Civilizációk összecsapása?
Huntington 1993-ban kritikus fogadtatásra talált tézisével, miszerint a jövőt nem az ideológiák harca, hanem a keleti és a nyugati civilizációk összecsapása jellemzi majd. Elmélete a 2001-es terrortámadások után sokakat meghódított, de Frank Furedit nem.
„Az emberek sajnálatosan nagy része csak úgy képes a maga teremtette problémákat értelmezni, hogy külföldről érkező egzotikus fenyegetésnek minősíti őket” – írja a Spiked webmagazinban Frank Furedi brit szociológus.
Cikkében azt igyekszik bizonyítani ugyanis, hogy bár a jelenkor konfliktusainak csakugyan van kulturális dimenziója, azért alapvetően a nyugati társadalmak belső ellentétei szülik őket, ámde a nyugati ember szívesebben helyezi kívülre a bajok okát.
Amikor Huntington húsz éve a Foreign Affairs hasábjain közétette Civilizációk összecsapása című művét, a kritika túlságosan borúlátónak találta elméletét. 2001 szeptemberének iszlamista terrormerényletei után annál népszerűbbé vált a gondolat, hogy a nemzetközi színtéren nem gazdasági vagy ideológiai okokból jönnek létre konfliktusok, hanem a különféle civilizációkhoz tartozó államok csoportjai állnak szemben egymással.
Ennek a meglehetősen leegyszerűsítő elméletnek tovább egyszerűsített közkeletű változata, miszerint a Nyugatot elsősorban más kultúrák fenyegetik, Furedi szerint nagyon is kapóra jött a terrorizmus elleni háború igazolásához. A brit szerző odáig egyetért Huntingtonnal, hogy a több évtizedes ideológiai szembenállás után új korszak kezdődött a hidegháború végeztével. A kulturális dimenziót azonban inkább a konfliktusok kifejeződési formájának tekinti, semmint a mélyen rejlő oknak. Érdekes módon – mutat rá Furedi –, amikor Huntington kritikusaival szemben védelmezi álláspontját, csupa olyan ellentétet idéz fel, amelyek az amerikai társadalmon belül keletkeztek. Például különösen fájlalja, hogy az amerikai életforma, az American way of life ma már nem általánosan elfogadott érték az Egyesült Államokban, hogy hódít a multikulturalizmus, továbbá, hogy történészek serege iparkodik egy olyan történelemértelmezésen, amely a nem európai származású csoportok szemszögéből mutatja be az amerikai történelem elmúlt századait.
Hogy mégis külső tényezőkben látja a jövő konfliktusainak okát, az Furedi szerint menekülés a belső konfliktussal való szembenézés elől. A hagyományos értékek megkérdőjelezését – a multikulturalizmustól a protestáns fundamentalizmusig – nem írhatjuk az iszlamisták vagy a konfuciánus filozófia számlájára. Ráadásul az iszlamista fenyegetés egyik fő összetevője éppen belső, nyugati eredetű: a nyugati muzulmánok egy része elidegenedik a saját társadalmától, mármint a nyugatitól. Ha ezt külső erők művének tekintjük, akkor eltereljük a figyelmet arról, hogy az amerikai elit tekintélye megroppant. Európa-szerte igen elterjedt jelenség az Amerika-elleneség, és az úgynevezett nyugati életforma lekicsinylése. A fogyasztói társadalom, a kapitalista önzés és nagyravágyás ostorozása mindennapos a korántsem keleti eszmék uralta európai kultúrában. Ugyancsak terjedőben vannak a felvilágosodás korából átörökölt racionalizmust tagadó nézetek, amelyek kétségbe vonják a tudományos gondolkodás érvényességét. Amerikában is.
A huszadik évfordulón könyv jelent meg a Civilizációk összecsapásáról, elolvasható benne az eredeti cikk, valamint számos kritikai írás, mely azóta született róla. Furedit azonban nemcsak Huntington műve nem elégíti ki, hanem a kritikusoké sem. Úgy fogalmaz, hogy azt a kritikát, amely elismeri Huntington érdemét a konfliktusok kulturális dimenziójának feltárásában, de nem egyszerűsíti le a világ nagy ellentéteit a civilizációk harcára, még meg kell írnia valakinek.
(Metazin)
