjuk szemlélni és milyen messze állt ez Jézus Krisztustól!
Nem mintha Ő nem tudta volna, hogy rettenetes események is megtörténhetnek, prófétált is róluk, de Jézus életét Isten országának víziója, az egész Föld megújulásának reménye, a megváltás műve töltötte ki! Ezért tanított, ezért cselekedett, ezért szenvedett és erre biztatta követőit is!
Az első keresztény nemzedékek életében olyan erős volt ez a hit és az e hit által motivált cselekvés, hogy az összeomló Római Birodalom romjain egy új világot tudott létrehozni. Birodalom most is van, összeomlás most is van, de hol a keresztények hite?
Mivel pedig az ember nem tud remény nélkül élni, keresi és megtalálja valahol – valahol máshol. A new age „új kor”-maszlagában, a gazdasági előrejelzések perc-prognózisaiban, vagy épp a bespájzolt konzervekben és kiásott bunkerekben. Mi keresztények pedig beletörődünk ebbe, sőt, még terjesztjük is a világösszeesküvések fátumát, a cselekvés reménytelenségét, a gonoszság győzelmét. De miért?
Én azonban nem tudok és nem is akarok beállni ebbe a sorba. Én hiszem, hogy lehetséges a Megújulás, hiszem, hogy bármilyen erősek is a sötétség erői, a világosság erősebb! Ahogy egy szál gyertya elűzi a sötétséget, úgy lehetünk mi is adventi gyertyák, mint ahogy az volt II. János Pál pápa is nyíltan meghirdetett programjával és ahogy ma is sokan világítanak, hisznek, remélnek, szeretnek és cselekednek.
Igen, hazánk a Szeretet földje legyen! Ahol visszaszorul a bűn akkor is, ha máshol a bűn már norma és divat lesz. Ahol erősödik a szeretet és a közösség akkor is, ha máshol elmagányosodnak és csak gépek által találkoznak egymással az emberek. Ahol gyógyulnak, szabadulnak, kiengesztelődnek az emberek. Ahol megszületnek a gyerekek, ahol a házasság az házasság, a család pedig család.
Remélhetjük ezt? Igen!
Advent, a várakozás ideje. Te mire várakozol? Te mire veted fényed? Mit terjesztesz szóval, levélben, az interneten keresztül, tetteiddel? A sötétséget, a depressziót, a fátumot – vagy a krisztusi hitet, a megújulás reményét, a Szeretet földjének vízióját?
Bízom benne, hogy ha itt vagy és olvasod ezt az írást, akkor közénk tartozol! Imádkozom érted, hogy Isten szeretet, a megújuló élet reménye megérintse és megújítsa életedet!
Szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
